Hirdetés

Modern zenei köntösbe bújtatott népdalokat hoz erdélyi közönségének a budapesti Góbé – interjú Egervári Mátyás cimbalmossal

A Góbé erdélyi körútja során Vásárhelyen, Kolozsváron, és a nagyszebeni Ars Hungarica fesztiválon is koncertezik •  Fotó: Facebook/Góbé

A Góbé erdélyi körútja során Vásárhelyen, Kolozsváron, és a nagyszebeni Ars Hungarica fesztiválon is koncertezik

Fotó: Facebook/Góbé

Alkotásaival sokak számára befogadhatóvá teszi a népzenét, a Kárpát-medencében és szerte a világon bemutatja kultúránkat és dalkincsünket a budapesti Góbé. A november 9–12. között Erdélyben turnézó zenekar cimbalmosa, Egervári Mátyás az évek során változó zenei ízlésükről és eszköztárukról, a tagcserékről és ezek hatásáról, készülő lemezükről beszélt a Krónikának.

Bede Laura

2023. október 28., 09:492023. október 28., 09:49

– A Góbé neve nem ismeretlen az erdélyi magyar közönség számára, az elmúlt években több alkalommal is felléptek városnapokon, fesztiválokon. Milyen érzéssel térnek most vissza?

– Szeretünk Erdélybe utazni, sokat is megyünk oda szerencsére, hála a lelkes szervezőknek. Egyrészt a népzenei kötődés miatt, hiszen nagyon sok dalunkban vannak erdélyi népdalok, másrészt, mert mindig szeretettel és kedvesen fogadnak bennünket. Gyönyörűek a helyszínek és jó fej a közönség, a fesztiválokon is tapasztaljuk a nyitottságot és vendégszeretetet a résztvevők és szervezők részéről egyaránt. Több helyre rendszeresen visszajárunk, nemcsak nagyobb rendezvényekre, de klubokba is.

Hirdetés

– A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola diákjaiból 2007-ben megalakult zenekar 2020-ban több tag- és ezáltal arculatváltáson is átesett. Ez hatással volt a formációra, befolyásolta az alkotási folyamatot?

– A Góbé számunkra önálló entitás, zenei világ, életérzés. Akik ezt akarják csinálni, azok a tagok, és ezáltal a zene is olyan lesz, amilyenné a tagok közössége formálja. A zenekar már korábban is átesett több tagcserén, és mindig változott valami, de ez rendben is van. Természetesen sokszor teljesen másmilyen zenét alkotunk már, mint korábban, de mi magunk is változtunk az évek folyamán, a zenei ízlésünk és eszköztárunk is alakult.

Nagyon szeretjük azt az irányvonalat, amerre most tartunk, hiszen ha nem szeretnénk, nem is ilyen zenét írnánk. Mindenki belead rengeteg kreatív energiát, logisztikát, szervezést, nagyon kiegyensúlyozott a csapat.

Mi úgy érezzük, lendületben vagyunk, fejlődünk, jókat is kihozunk egymásból, és számtalan ötletünk, projektünk pihen a fiókban kidolgozásra várva.

– Kodály Zoltán útmutatását követve már a kezdetektől azon dolgoznak, hogy „legyen a zene mindenkié”. Ehhez milyen eszközökhöz nyúltak, illetve ezek változtak-e az évek során?

– Először akkor nyúltunk új eszközhöz, amikor 2011-ben rájöttünk az A38 Talentométer versenyen, hogy autentikus népzenével elég körülményes érvényesülni a népszerűbb zenei színtereken vagy a „pop”/könnyűzenei szcénában. Úgy éreztük, szükség van arra, hogy modern zenei köntösbe bújtassuk a népdalokat, hogy azok is „visszatalálhassanak” hagyományaikhoz, akik ettől már távolabb helyezkednek el ilyen vagy olyan okból. Nemcsak többek számára lesz így befogadható a népzene, de a Kárpát-medencében és világszerte is így lehet nagyobb helyszíneken és nagyobb közönség előtt bemutatni kultúránkat és dalkincsünket.

