
Fotó: Képernyőmentés
Több száz munkahelyet szüntet meg a Springer német médiavállalat az ország legnagyobb tömeglapjánál, a Bildnél, és a munka nagy részének elvégzéséről mesterséges intelligenciára alapozva gondoskodik – írták német lapok kedden.
2023. június 20., 20:462023. június 20., 20:46
2023. június 20., 20:552023. június 20., 20:55
A beszámolók szerint a Springer e-mailben tájékoztatta a Bild szerkesztőségének vezetőit, hogy a kiadóvállalat felszámol minden „terméket, projektet és folyamatot”, amelyek az üzleti környezet változása miatt „soha többé nem lehetnek sikeresek gazdaságilag”. A törekvés jegyében a 18-ról 12-re csökkentik a Bild regionális kiadásainak számát, a 15 regionális szerkesztőségből pedig tízet bezárnak az év végéig. Bevezetik azt is, hogy a nyomtatott kiadást a Bild – fizetős modellben működtetett, a cikkek nagy részét csak az előfizetőknek biztosító – hírportáljának anyagaira építik, és mesterséges intelligencia (MI) bevetésével végzik el a kiadványszerkesztési feladatokat.
Így több száz munkahelyet szüntetnek meg, mert „sajnos meg kell válnunk a kollégáktól, akiknek feladatát a digitális világban az MI látja el” – idéztek a levélből több német lapban. Az online kiadásra és az MI-re alapozó elképzeléseket júliustól ültetik át a gyakorlatba. Az átalakítást 2024 elején fejezik be, és arra számítanak, hogy hatására a következő három évben 100 millió euróval nő a kiadóvállalat nyeresége.
A szakma legnagyobb érdekképviselete, a Német Újságíró Szövetség (Deutscher Journalisten-Verband, DJV) elutasítja a Springer terveit, és azt követeli a cégtől, hogy biztosítson más munkalehetőséget az elbocsátásra ítélet kollégáknak. Frank Überall, a DJV elnöke rámutatott, hogy a Bild a Springer legnyereségesebb kiadványa, és úgy vélte, hogy a leépítés nem csupán „antiszociális”, ellentétes a társadalmi felelősségvállalás elvével, hanem „szélsőségesen ostoba” is, mert a regionális hálózat leépítése a helyi ügyek iránt érdeklődő olvasóknak nyújtott szolgáltatás színvonalának csökkenésével, és végül olvasók elvesztésével jár.
A Bild a legutóbbi, 2022 végéről származó adatok szerint naponta 1,1 millió példányban kel el. Tíz éve, 2013 utolsó negyedévében több mint kétszer nagyobb, 2,44 milliós volt az eladott napi példányszám.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
Már nem kell ellopniuk a tolvajoknak a mobiltelefont ahhoz, hogy megszerezzék az áldozat SMS-eit és biztonsági kódjait. A rendőrség a SIM swap néven ismert módszer veszélyeire figyelmeztet.
szóljon hozzá!