Hirdetés

Lenyügőző látványt nyújt Kolozsvár belvárosa a megújult toronyból

•  Fotó: Jakab Mónika

Fotó: Jakab Mónika

Kolozsvár nem mindennapi látképével találkozhatnak azok, akik felmásznak a Szent Mihály-templom tornyába, és madártávlatból szemlélik a kincses város központját régi épületeivel, teraszaival, zöldövezeteivel.

Deák Szidónia

2022. augusztus 20., 19:302022. augusztus 20., 19:30

Az egyébként ritkán látogatható tornyot a korábbi évekhez hasonlóan idén is megnyitották a Kolozsvári Magyar Napok közönsége előtt, előzetes regisztrációval naponta 10 és 17 óra között lehet megtekinteni a nemrégiben felújított és a múlt héten átadott, 14. században épült templom 76 méter – a kereszttel együtt 80 méter – magas tornyát.

A program rendszerint nagy népszerűségnek örvend Kolozsvár román nemzetiségű lakosságának körében is, ottjártunkkor is többen kértek útba igazítást román nyelven.

Hirdetés

A torony, akárcsak a templom, gótikus stílusban épült, és Erdély legmagasabb templomtornyaként tartják számon. Kelemen Lajos történész szerint „Kolozsvár legrégibb építészeti műemlékei közül nagyságra, korra, történelmi és művészettörténeti jelentőségre övé az elsőség”.  Művészetében az észak-magyarországi stílus hatása ismerhető fel, de sok részletében az erdélyi helyi jegyek mutatkoznak.

•  Fotó: Jakab Mónika Galéria

Fotó: Jakab Mónika

•  Fotó: Jakab Mónika Galéria

Fotó: Jakab Mónika

A tornyot a templommal együtt az elmúlt években felújították, míg közel egy évtizede több helyen a letört lépcsőfokok, korhadt fakorlát miatt veszélyes volt a haladás, most patinás feljáró vezet a harangokhoz és kilátóhoz.

A toronyban több pihenőszintet is kialakítottak, egyik szinten a magyar katolikusok jelenlétéről a világban látható kiállítás. Impozáns látványt nyújtanak továbbá a templom harangjai is, a toronyban lakó öt harang közül a legkisebb 1657-ből származik Buczi Ödön harangöntő mester műhelyéből, a legnagyobb a 2700 kilós Szent Mihály-nagyharang, továbbá látható még a Szent Gábor-harang, mely mindennap öt alkalommal szól.

A 208 lépcsőn megközelíthető kilátószintről lenyűgöző panoráma nyílik a szomszédos Bánffy-palotára, a Szentegyház (Tükör) utca épületeire, a Főtér színes házsoraira, a Széchenyi tér háztetőire, az evangélikus és unitárius templomra, távolabb pedig az ortodox katedrálisra, a Mărăști és Monostor negyed tömbházrengetegére.

•  Fotó: Jakab Mónika Galéria

Fotó: Jakab Mónika

•  Fotó: Jakab Mónika Galéria

Fotó: Jakab Mónika

Körbejárva a tornyot a biztonsági korlát mögül megcsodálhatjuk a templomtetőn a különböző korokból származó cserepek mozaikszerű játékát, a gótikus díszítéseket a tartóoszlopokon, ugyanakkor bosszankodva vagy szomorúan láthatjuk, hogy a nemrégiben a belvárosban felhúzott üveg irodaházak vagy a kommunizmus ideje alatt a műemlék épületek közé épített szocreál tömbházsorok mennyire nem illenek a központ látképébe.

•  Fotó: Jakab Mónika Galéria

Fotó: Jakab Mónika

•  Fotó: Jakab Mónika Galéria

Fotó: Jakab Mónika

•  Fotó: Jakab Mónika Galéria

Fotó: Jakab Mónika

•  Fotó: Jakab Mónika Galéria

Fotó: Jakab Mónika

•  Fotó: Jakab Mónika Galéria

Fotó: Jakab Mónika

•  Fotó: Jakab Mónika Galéria

Fotó: Jakab Mónika

•  Fotó: Jakab Mónika Galéria

Fotó: Jakab Mónika

•  Fotó: Jakab Mónika Galéria

Fotó: Jakab Mónika

•  Fotó: Jakab Mónika Galéria

Fotó: Jakab Mónika

•  Fotó: Jakab Mónika Galéria

Fotó: Jakab Mónika

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
Hirdetés
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
2026. október 25., vasárnap

Szekrény tetején érlelt kincs: birsalma, a kamra illatos „királynője”

Kőkemény, fanyar, nyersen szinte ehetetlen, mégis nagy becsben tartották nagyanyáink. A birsalma türelmet „kér”, de aki kivárja, hogy a hő munkához lásson benne, mézédes, rózsaszínre pirult, illatos étkeket kap cserébe.

Szekrény tetején érlelt kincs: birsalma, a kamra illatos „királynője”
Hirdetés
Hirdetés