
Tóparti parti. Teljesen belakják az untoldozók a Séta téri tavat és környékét, beleértve az egykori korcsolyapavilont (ma Chios vendéglő)
Fotó: Untold/Facebook
Csütörtökön 16 órakor megnyitják a kapukat Románia legnagyobb fesztiválján, a kolozsvári Untoldon. A világhírű zenei eseménysorozat a vendégek több tízmillió eurós költekezése mellett hatalmas nemzetközi imázstőkét hoz a kincses városnak, Erdélynek és az egész országnak, és ezt immár egyre nagyobb százalékban fogadják el a helyiek is. Idén olyan világsztárok lépnek fel először a biztosan telt házas Szamos-parti arénában, mint Sam Smith, Lenny Kravitz vagy Burna Boy.
2024. augusztus 07., 18:422024. augusztus 07., 18:42
A csütörtöktől négy napon és négy éjszakán tartó, naponta több tízezer belföldi és külföldi vendéget vonzó Untold ismét felbolygatja a kincses várost, viszont az immár kilencedik kiadásához érkezett rendezvénysorozat egyre megszokottabbá válik a helyiek számára: sokan részesévé válnak a hajnalig tartó partiknak, miközben mások úgy időzítik szabadságukat, hogy ne legyenek otthon az Untold ideje alatt, jó néhányan pedig hasznot is húznak az őrületből: csillagászati áron kiadják lakásukat a Kolozsvárra érkező fesztiválozóknak.
A szervezők azt ígérik, hogy a belvárosi eseménysorozat ideje alatt a kincses város lesz az ország legbiztonságosabb helye: a belügyminisztérium, illetve a helyi rendőrség több ezer képviselője biztosítja a rendet. Idén először bekamerázzák a színpadokat, hogy pontosan felmérjék, mennyi bulizó vesz részt egy-egy koncerten.

Akinek színtízes lesz az érettségi eredménye, ingyen vehet részt a kolozsvári Untold fesztiválon – közölték a rendezvény szervezői.
A 235 000 négyzetméteres területet lefedő, a Sétatér melletti Kolozsvár Aréna központú fesztiválra 380 kamionnyi berendezést szállítottak. A grandiózus díszletek, a szükséges infrastruktúra kiépítésében összesen 13 ezren vettek-vesznek részt 20 országból. A stadionban felállított, 500 tonnát nyomó főszínpadra 900 négyzetméteres LED-képernyőt szereltek fel.
A számos más színpadot és különleges zenei helyszínt felvonultató Untoldon a kereskedelmi egységek mellett egy úgynevezett Fashion Village (divatfalu) is helyet kap.
Mellettük többek között olyan világhírű DJ-k is szórakoztatják a közönséget, mint Martin Garrix, Dimitri Vegas & Like Mike, Alok, Steve Aoki, Lost Frequencies, Timmy Trumpet, Fisher, Carl Cox, Solomun vagy Black Coffee.

Több mint 50 fős csapattal és 21 tonnás hang- és színpadtechnikai felszereléssel érkezik első alkalommal az országba Sam Smith, aki az augusztus 8–11. közötti kolozsvári Untold fesztivál sztárfellépője lesz.
Az biztos, hogy „telt ház” lesz: a jegyek és bérletek 99 százalékát már a rajt előtt értékesítették. Nem sokkal az Untold kezdete előtt csaknem 1100 lejbe került egy négynapos bérlet, egy VIP-karszalagot 1740 lejért lehetett kiváltani. A napi jegyek ára 493 és 551 lej körül mozog (elővételben olcsóbban is adták őket). A szervezők közben jelezték, már az idei fesztivál alatt áruba bocsátják a következő, jubileumi tizedik kiadásra szóló bérleteket.
Buliaréna. Ismét „rátelepszik” az Untold fesztivál Kolozsvárra
Fotó: Facebook/UNTOLD
Amint arról beszámoltunk, a zenei esemény 2023-ban történelmet írt. A fesztivál 4 napja és 4 éjszakája alatt több mint 420 000 látogató és 250 művész fordult meg a városban. Sok részvevő pedig a fesztivál előtt vagy után több napot töltött Kolozsváron és környékén. A szervezők becslése szerint a vendégek 35 százaléka volt Kolozs megyei, ezt követi Bukarest, Temesvár és az ország többi része, a külföldiek aránya pedig több mint 25 százalékra rúgott, ami 10 százalékos növekedést jelentett az előző évekhez képest. A tavalyi Untoldra több mint 100 országból érkeztek bulizni vágyók.
Fotó: Facebook/UNTOLD
A szervezők szerint – akikkel egyetért Emil Boc polgármester is –
Művészek és csapataik, produkciós emberek, nemzetközi újságírók, influencerek és fotósok, valamint a külföldről érkezett rajongók mesélnek a világnak Kolozsvárról és az Untoldról, a világ egyik legnagyobb fesztiváljáról, amely évről évre növekszik.

Újabb rangos elismerésben részesült a kolozsvári Untold fesztivál: az elektronikus zene neves brit szaklapja, a DJ Mag frissen közölt Top 100-as listája szerint a világ hatodik legjobb hasonló jellegű rendezvénye.
Tavaly a szervezők által várt 80 millió eurónál végül kevesebb, valamivel több, mint 70 millió euró maradt Kolozsváron az Untold fesztivál után. Számítások szerint a Kolozs megyén kívülről érkezők a fesztivál négy napja alatt átlagosan 700 eurót költöttek. Ezt a pénzt szállásra, közlekedésre, étkezésre, vásárlásra fordították a városban. Az untoldosok azt ígérik, néhány nap alatt mindent „visszacsinálnak” a belvárosban, a Kolozsvár Arénát otthonaként használó U élvonalbeli labdarúgócsapat pedig már 9 nappal a fesztivál lezárulta után, augusztus 19-én teljesen rendbe hozott gyepen fogadhatja a Sepsi OSK-t a Szuperligában.

A szervezők által várt 80 millió eurónál végül kevesebb, valamivel több mint 70 millió euró marad Kolozsváron az Untold fesztivál után.
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
szóljon hozzá!