
Fotó: Facebook/Ivan & The Parazol
Háromszoros koncertélményben lesz részük azoknak, akik csütörtök este ellátogatnak a kolozsvári FORM Space szórakozóhelyre, ugyanis két magyarországi és egy erdélyi zenekar koncertjére bulizhatnak az alternatív zene szerelmesei. Színpadra lép a múlt hónapban Fonogram-díjat kapott, magyarországi Ivan & The Parazol, az alternatív zenét indie-elemekkel ötvöző Mörk és a kolozsvári FUNKorporation is a húrok közé csap.
2022. május 05., 07:462022. május 05., 07:46
Az este 20 órakor kezdődő koncertsorozaton a Vitáris Iván alapította zenekar a régi slágerek mellett bemutatja legújabb, a Budai Pop című nagylemezét is, amely egyben a formáció első magyar nyelvű albuma is – közölték a szervezők. A 2021-ben megjelent lemez tíz dalt tartalmaz, köztük olyanokat, mint a Mást vártam, Játék, Változol című dalok. A zenekar ötödik albumában nyitott a funk- és a táncolósabb, grúvközpontú zenék felé, ezért a korong anyaga poposabb a zenekar korábbi dalaihoz viszonyítva.
A korongon a pszichedelikus neosoul a fő irány, elgondolkodtató társadalmi, pszichológiai és hétköznapi témákról szóló dalszövegekkel. A hiphopos grúvok, a jazzes és pszichedelikus hangszerelések, valamint a soulos énektémák minden korábbinál egységesebb megszólalásban, az eddigieknél is megragadóbb flow-ban úsznak. Az In The Golden Hour című lemez anyaga élőben is jól illeszkedik az eddigi repertoárhoz.
Előzenekarként több itthoni és külföldi együttessel léptek már fel, mint Şuie Paparude, Compact, Byron és Moonlight Breakfast, illetve a magyarországi Heaven Street Seven, PASO és Kistehén Tánczenekar. Jelen voltak a Jazz in the Parkon, Vibe fesztiválon, Double Rise fesztiválon, Awake fesztiválon, Open Camp Vaslui-on, TIFF-en is. Az együttes titka: funky groove-ok, merész basszus, igazán különleges vokál, finoman fűszerezett népzenei elemek, erős fúvósok, kis jazz-zel, skával, reggae-vel megbolondítva.
A Downtown című daluk a kolozsvári Paprika Rádió Top 40 listáján négy hónapig az első helyen szerepelt. Az együttes második díjat nyert a 2015-ös kolozsvári Jazz in the Park versenyén, illetve a szatmári Utcazene Fesztivál harmadik díját vihette haza.
A koncertekre 45 lejért lehet elővételben jegyet váltani, a helyszínen pedig 55 lejért.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.
A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.
szóljon hozzá!