
Fotó: X/ The Nobel Prize
Hagyományosan minden díjazott adományoz egy számára fontos tárgyat a Nobel-díj Múzeumnak. Az idei Nobel-díjasok, köztük Karikó Katalin szerdán adták át adományaikat a stockholmi múzeumnak.
2023. december 07., 09:032023. december 07., 09:03
Ulf Larsson kurátor az M1 aktuális csatorna helyszíni tudósítójának elmondta, hogy
A pipetta az egyik leggyakrabban használt laboratóriumi eszköz, így a pipetta – amelyen egy ragasztószalag is van, hogy megkülönböztesse a többitől – szimbolikus Karikó Katalin munkásságára nézve – emelte ki a kurátor, hozzátéve, hogy nagyon örültek az ajándéknak.
Ezt azonban korábban szétszedték a laborban, és most azon dolgoznak, hogy újra összerakják, így csak később küldik el a múzeumnak.
„Néhány hét múlva már láthatja a kiállításon a közönség” – tette hozzá Ulf Larsson.
Arra a kérdésre, hogy melyik a legérdekesebb darab, amelyet idén kaptak, kiemelte Karikó Katalin kutató- és díjazott-társa, Drew Weissman amerikai mikrobiológus ajándékát. Tőle egy fénymásológép 3D-nyomtatott modelljét kapták meg, ugyanis
Ulf Larsson elmondta, hogy az idei díjazottak tárgyai egy évig lesznek láthatók, de dolgoznak egy új kiállításon, amelyen a korábbi adományokból is válogatnak majd. Az összes tárgyat helyhiány miatt egyszerre nem tudják bemutatni.

Karikó Katalin biokémikus, kutatóbiológus, a koronavírus elleni mRNS-alapú vakcina egyik fejlesztője megkapja az orvosi Nobel-díjat – jelentették be hétfőn.

Krausz Ferenc Németországban élő magyar születésű fizikus, Pierre Agostini Egyesült Államokban tanító francia fizikus és Anne L'Huillier Svédországban dolgozó szintén francia fizikus kapja az idei fizikai Nobel-díjat.

„Magyarország két nagyszerű magyar elme világraszóló sikerét ünnepli” – kezdte beszédét a köztársasági elnök hétfőn Budapesten, amikor díszvacsorát adott a két Nobel-díjas tudós tiszteletére a Pesti Vigadóban.
Egy platinagyűrűt árvereznek el a jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos – közölte pénteken az Artmark aukciós ház.
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
1 hozzászólás