
Fotó: A szerző felvétele
2008. január 28., 00:002008. január 28., 00:00
Huskyk és malamutok ereje és bűbája nyűgözte le a kilátogatókat, akik szívesen fényképezkedtek a négylábú „sztárok” társaságában. Az alaszkai élmény mindenkit magával ragadott, a fogatok teljes erőbedobással versenyeztek, bár többen elsősorban az élmény kedvéért jöttek, nem a győzelemért. „Mi az utolsó helyet foglaltuk le, hogy biztosra menjünk – jelentette ki nevetve az egyik versenyző, aki évek óta négy malamuttal nevez be a hagyományosnak tekinthető viadalra. – Mindenki az első három helyre pályázik, hát mi az utolsóra.”
A magyarországi résztvevők révén nemzetközivé avanzsáló verseny a Romániában sportágként még el nem ismert, de egyre népszerűbb kutyaszánhúzás idén minden korábbinál nagyobb mezőnyt vonzott. Olvassa el riportunkat!
Kutyaszános vigasságok
Igazi alaszkai élményben lehetett részük azoknak, akik kilátogattak az elmúlt hét végén a Székelyföld Kupa 2008 elnevezésű kutyafogathajtó sprintversenyre Hargitafürdőre. A Yukon SE egyesület szervezésében évek óta rendeznek hasonló versenyeket, de a Csíkszereda-közeli síparadicsomban tartott idei rendezvényen minden korábbinál nagyobb létszámú mezőny, 28 csapat indult.
„Sztárok” versenylázban
Több mint száz kutya, fogathajtók, kísérők és érdeklődők gyülekeztek szombaton délelőtt a pálya mentén. Az ugrándozó, türelmetlenkedő kutyusok igyekeztek „túlkiabálni” a hangszórókból áradó zenét, a bámészkodók pedig – kétévestől százévesig – fényképezték és simogatták a gyönyörű szelíd huskykat és malamutokat. A „sztárok” közül egyesek összegömbölyödve sziesztáztak, de legtöbbjük nyughatatlan volt, ha pórázon vezetett eb haladt el a láncra kötött kutyacsoportok mellett, garantáltan végigsöpört a társaságon egy-egy vadabb csaholáshullám.
„Tudják, hogy verseny lesz, amióta tegnap mondtam nekik, hogy megyünk versenyre, alig lehet bírni velük. Nagy az izgalom, a start előtti percekben remeg a lábunk, nemcsak ők, mi is stresszelünk” – mondja nevetve készülődés közben a magyarországi Monor-ról érkezett Köffer Lajos, aki négy kutyával nevezett a versenyre. Hangját alig hallani, belevész az ugatásba, mivel a kutyák hirtelen még izgatottabban ugrálnak, toporognak, ugatnak. „Ha látják, hogy a gazdi öltözni kezd, akkor kezdődik az igazi vad csaholás, tudják, hogy mindjárt indulunk” – próbálja túlkiabálni az ebeket.
A konferanszié közben már figyelmezteti a versenyzőket: készülődjenek, még egyszer elismétli a szabályokat, aztán sorra rajthoz szólítja a versenyzőket, akik két-három percenként indulnak. Először a hatfogatos kategóriában versenyzők állnak szerre rajthoz a huskykkal, hogy teljesítsék a 12 kilométeres pályát. Ebben a kategóriában összesen hét csapat versenyzett, idén először neveztek be annyian hat kutyával, hogy külön kategóriát lehessen kialakítani. Utánuk a négyes és kettős fogatok, huskyk és malamutok rajtoltak, ők 8, illetve 4 kilométeres pálya lefutására indultak.
Élmény és győzelem
A kutyák türelmetlenül fickándoznak a rajtvonal előtt. „Nem értik, mire várunk, edzéseken nem kell startra várni, ahogy befogjuk őket, szaladhatnak” – magyarázza egy kolozsvári lány, aki négy malamuttal nevezett be a versenyre. A rajtvonal előtt utolsó simításokat végeznek, rendreutasítják a kutyákat: „Viselkedj, helyedre, Junior!” – szól rá gazdája az egyik izgágára.
Közben a versenybíró számol: öt, négy, három, kettő, egy, és elengedik a kutyákat, akik boldogan szaladnak. Időnként felbukkannak még a fogatok a pálya egy-egy emelkedőjén, néha elakadnak, elsüllyednek a lábak a hóban, aztán vissza a szánra, és nyomás, eltűnnek a szemünk elől „tovább-tovább, előre” biztatások közepette. A fogatok teljes erőbedobással versenyeznek, bár mint mondják, elsősorban az élményért jönnek, nem a győzelemért. „Mi az utolsó helyet foglaltuk le, hogy biztosra menjünk – nevet az egyik versenyző, aki évek óta négy malamuttal nevez be. – Mindenki az első három helyre pályázik, hát mi az utolsóra.”
Közel egy óra múlva kezdenek viszszaérkezni a hatos fogatok. A kutyák ügyesen szerepeltek, bár a pálya nem volt akadálymentes, meséli az első visszaérkező. Sokan késnek, többen eltévedtek. Méltatlankodnak is, hogy nem jelölték ki rendesen a pályát, hiába taposták ki előző nap a rendezők, eltüntette a hófúvás. „Hai puiu mami!” – drukkol az utolsó ötven méter előtt a célban álló nő a közeledő négy malamutnak, akiket a társa hajt. A kutyák fáradtan lihegnek, nem kell már őket nyugtatni, csendesen fekszenek, amint leszedik róluk a hámot. A gazdák és hajtók pedig a nagy bogrács tokánynak eshetnek neki.
Sz. Z.
Győztesek – 6 kutyás husky (B1): Ferencz Lehel (Csíkszereda); 3-4 kutyás husky (C1): Koszter Lajos (Magyarország); 3-4 kutyás malamut (C2): Nagy Radu (Balánbánya); 1-2 kutyás husky (D1): Erdély Sándor (Csíkszereda); 1-2 kutyás malamut (D2): Adrina Babeş (Moeciu de Jos – Brassó megye).
Köztudott tény, hogy ünnepek alatt általában bőségesebben esznek-isznak az emberek, mint a hétköznapokban: több édességet, alkoholos italt, zsíros, fűszeres ételt fogyasztanak.
Gyertyafényes karácsonyfák, ehető díszek, bazárok és jótékonyság: így ünnepelték a karácsonyt Kolozsváron másfél évszázaddal ezelőtt. Újvári Dorottya művészettörténésszel utaztunk vissza az időben.
Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.
Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A téli hónapok gasztronómiája nehezen képzelhető el savanyú káposzta nélkül: aki nem maga teszi el, az megvásárolja a piacon vagy a nagyáruházakban. A sokoldalúan felhasználható, méltán népszerű vitaminbombát a világ számos pontján ismerik.
Egy kutyafalka négy autót rongált meg Aradon, belemartak a gépkocsik karosszériájába, darabokat téptek le azokból. Feltehetően az autókban rejtőző macskák miatt viselkedtek agresszíven az ebek, amelyek közt kóbor kutyák is voltak.