Hirdetés

Kővári Kati: nem tartom magam dívának

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Médiabefutó 2006, a tehetségkutatás folytatódik A Médiabefutó immár harmadik éve igyekszik tehetséges erdélyi fiataloknak lehetőséget biztosítani a bemutatkozásra. A 22 éves nagyváradi Kővári Kati – aki civilben a Nagyváradi Egyetem pszichológia szakos végzős hallgatója –, nem először vesz részt ezen a tehetségkutató versenyen.

2006. november 22., 00:002006. november 22., 00:00

Észlelt-e különbséget az idei, illetve a tavalyi nagyváradi előválogató között?
n Idén kevesebb jelentkező akadt, de úgy látom, tehetségesebbek, mint az előző évben, legalábbis ami az ének-zene kategóriát illeti.
Énekesnőként melyik zenei stílust érzi leginkább a magáénak, kinek a dalait énekli szívesen?
n Ezúttal Alicia Keys egyik szerzeményével léptem fel, ő igazi rythm and blues énekesnő. Hozzám is ez a stílus áll a legközelebb, ugyanakkor a dzsessz és a szving is a kedvenceim közé tartozik. Molnár Mónika énektanárnő segítségével készültem fel erre a versenyre, egy éve tanuljuk együtt az éneklés csínját-bínját.
Dívaként jellemezték azok, akik látták színpadon énekelni. Mennyire érzi ezt találónak?
n Egyáltalán nem érzem sem dívának, sem sztárnak magam. Nagyon meglepődtem, amikor hallottam, hogy „dívának” tituláltak. Szeretek énekelni, de nem azért foglalkozom a zenével, mert sztár akarok lenni. Itthon, Erdélyben viszont kevés lehetőségem nyílik a megmutatkozásra: nincs igény a rythm and blues műfajára, úgy vélem, külföldön annál inkább. Ott nagy a verseny, nehéz betörni a zenei piacra, ennek ellenére megpróbálom, hiszen csak így tudom megvalósítani azt, amit szeretnék: legszívesebben egy zenekarral énekelnék klubokban.
A Médiabefutó mezőnyében menynyire érzi versenyképesnek magát?
n Az esélyekről beszélni, főleg jósolni nehéz, de reménykedem abban, hogy a „befutók” között leszek.
n Lévai Barna

A következő állomás: Kolozsvár
A székelyföldi selejtezők után Temesváron, illetve Nagyváradon folytatódott az erdélyi tehetségkutatás. A novemberben elkezdődött rendezvénysorozat minden gáláját egy selejtező előzi meg, amelyen a szakemberekből álló zsűri eldönti: kik léphetnek közönség elé. Temesváron 11, Nagyváradon 23 produkciót ítélt erre érdemesnek a bizottság. Minden helyszínről egy-egy fellépőt továbbjuttathat a regionális döntőkbe a közönség is, ha szavaz a www.mediabefuto.ro  internetes honlapon. Ugyanitt minden produkció videofelvétele is megtekinthető a Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetem természettudományi és művészeti karán tanuló diákok jóvoltából, akik kamerájukkal végigkövetik a rendezvényt. Legközelebb holnap, 17 órától a kolozsvári Báthory István Gimnázium dísztermében találkozhatunk velük, illetve a tehetséges fiatalokkal. November 25-én 16 órától Szatmárnémetiben a Filharmónia termében, 26-én 17 órától pedig Marosvásárhelyen, a színművészeti egyetem Stúdiótermében folytatódik a válogató.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 24., szerda

„Azon az estén valami történik a szívünkben, én mindig azt érzem, egyszerűen megváltozom”. Udvarhelyszéki kisdiákok karácsonyi kívánságai

Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.

„Azon az estén valami történik a szívünkben, én mindig azt érzem, egyszerűen megváltozom”. Udvarhelyszéki kisdiákok karácsonyi kívánságai
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Újévi „zenei párbaj” a 100 Tagú Cigányzenekarral Kolozsváron

Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.

Újévi „zenei párbaj” a 100 Tagú Cigányzenekarral Kolozsváron
2025. december 22., hétfő

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt

Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt
2025. december 20., szombat

Országházi Gyermekkarácsony: erdélyi apróságok is megcsodálták a Parlamentet

Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.

Országházi Gyermekkarácsony: erdélyi apróságok is megcsodálták a Parlamentet
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján

Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján
2025. december 20., szombat

Fizetőssé válik az olasz főváros több turistacélpontja

Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.

Fizetőssé válik az olasz főváros több turistacélpontja
2025. december 20., szombat

Savanyú káposzta a világ körül, avagy különleges receptek a téli vitaminbombából

A téli hónapok gasztronómiája nehezen képzelhető el savanyú káposzta nélkül: aki nem maga teszi el, az megvásárolja a piacon vagy a nagyáruházakban. A sokoldalúan felhasználható, méltán népszerű vitaminbombát a világ számos pontján ismerik.

Savanyú káposzta a világ körül, avagy különleges receptek a téli vitaminbombából
Hirdetés
2025. december 19., péntek

Kutyafalka rongált meg autókat a partiumi városban

Egy kutyafalka négy autót rongált meg Aradon, belemartak a gépkocsik karosszériájába, darabokat téptek le azokból. Feltehetően az autókban rejtőző macskák miatt viselkedtek agresszíven az ebek, amelyek közt kóbor kutyák is voltak.

Kutyafalka rongált meg autókat a partiumi városban
2025. december 18., csütörtök

Letöltendőt kapott Romániában az amerikai rapper

Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte jogerősen a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.

Letöltendőt kapott Romániában az amerikai rapper
Letöltendőt kapott Romániában az amerikai rapper
2025. december 18., csütörtök

Letöltendőt kapott Romániában az amerikai rapper

2025. december 18., csütörtök

Már alig kaphatók jegyek Hobo kolozsvári koncertjére

Földes László Hobo december 19-én, pénteken a Kolozsvári Állami Magyar Színházban ad koncertet. Hobo a magyar blues élő legendájának számít.

Már alig kaphatók jegyek Hobo kolozsvári koncertjére
Hirdetés
Hirdetés