Azóta ez nem változott, továbbra is népzenei feldolgozásokat alkotunk, figyelünk arra (és ez valahol természetesen jön), hogy olyan zenei utalásokat és idézeteket is elrejtsünk, amelyek mélyebb összefüggéseit is bemutatják ennek a zenekultúrának.

Ami viszont változott, hogy a zenekar életének szervezésében igyekszünk inkább a könnyűzenei piac elvárásainak megfelelni, ez persze sok mindent jelent, a lényeg, hogy sokkal tudatosabban és szervezettebben állunk hozzá önmagunk menedzseléséhez. Ez is egyik kulcsa annak, hogy több emberhez juthasson el a zenénk, ezáltal a népzene, valamint hogy a színtér többi szereplőjének is tudjunk új perspektívát mutatni, esetleg új lehetőségeket teremteni.

Egervári Mátyás: a Góbé számunkra önálló entitás, zenei világ, életérzés •  Fotó: Facebook/Góbé Galéria

Egervári Mátyás: a Góbé számunkra önálló entitás, zenei világ, életérzés

Fotó: Facebook/Góbé

– Milyen repertoárral készülnek a marosvásárhelyi, kolozsvári és nagyváradi koncertekre?

– Főként az Élem című lemezről játszunk, mivel ez a zenekar aktuális anyaga (2022-ben jelent meg), de néhány azóta megjelent új szám mellett a régi klasszikusok is felcsendülnek majd. Szeretjük feldobni a műsort a számok közötti átkötésekkel, zenei poénokkal is. Velünk tart a marosvásárhelyi bulin kívül mindenhova Szeder a triójával, több alkalommal pedig táncházat is tartunk, ezek az infók az események leírásában találhatók. Ja, és november 11-én a nagyszebeni Ars Hungaricán is koncertezünk, ott is várunk mindenkit szeretettel.

A budapesti formáció szereti feldobni a műsort a számok közötti átkötésekkel, zenei poénokkal •  Fotó: Facebook/Góbé Galéria

A budapesti formáció szereti feldobni a műsort a számok közötti átkötésekkel, zenei poénokkal

Fotó: Facebook/Góbé

– A Bartók 44 Duó (Fonó) című lemez 2022-ben elhozta a Fonogram-díjat. Jelenleg dolgoznak új lemezen vagy zeneműveken?

– Ez egy folyamatos munka, soha nincs vége – most is több új szám felvételein dolgozunk párhuzamosan. Már a gyárban van egy élő anyagunk a tavalyi Müpás koncertünkről (sok-sok vendéggel), az ígéret szerint még idén kézbe vehetjük a bakelitet, de persze online is megjelenik majd. Emellett van egy együttműködésünk Oscar Beerten belga hegedűssel, aki skandináv népzenével foglalkozik, vele tavaly kijött a Rebeka című számunk, de más is lapul a közös tarsolyunkban. A kollaborációk mellett önálló számokon is dolgozunk, nemsokára például egy számunkra új zenei stílusban is bemutatkozunk a közönségünk előtt... Az új lemezt a következő másfél-két éven belül tervezzük a közönség elé tárni.

– Akinek ezúttal nem lesz lehetősége részt venni az erdélyi turné valamelyik koncertjén, hol találkozhat legközelebb a Góbéval?

– November 16-án játszunk Tatán a Peron Klubban a kiváló Zajnal zenekarral, ráadásul elég különleges koncert lesz, mivel a közönség is velünk jöhet és átélheti az utazás, pakolás, beállás izgalmait az Osztálykirándulás nevű projekt keretében. Ötven fős busszal megyünk, mi és a közönség, így reméljük, hogy tényleg közelebb kerülhetünk egymáshoz, mi már nagyon várjuk! A tél inkább az alkotás időszaka szokott lenni, most sem lesz ez másképp, de egy nagyobb hangvételű budapesti koncert biztos, hogy lesz. Dátum hamarosan!

