
Fotó: MTI/Soós Lajos
Jótékonysági koncertet szerveznek a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium közösségének támogatására a budapesti gitáros kórusok a budapesti Felső-krisztinavárosi Keresztelő Szent János Plébánián február 10-én.
2024. január 18., 19:112024. január 18., 19:11
Tavaly decemberben összedőlt a Tamási Áron Gimnázium kollégiuma, ezért február 10-én, az esti szentmisét követően több budapesti keresztény gitáros kórus mintegy ötven zenésze ad koncertet és gyűjt adományokat a székelyudvarhelyi közösség megsegítésére – mondta el Hernády Balázs, a Felső-krisztinavárosi Gitáros Együttes vezetője, az esemény szervezője, a hegyvidéki plébánián tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a koncert fővédnöke kiemelte: hogy
„A gyűjtés (…) hangszerek, játékok, vagy a fiatalok mindennapjait érintő tárgyak megvételére, közösségi programok támogatására irányul” – emelte ki.
Az államtitkár felidézte, hogy a magyar kormány közvetlenül a tragédiát követően húszmillió forint gyorssegélyt juttatott el a bajba jutott iskolához, ezen felül további mintegy hétszázmillió forinttal is támogatják a jövőben a kollégium újjáépítését vagy egy új épület felépítését. Hozzátette: a román kormány is ígéretet tett arra, hogy a rekonstrukciós munkákat támogatja.
– hangsúlyozta Soltész Miklós.

Húszmillió forint sürgősségi támogatást nyújt a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumnak a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségén keresztül.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy a magyar kormány tavaly 275 millió forintos keretösszeggel írt ki pályázatot kezdő és profi zenészek, valamint határon túli egyházi zenekarok támogatására. Az összegből 357 magánszemély és 78 egyházakhoz kötődő szervezet részesült.
Hernády Balázs elmondta, hogy a februári koncerten fellép mások mellett a Zugligeti Gitáros Kórus, a 3in1 zenekar, az MKK Band, az Imperfectum Együttes, a Havas Gitár zenekar és a Felső-krisztinavárosi Gitáros kórus is. Az esti szentmisén együtt teljesítenek szolgálatot a zenekarok, utána pedig több dalt közösen adnak elő, valamint minden együttes saját előadással is készül.
A gyűjtést a Felső-krisztinavárosi Keresztelő Szent János Plébánia számlájára történő utalással, a helyszínen pedig készpénzadománnyal lehet támogatni.

Az Óbudai Egyetem folytatja adománygyűjtését a székelyudvarhelyi károsultak megsegítésére – közölte az oktatási intézmény hétfőn az MTI-vel.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!