
A kísérlet szerint a Szent Mihály-templom előtti parkoló helyett zöldövezet, padok kapnának helyet
Fotó: Facebook/Aaron Roberts
Hogyan nézne ki Kolozsvár központja, ha kizárólag gyalogosok vennék birtokba? Ezt a nem mindennapi kísérletet tükrözik Aaron Roberts brit fotós alkotásai.
2024. június 25., 13:572024. június 25., 13:57
2024. június 25., 13:572024. június 25., 13:57
A kincses városban élő fényképész a mesterséges intelligenciát használva „iktatta ki” a járműveket az országos szinten az egyik legforgalmasabb településről. „Mi lenne, ha ezeket a területeket sétálóutcává tennék, és a forgalmat kivezetnék a központból?
Kíváncsi voltam, hogyan néznének ki ezek a helyek végtelen kocsisorok nélkül” – olvasható a brit fotós Facebook-bejegyzésében, ahol több képet is megosztott.
Mint írta, a Photoshop nem igazán tette lehetővé a fák valósághű megjelenítését, ugyanakkor szeretett volna egy villamosvonalat is hozzáadni, de az is kudarcot vallott, így az emberek fantáziájára bízza.
Séta a Jókai utcában
Fotó: Facebook/Aaron Roberts
Béke tér másként
Fotó: Facebook/Aaron Roberts
A polgármesteri hivatal előtt tér is bezöldülne
Fotó: Facebook/Aaron Roberts
A városháza közelében már felbukkan egy villamos
Fotó: Facebook/Aaron Roberts
A legforgalmasabb utak egyike, az Unió utca
Fotó: Facebook/Aaron Roberts
Séta a többnyire Melodyként emlegetett Központi Szálló előtt
Fotó: Facebook/Aaron Roberts
A Wesselényi utca
Fotó: Facebook/Aaron Roberts
A Deák Ferenc utca
Fotó: Facebook/Aaron Roberts
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
szóljon hozzá!