Az együttes nemsokára egy számukra új zenei stílusban is bemutatkozik közönségük előtt •  Fotó: Facebook/Góbé Galéria

Az együttes nemsokára egy számukra új zenei stílusban is bemutatkozik közönségük előtt

Fotó: Facebook/Góbé

korábban írtuk

Csík Zenekar-koncerttel ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a hétvégén a mikházi Csűrszínház
Csík Zenekar-koncerttel ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a hétvégén a mikházi Csűrszínház

Jubilál az immár 20 éves Csűrszínház a Maros megyei Mikházán: péntektől vasárnapig színházi előadások, kiállítások, valami záróeseményként a népszerű Csík Zenekar koncertje várja a közönséget.

korábban írtuk

Feloszlik a gyergyói Teddy Queen zenekar, a tagok más felállásban folytatják
Feloszlik a gyergyói Teddy Queen zenekar, a tagok más felállásban folytatják

Megszűnik a gyergyószentmiklósi Teddy Queen zenekar – jelentették be a 2018-ban alakult formáció tagjai Facebook-oldalukon. A zenészek más felállásban folytatják.

A zenekar tagjai:
Várai Áron – ének, duda, furulya, ütőhangszerek
Rigó Márton – hegedű, brácsa, gitár, vokál
Vizeli Máté – brácsák, hegedű, koboz, gitár, vokál
Egervári Mátyás – cimbalom, dudák, furulya, fuvola, brácsatambura, tekerőlant, töröksíp
Czupi Áron – dob, ütőhangszerek, ének
Hegyi Zoltán – nagybőgő, basszusgitár

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Megéheztél a nyereményre? 400 lejt ér az Őszi gasztrokrónika legnépszerűbb ételfotója!

Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.

Megéheztél a nyereményre? 400 lejt ér az Őszi gasztrokrónika legnépszerűbb ételfotója!
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Sóban az igazság, avagy mi történik, ha az alma „kilép” a süteményestálból?

Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.

Sóban az igazság, avagy mi történik, ha az alma „kilép” a süteményestálból?
2026. október 10., szombat

Luxusmelltartóban hatékonyabb az időjóslás? Visszásságok a meteorológiai szolgálatnál

Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.

Luxusmelltartóban hatékonyabb az időjóslás? Visszásságok a meteorológiai szolgálatnál
2026. október 08., csütörtök

Nemcsak Drakula csábít Erdélybe: a kolozsvári „kísérteterdő” rejtélyei is vonzzák a külföldieket

Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.

Nemcsak Drakula csábít Erdélybe: a kolozsvári „kísérteterdő” rejtélyei is vonzzák a külföldieket
Hirdetés
2026. október 04., vasárnap

Fehér rózsa, zöld rózsa: így lesz izgalmas eledel az „egy tőről fakadó” rokonzöldségekből

Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.

Fehér rózsa, zöld rózsa: így lesz izgalmas eledel az „egy tőről fakadó” rokonzöldségekből
2026. október 02., péntek

Kortárs ruhadarabokon él tovább a széki örökség – Szövérfi Zsuzsanna ruhatervezővel beszélgettünk

A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.

Kortárs ruhadarabokon él tovább a széki örökség – Szövérfi Zsuzsanna ruhatervezővel beszélgettünk
2026. szeptember 27., vasárnap

Körte szalonnával, céklával, borssal, avagy a nagymama kamrájától a koreai konyháig

Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.

Körte szalonnával, céklával, borssal, avagy a nagymama kamrájától a koreai konyháig
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Önkéntesek a hegyek szolgálatában

Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.

Önkéntesek a hegyek szolgálatában
Önkéntesek a hegyek szolgálatában
2026. szeptember 26., szombat

Önkéntesek a hegyek szolgálatában

2026. szeptember 26., szombat

Változik a falkák viselkedése, eltűnnek a farkas-kutya hibrid egyedek

Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.

Változik a falkák viselkedése, eltűnnek a farkas-kutya hibrid egyedek
2026. szeptember 20., vasárnap

A „piros arany” szezonja és rejtelmei: amit a paradicsomról tudni érdemes

Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.

A „piros arany” szezonja és rejtelmei: amit a paradicsomról tudni érdemes
Hirdetés
Hirdetés