Hirdetés

Lóra fel, Csabafi vitézek!

Gyergyószentmiklóson honfoglalás kori hagyományokat őriznek. A gyergyószentmiklósi városnapok, illetve esetenként a környék falunapjainak különös attrakcióját nyújtja az a tucatnyi fiatalokból álló csoport, akik legtöbbször lóháton, furcsa jelmezben, és ma már csak filmeken látható fegyverzettel jelenik meg a rendezvényen. A pödört bajuszú, fülük mellett copfot viselő fiatalemberek, és az őket kísérő hosszú mentéjű „amazonok” a Csabafiak Hagyományőrző Műhelyének tagjai.

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2007. január 19., 00:002007. január 19., 00:00

Bárhol is megjelennek, nyomban feltűnést keltenek – tüneményes ruházatukkal, bravúros lovas mutatványaikkal vonzzák a tekintetet és az érdeklődők népes seregét. Az ifjak lovagolni, íjazni tanítják az érdeklődőket, alkalmanként rég elfeledett receptek alapján készült ínyencségekkel is megkínálják látogatóikat. Harcászati bemutatóik valóságos élő történelemórák, amelyek során egy sokszáz évvel ezelőtti bátor, lovas nép kultúrája körvonalazódik. „A székelység könnyű lovassági harcmodora messze földön híres volt” – magyarázta Köllő Miklós, az egyik Csabafi vitéz, aki arra is kitér, hogy a székelyek legendás Csaba királyfija nyomán választották a Csabafi nevet. A hagyományőrző műhely célkitűzése a honfoglalás kori illetve a középkori lovas harcászati hagyományok őrzése és minél szélesebb körben való megismertetése. „Büszkék lehetünk a saját harcászati technikáinkra, nem kell az amerikai akciófilmeknek hódolni” – hangoztatta Köllő. Jobbnak tartaná, ha a gyermekek játék közben inkább a hagyományőrzőket utánoznák, nem pedig az indiános filmek szereplőit.
A 2002 óta tevékenykedő hagyományőrző műhely 2006-ban hivatalosan is egyesületi státust nyert, de „csak formaságból kinevezett elnöke van”. Ebben is a székely hagyományokat követik, miszerint a lófőnek bizonyos feltételeknek kellett megfelelnie. „Lófő csak az lehetett, aki felnőtt korú és legalább két lova volt” – fejtegette Köllő. Ugyanakkor a sisak, a sodrony ing, az íj – amit későbbi korokban a puska váltott fel –, a tárcsapajzs, a kopja, a lóra való pallos vagy a hegyes tőr, a fokos vagy a balta nélkülözhetetlen volt a lófő eszköztárában. A csoportból azonban ezeknek a feltételeknek senki nem tesz még eleget. „Gál Csaba társunknak lovardája van és az ő lovait nyergeli a társaság, Tölgyesi-András Bélának jurtája van, fegyverzetet és ruhát ki-ki maga csináltatja” – sorolja Köllő Miklós, aki azt sem titkolta, hogy a teljes lovas szerelés többe kerül, mint egy márkás nyugati autó vagy egy családi ház. A ruházat valamint a fegyverzet múzeumokból felkutatott minták alapján készült és nem egy darabot viselője maga készített el.
A gyergyószentmiklósi hagyományőrzők hírneve már rég elhagyta a medence határait, Sepsiszentgyörgyön és Nagyzebenben is káprázatos sikernek örvendő bemutatót tartottak. Különösen büszkék arra, hogy a múlt évben meghívást kaptak Caran Sebesre és az ottani ortodox püspök is elismerően szólt a honfoglalás kori magyar hagyományok őrzőiről.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
2026. április 18., szombat

Csíp és mégis finom: tavaszi friss növényünk, a csalán a gasztronómiai kultúrában

Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.

Csíp és mégis finom: tavaszi friss növényünk, a csalán a gasztronómiai kultúrában
2026. április 16., csütörtök

Újabb nyolcezrest hódítana meg Varga Csaba nagyváradi hegymászó

A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.

Újabb nyolcezrest hódítana meg Varga Csaba nagyváradi hegymászó
Hirdetés
Hirdetés