
Fotó: The Weeknd/Facebook
Végigsöpört a közösségi médián egy mesterséges intelligenciával létrehozott dal, amely két ismert énekes, Drake és The Weeknd hangján szólal meg – írta kedden honlapján a BBC.
2023. április 18., 16:152023. április 18., 16:15
A Heart On My Sleeve című dal a két kanadai sztár hangján hallható szöveg szerint Selena Gomez mexikói származású amerikai énekes és színésznőről szól, aki korábban The Weeknd barátnője volt. A dal @ghostwriter nevű alkotója elárulta: egy olyan szoftverrel hozta létre a számot, amely képes a zenészek hangját utánozni.
Bár a kommentelők egy része elképedéssel reagált, új korszak kezdetét emlegette, és úgy vélte, nem is lehet megkülönböztetni a másolatot az eredetitől, a BBC szerint azért nem tökéletes a mesterséges intelligencia műve. A felvétel kissé sercegő, nem jó minőségű, és az énekhangok is időnként elmosódottak és akadoznak.
A Universal Music Group lemezkiadó nemrég arra kért több streaming-szolgáltatót, köztük a Spotify és az Apple Music vállalatokat, hogy ne adjanak hozzáférést mesterséges intelligenciát fejlesztő cégeknek, mert feltételezhető, hogy a tőlük letöltött zenéket használva tökéletesítik az énekesek hangját másoló szoftvereket.
Az új technológia gyors fejlődése egyelőre zavarba ejti a zeneipart. A Heart On My Sleeve című dal például nem vet fel szerzői jogi aggályokat, mert látszólag teljesen eredeti alkotásnak tűnik. A szerzője ráadásul világossá tette, hogy Drake és The Weeknd személy szerint nem vett részt a dal létrehozásában.

Fedetlen fejű, szőke nőként mutatkozott be a kuvaiti médiában a mesterséges intelligencia által generált hírolvasó alakja – idézte a The Guardian című brit lapot a román és magyar nyelvű média.

Bejárta a sajtót Daniel Freund németországi zöldpárti európai parlamenti képviselő kezdeményezése, aki dalszöveget íratott a ChatGPT-vel a magyarországi korrupcióról. Ezen felbuzdulva mi is írattunk a romániai magyarellenességről.
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
szóljon hozzá!