Hirdetés

Már újságot is ír a mesterséges intelligencia

mesterséges intelligencia

A napi majdnem harmincezres példányszámú Il Foglio olvasói lelkesen követik a mesterséges intelligencia által írt mellékletet

Fotó: Forrás: Facebook/Il Foglio

A legfejlettebb technológiát az újságíró szakma legrégibb eszközével, a papírral párosította az Il Foglio című olasz napilap, amely a mesterséges intelligenciára bízta a nyomtatott kiadás megírását kísérletileg április 11-ig.

MTI

2025. április 03., 11:592025. április 03., 11:59

Az Il Foglio újságírók írta változata mellett a napilaphoz minden nap egy négyoldalas, szintén nyomtatott melléklet jár, amelyet teljes egészében mesterséges intelligencia ír. A két verzió közötti különbséget első látásra az adja, hogy a mesterséges intelligencia újságcikkeinél az MI monogram olvasható.

A kísérlet március 11-én indult, és a szerkesztőség egyelőre nem döntötte el, folytatni kívánják-e április után is.

Hirdetés

Az újság főszerkesztője, Claudio Cerasa elmondta, fel akarták mérni, milyen lehetőségeket és milyen korlátokat hordoz magában a mesterséges intelligencia a szakma számára.

Idézet
A lehető legerősebb kontrasztot akartuk megteremteni a legfejlettebb technológiai innováció és a szakma legrégebbi eszköze, a nyomtatott papír között”

– hangoztatta Cerasa az MTI-nek a külföldi tudósítókkal tartott beszélgetésen.

korábban írtuk

Mesterséges intelligenciával keltik életre a Jókai-univerzumot
Mesterséges intelligenciával keltik életre a Jókai-univerzumot

A mesterséges intelligencia (AI) eszközeivel építi fel Jókai Mór regényeinek világát a Jók.ai Labor. A Jókai-bicentenárium alkalmából létrehozott honlap az AI segítségével nyújt izgalmas feladatokat az író műveinek és korszakának mélyebb megismeréséhez.

A mesterséges intelligencia a cikkeket az újságírók kritériuma alapján legkevesebb öt, hat perc alatt megírja, és keveset hibázik.

Közölni kell vele, milyen témában, mekkora terjedelemben, milyen szerkesztőségi irányelveket követve, milyen stílusban készítse el az anyagot. Claudio Cerasa elmondta, hogy túl tág megfogalmazás esetén, a mesterséges intelligencia „elkalandozik”, unalmas cikket is tud írni, és nem áll tőle távol az sem, hogy kitalál nem létező történéseket.

A főszerkesztő elárulta, hogy az Il Foglio csapata számára meglepetésnek számított felfedezni, hogy

a mesterséges intelligenciának nincsenek előítéletei, nem hiányzik belőle az irónia és alapvetően optimistább, mint hús-vér kollegái.

korábban írtuk

Elton John és Paul McCartney is felszólalt az ellen, hogy munkájukat felhasználhassa a mesterséges intelligencia
Elton John és Paul McCartney is felszólalt az ellen, hogy munkájukat felhasználhassa a mesterséges intelligencia

Több mint 1000 zenész – köztük Annie Lennox, Damon Albarn és Kate Bush – kedden néma albumot adott ki tiltakozásul.

A legelső szám vezércikkében az MI azt taglalta, hogy a mesterséges intelligencia képes akár egyedül is újságot írni.

A szerkesztőség úgy látja, a mesterséges intelligencia nem helyettesítheti a minőségi újságírást.

Idézet
Ha egy gép képes ugyanarra, amire egy újságíró, akkor a probléma az újságíróval van”

– vélte Claudio Cerasa.

A napi majdnem harmincezres példányszámú Il Foglio olvasói lelkesen követik az MI-mellékletet. Az első hetekben hetven százalékkal emelkedett az eladás. Annál is inkább, mivel a mesterséges intelligencia legtöbb hibájnát összegyűjtő olvasó április közepén egy éves előfizetést és egy üveg pezsgőt nyer.

korábban írtuk

Mesterséges intelligenciával megszépített képekkel csaphatják be a nyaralókat
Mesterséges intelligenciával megszépített képekkel csaphatják be a nyaralókat

Az emberek többsége nehezen tudja azonosítani azokat a képeket, amelyeket mesterséges intelligencia segítségével generálnak ingatlanokról, és emiatt könnyen csalás áldozatává válhatnak a nyaralók.

korábban írtuk

Mesterséges intelligencia „tanította” magyarul az Oscar-jelölt A brutalista főszereplőit
Mesterséges intelligencia „tanította” magyarul az Oscar-jelölt A brutalista főszereplőit

Mesterséges intelligenciát használtak az Aranyglóbusz-nyertes, Oscar-díjra jelölt A brutalista című film alkotói annak érdekében, hogy a film főszereplői, Adrien Brody és színésztársa, Felicity Jones által elmondott magyar szöveg eredetibbnek tűnjön.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Megéheztél a nyereményre? 400 lejt ér az Őszi gasztrokrónika legnépszerűbb ételfotója!

Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.

Megéheztél a nyereményre? 400 lejt ér az Őszi gasztrokrónika legnépszerűbb ételfotója!
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Sóban az igazság, avagy mi történik, ha az alma „kilép” a süteményestálból?

Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.

Sóban az igazság, avagy mi történik, ha az alma „kilép” a süteményestálból?
2026. október 10., szombat

Luxusmelltartóban hatékonyabb az időjóslás? Visszásságok a meteorológiai szolgálatnál

Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.

Luxusmelltartóban hatékonyabb az időjóslás? Visszásságok a meteorológiai szolgálatnál
2026. október 08., csütörtök

Nemcsak Drakula csábít Erdélybe: a kolozsvári „kísérteterdő” rejtélyei is vonzzák a külföldieket

Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.

Nemcsak Drakula csábít Erdélybe: a kolozsvári „kísérteterdő” rejtélyei is vonzzák a külföldieket
Hirdetés
2026. október 04., vasárnap

Fehér rózsa, zöld rózsa: így lesz izgalmas eledel az „egy tőről fakadó” rokonzöldségekből

Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.

Fehér rózsa, zöld rózsa: így lesz izgalmas eledel az „egy tőről fakadó” rokonzöldségekből
2026. október 02., péntek

Kortárs ruhadarabokon él tovább a széki örökség – Szövérfi Zsuzsanna ruhatervezővel beszélgettünk

A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.

Kortárs ruhadarabokon él tovább a széki örökség – Szövérfi Zsuzsanna ruhatervezővel beszélgettünk
2026. szeptember 27., vasárnap

Körte szalonnával, céklával, borssal, avagy a nagymama kamrájától a koreai konyháig

Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.

Körte szalonnával, céklával, borssal, avagy a nagymama kamrájától a koreai konyháig
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Önkéntesek a hegyek szolgálatában

Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.

Önkéntesek a hegyek szolgálatában
Önkéntesek a hegyek szolgálatában
2026. szeptember 26., szombat

Önkéntesek a hegyek szolgálatában

2026. szeptember 26., szombat

Változik a falkák viselkedése, eltűnnek a farkas-kutya hibrid egyedek

Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.

Változik a falkák viselkedése, eltűnnek a farkas-kutya hibrid egyedek
2026. szeptember 20., vasárnap

A „piros arany” szezonja és rejtelmei: amit a paradicsomról tudni érdemes

Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.

A „piros arany” szezonja és rejtelmei: amit a paradicsomról tudni érdemes
Hirdetés
Hirdetés