
Varga Zoltán László (középen) kezdeményezése által bárki otthon elsajátíthatja a néptánc alapjait
Fotó: Facebook/FolkOtthon
Három hét alatt több mint 5 ezer követő figyelmét keltette fel a FolkOtthon elnevezésű Facebook-oldal, ahol neves előadóművészek oktatnak népzenét, néptáncot. Varga Zoltán László ötletgazda a kezdeményezés céljáról, a bővülő repertoárról beszélt lapunknak.
2020. április 20., 12:092020. április 20., 12:09
2020. április 20., 12:212020. április 20., 12:21
Alternatív programot kínál, valamint „házhoz viszi” a hétköznapokból és közösségi terekből kiszorult népzenét és néptáncot a FolkOtthon elnevezésű Facebook-oldal. Varga Zoltán László ötletgazda a kezdeményezés előzményeit ismertetve a Krónikának elmondta, az elmúlt hét hónapot a Kőrösi Csoma Sándor-program keretében New Jersey-ben töltötte párjával, Santana C. Diánával. Március 10-én Texasból repültek vissza New Jersey-be, amikor szembesültek a helyzettel: a koronavírus miatt az összes eseményt és táncpróbát lemondták.
– fogalmazott a mérai néptáncoktató.
Hozzátette, párjával sok munkát belefektettek a FolkOtthon létrehozásába, viszont úgy érzi, megérte. Folyamatosan bátorító üzeneteket kapnak, és a növekvő népszerűségnek örvendő oldal is arról árulkodik, hogy sikeres a kezdeményezés: három hét alatt több mint 5 ezer követővel büszkélkedhet a FolkOtthon.
Közben több kollégája jelezte, hogy szimpatikus számára a kezdeményezés, és szívesen csatlakozna. Így Varga Zoltán Lászlón kívül ma már az oldal állandó oktatói között szerepel: Kovács Dénes, a Kőrösi Csoma Sándor-program egyik ösztöndíjasa; Berecz István kétszeres aranysarkantyús táncos, a Fonó Budai Zeneház művészeti vezetője; Melles Endre, a Háromszék Táncegyüttes táncos szólistája; Paár Julcsi, akit számos népzenei és világzenei formációból ismerhet a közönség.
Fotó: Facebook/FolkOtthon
Vendégelőadóként láthatták már a követők Klitsie-Szabad Boglárka Népművészet Ifjú Mestere díjas mesemondót és Berecz András Kossuth-díjas népdalénekest, mesemondót. A jövőben pedig Kubinyi Júlia Junior Prima díjas népdalénekes és Szalóki Ágnes Liszt Ferenc-díjas előadóművész is bejelentkezik a FolkOtthonról, illetve a repertoár hamarosan páros táncokkal bővül.
– részletezte a Kolozs megyei Mérán élő néptáncos.
Arról is beszámolt, hogy ebben az időszakban nagyon sokan nem tudnak a néptánc és népzene örömeinek élni, az oldallal pedig erre kínálnak lehetőséget. Továbbá elérnek egy olyan réteget is, amelyet eddig különböző okoknál fogva nem ragadott magával a táncházmozgalom.
„Van, akinek eddig valamiért kimaradt az életéből a néptánc, és felnőttként már nem merte bevállalni, hogy közösségben tegye meg az első lépeseket. A négy fal között pedig gátlások nélkül lehet tanulni, és szabadon lehet élvezni a néptánc és népdalok nyújtotta örömöket”
– hangsúlyozta Varga Zoltán László. Hozzátette, az oldal tanulási és kikapcsolódási lehetőséget nyújt olyan gyermekes családoknak is, amelyek nem tudnak heti rendszerességgel táncpróbákon részt venni. Rámutatott, a FolkOtthon projektet a járványügyi helyzet után is szeretnék folytatni, amennyiben igény mutatkozik erre.
Egy platinagyűrűt árvereznek el a jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos – közölte pénteken az Artmark aukciós ház.
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
szóljon hozzá!