Hirdetés

Múltidéző babakiállítást „adott a városnak” Sinka Zita sepsiszentgyörgyi gyűjtő

A kiállításnak otthont adó helyiség egyik termében az újabb, 30-40 éves babák találhatók •  Fotó: Facebook/Zita Sinka

A kiállításnak otthont adó helyiség egyik termében az újabb, 30-40 éves babák találhatók

Fotó: Facebook/Zita Sinka

Nem tesz különbséget több mint ezer díszbabája között Sinka Zita, akinek mindegyik darab egyformán kötődik lelkéhez. A sepsiszentgyörgyi gyűjtő tematikusan berendezett kiállításáról, a legrégebbi, 19. századi példányáról, régóta dédelgetett álmáról beszélt a Krónikának.

Bede Laura

2024. május 04., 18:532024. május 04., 18:53

Gyermekkorában is nagyon szeretett babázni a sepsiszentgyörgyi Sinka Zita, hobbija pedig az elmúlt tizenhárom évben igazi szenvedéllyé vált, ugyanis akármerre jár, először azt nézi meg, milyen újabb, különleges darabbal bővíthetné gyűjteményét. A háromszéki könyvelő a Krónika érdeklődésére felelevenítette, hogy a 2017-es Szent György Napokon hozta létre első, 350 darabból álló tárlatát, és már akkor eltervezte, hogy „ad a városnak” egy állandó babakiállítást. „Elmentem a polgármesteri hivatalba, hogy hátha az ott dolgozók segítenek egy megfelelő helyet találni, de sajnos nem jártam sikerrel, viszont úton hazafele találkoztam egy ismerősömmel, aki felajánlott egy helyiséget, ahol kiállíthatnám a babáim.

Az Olt utca 8. szám alatti teret próbáltam úgy berendezni, hogy legyen mondanivalója mind a gyerekek, mind a felnőttek számára” – részletezte a gyűjtő, aki önerőből hozta létre a tárlatot.

Hirdetés

Sinka Zita örömmel mesél az érdeklődőknek gyűjteményéről •  Fotó: Facebook/Zita Sinka Galéria

Sinka Zita örömmel mesél az érdeklődőknek gyűjteményéről

Fotó: Facebook/Zita Sinka

Hozzátette, a helyiség két részre oszlik: az első teremben 30-40 éves babákat állított ki, köztük olyan híres alkotók munkáival mint Monika Levenig vagy Monika Peter-Leicht. „Ezekről a babákról azt kell tudni, hogy limitált sorozat részei, mindegyik sorszámmal ellátott, valamint különböző nevük van, és az is szerepel a tarkójukon, hogy mikor készítették őket” – magyarázta a hamarosan nyugdíjba vonuló könyvelő. Mint kifejtette, a másik teremben a népművészet került a középpontba, ugyanis az itt található játékfigurákra saját kezűleg varrt ruhát, és a székelyföldi falusi életbe nyújtanak betekintést. A látogatók arról kapnak egy képet, hogy régen hogyan készült a kenyér, hogyan gyűjtötték össze a gabonát, kukoricát, hogyan zajlott a szüret.

A székelyföldi falusi élet is megelevenedik a tárlatnak köszönhetően •  Fotó: Facebook/Zita Sinka Galéria

A székelyföldi falusi élet is megelevenedik a tárlatnak köszönhetően

Fotó: Facebook/Zita Sinka

A kollekció legrégebbi darabja 1885-ös, Emile Jumeau francia művész készítette.

„Ezt Svájcból, egy idős hölgytől származik. Magyarországról is kaptam 80-90 éves babákat, amelyeknek idővel tönkrement a ruhája, de én újravarrtam. A többi babát eredeti ruhával vásároltam, így vannak korhű ruházatok” – részletezte Sinka Zita, aki már több mint ezer díszbabával büszkélkedhet. A figurák anyagjára rátérve elmondta, a régebbi darabok esetében a papírt összeőrölték kaolinnal, így jöttek létre a papírmasé babák, amelyeknek az arcát kézzel festették meg. Ezen kívül vannak porcelánbabái is, melyekre szintén kézzel festettek, többek között ezért értékesek, valamint egyediségük miatt, mert nem létezik két egyforma baba, mind különbözőek.

A kollekció legrégebbi darabja (alsó sor, jobbról a második) 1885-ös •  Fotó: Facebook/Zita Sinka Galéria

A kollekció legrégebbi darabja (alsó sor, jobbról a második) 1885-ös

Fotó: Facebook/Zita Sinka

Arra a kérdésünkre, hogy körülbelül milyen árak között mozognak ezek a babák, a gyűjtő rámutatott, ez többek között a régiségtől és a gyártótól függ:

az újabb, 30-40 éves babák ára 120 eurónál kezdődik, míg a 19. századi darabokért 2400 eurót is elkérnek.

A Mese és Valóság elnevezésű kiállítás hétfőtől csütörtökig 15 és 18 óra között, pénteken 14 és 18 között látogatható, ugyanakkor hétvégén vagy programon kívül előzetes bejelentkezést követően szívesen körbevezeti az érdeklődőket Sinka Zita. Mint kifejtette, nagy érdeklődés övezi a tárlatot az iskolások, óvodások körében, viszont úgy érzi, még sokan nem hallottak róla Sepsiszentgyörgyön.

Idézet
Régi álmom, hogy valahol a város szívében kapjak egy helyet, ahová több látogató térhetne be, és jobban értékelve lenne ez a tevékenység” – hangsúlyozta a gyűjtő, aki szabadidejében székelyruhákat is készít.
A népviseletbe öltöztetett babák ruháját a sepsiszentgyörgyi gyűjtő varrja •  Fotó: Facebook/Zita Sinka Galéria

A népviseletbe öltöztetett babák ruháját a sepsiszentgyörgyi gyűjtő varrja

Fotó: Facebook/Zita Sinka

Sinka Zitától azt is megkérdeztük, hogy van-e kedvenc darabja, amelyhez esetleg jobban kötődik. Mint mondta, számára mindegyik baba egyformán kedves, mindegyikről tudja, hogy honnan és miért vásárolta, így mindegyik darab egyformán kötődik a lelkéhez.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés