
Fotó: Katonai Igazgatási Központi Nyilvántartó Parancsnokság/Facebook
Hosszú évek kutatómunkájával visszajuttatott egy antikváriumi könyvben talált, a második világháború alatt írt szerelmeslevelet a néhai szerelmespár leszármazottjának egy tartalékos katona – közölte a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság vasárnap a Facebook-oldalán.
2023. szeptember 10., 11:262023. szeptember 10., 11:26
Azt írták, hogy a parancsnokság miskolci toborzóirodáján hadisírok felkutatásával és a hősi emlékművek nyilvántartásával foglalkozó
A szép sorok felkeltették érdeklődését, így megvette a könyvet, benne a levéllel, majd nyomozásba kezdett, hogy felderítse a szerelmes sorok történetét.
Fotó: Katonai Igazgatási Központi Nyilvántartó Parancsnokság/Facebook
Bodnár Gyula őrvezető Kassán teljesített szolgálatot, a helyi gépkocsizó könnyűtüzér osztály, első üteg katonájaként. A levelet 1943-ban a kassai laktanyában írta meg az akkor 22 éves őrvezető az ő „Marikájának” és szerelmi vallomásában reményeit taglalta arról, hogy a háború után össze tudnak majd házasodni.
A levelet Aszalóra címezték, a miskolci toborzóiroda katonája pedig a helyi anyakönyvvezető segítségével kiderítette, hogy
A világháborút, majd a hadifogságot is túlélő Bodnár Gyula 1984-ben hunyt el, nem sokkal később szerelme is meghalt. A házasságból két gyermekük született, a fiatalabb, Busku Jánosné Bodnár Anna Mária ma gyógyszerészként dolgozik Miskolcon – írták.
Fotó: Katonai Igazgatási Központi Nyilvántartó Parancsnokság/Facebook
A parancsnokság a bejegyzésben azt írta, a néhai Bodnár házaspár szerelmét igazoló levelet nyolcvan évvel később, szeptember 6-án adták át az egykori szerelmespár leszármazottjának. Busku Jánosné Bodnár Anna azt mondta,
– írta a MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság a Facebook-bejegyzésében.

Három, vélhetően a második világháborúból származó lövedéket találtak a Csíkszeredához tartozó Szécsenyben – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem. A lövedékeket a tűzszerészek szállították el.

Dáné Tibor (1923–2006) kolozsvári író, szerkesztő frissen napvilágot látott emlékirat-kötetét mutatják be a kincses városban április 19-én, szerdán 18.30 órától a Györkös Mányi Albert Emlékházban – közölte a kulturális intézmény.
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
szóljon hozzá!