
A nagykárolyi származású Gui Angéla (jobbról a második) több ízben futott több száz kilométert erdélyi gyerekotthonokért
Fotó: Gui Angéla
Erdélyi gyermekotthonok számára gyűjt adományokat ötszáz kilométeres jótékonysági futás keretében az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány. A Petőfi-emlékév jegyében meghirdetett akció, melyet véradási kampány kísér, Kiskőrösről, a forradalmár költő szülővárosából indul, és a Máramaros megyei Koltón ér véget, ahol változatos programokat szerveznek a gyerekeknek. Gui Angéla, az alapítvány vezetője, futónagykövet a Krónikának elmondta, az akció a nemzeti összetartozás erősítésén túl a gyerekotthonok lakói számára is célt ad a sport megszerettetésével.
2022. szeptember 17., 12:522022. szeptember 17., 12:52
A Petőfi-emlékév jegyében szervezi meg idei jótékonysági futását az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány. A budapesti nemzetpolitikai államtitkárság által is támogatott akció szeptember 20-án veszi kezdetét Kiskőrösön, a forradalmár költő szülővárosában, véradási kampány kíséri, majd magyarországi és erdélyi stációk után a Máramaros megyei Koltón ér véget, ahol Petőfi Sándor és felesége, Szendrey Júlia mézesheteit töltötte.
Az akció önkéntes szervezője idén is Gui Angéla futónagykövet, az Egy Vérből Vagyunk alapítvány vezetője. A nagykárolyi születésű kétgyerekes anya a Krónikának elmondta, 2015 óta szervez véradással egybekötött jótékonysági futásokat, amelynek keretében adományokat gyűjtenek erdélyi, kárpátaljai és vajdasági gyerekotthonok számára.
„Kettős célja van a kezdeményezéseknek, egyrészt a véradás igazi önzetlen adakozás, a felebaráti szeretet egyik legnagyobb, kézzelfogható formája, másrészt az akció a nemzeti összetartozást is erősíti az anyaországi és határon túli magyarság között. Idén a jótékonysági esemény kiegészül a kultúrával, így a kezdeményezésnek hármas üzenete van, hiszen magyarnak lenni testben-lélekben-szellemiségben olyan sorsközösség vállalását jelenti, amelyet a határok sem tudnak szétszakítani” – fogalmazott a futónagykövet.
Fotó: Gui Angéla
Hozzátette, noha idén eltérnek a jótékonysági futás hagyományos forgatókönyvétől, az esemény kulturális vetülete többletet ad a karitatív akciónak. A korábbi években a több száz kilométeres futás célállomása egy-egy gyerekotthon volt, idén Böjte Csaba ferences szerzetes nagyszalontai, nagyváradi és székelyhídi gyermekotthonát érintik, de nem állnak meg ezeken a helyeken, csupán átadják az adományokat, a gyerekek a sporteszközök mellett egy-egy új sportcipőt is kapnak, mert a szervezők hisznek abban, hogy az edzőcipők „a lelki megküzdés útját is tapossák” – fejtette ki Gui Angéla.
A futóesemény Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelmének több emlékezetes pontját is érinti, célállomása szeptember 25-én pedig a patinásan felújított koltói Teleki-kastély udvara lesz, ahol élménynapot szerveznek mintegy 200, gyerekotthonból érkező vagy nehéz sorsú gyerek számára.
érkeznek továbbá résztvevők például Kárpátaljáról vagy a mezőségi Magyarfülpösről is, akiknél a tavaly jártunk, de itt lesznek a nagybányai gyerekotthon lakói is, akiknek, reméljük, nemsokára adományozhatunk sportcipőket. Az eseményen részt vesz a kezdeményezés fővédnöke, Hercegh Anita, Áder János volt köztársasági elnök felesége is a magyarországi Regőczi István Alapítvány által támogatott gyerekekkel együtt. Az élménynap azért is lesz különleges, mert teljesen véletlenül egybeesik a szív világnapjával” – részletezte a futónagykövet.
Fotó: Gui Angéla/ Facebook
Az ünnepi szentmisét követően interaktív foglalkozásokat szerveznek a Teleki-kastély kertjében, a gyerekek kipróbálhatnak számos sportot, de lesz táncház, népi játékok, lovas körhinta, csigafuttató, lengőteke, patkódobálás, kötéldobálás, csengős ügyességi koordinációs játékok, vívás gerendán, hordólovaglás, egyensúlyozós játékok, csutkavárépítés, terményválogató, gólyaláb, mocsaras lépegető, teknőhorgászat, óriáscsúzli, középkori hadi tábor és íjászat, ezenkívül arcfestés és számos kézműves-foglalkozás is várja a gyerekeket.
Gui Angéla elmondta, évről évre azt tapasztalja, hogy a jótékonysági futásoknak számos pozitív hozadéka van. „Azonkívül, hogy az én életem megváltozott, az elmúlt években olyan fantasztikus emberekkel ismerkedtem meg a futás kapcsán, akikkel egyébként soha nem hozott volna össze a sors. Ezenkívül igyekszünk minden alkalommal olyan gyerekotthonokért futni, amelyek tevékenysége kevésbé ismert a nagyközönség számára, a legtöbb ember például sosem hallott a magyarfülpösi szórványkollégiumról. Másik pozitív hozadéka az akciónak, hogy a futást megszerettetjük azokkal a gyerekekkel, akik számára adományokat viszünk” – mondta Gui Angéla.
Fotó: Egy vérből vagyunk alapítvány
Elmesélte, 2017-ben, a reformáció évében ötszáz kilométert futottak egy kárpátaljai gyermekotthonért. Az ott élő gyermekek is bekapcsolódtak az utolsó száz méterekbe, és ez számukra olyan élményt jelentett, hogy azóta a sport nemcsak mindennapi életük részévé vált, hanem rendszeresen részt vesznek futóversenyeken, ahol dobogós helyezéseket érnek el.
Megtanulják, hogy nemcsak egy futóverseny végén állhatnak a dobogón, hanem az élet más területén is, ami számukra nagy dolog, mert óriási terheket cipelnek” – fogalmazott a futónagykövet. A szeptember 20-án Kiskőrösről rajtoló ötszáz kilométeres távot az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány által felkért ultrafutók teljesítik, hozzájuk csatlakozhatnak mindennap azok, akik fontosnak tartják a jótékonysági akciót. További részletek az alapítvány honlapján és az esemény Facebook-oldalán olvashatók.

Megérkeztek a célállomásra, a magyarfülpösi szórványkollégiumba Szimandl Anita, Náray Balázs és Sperka Tamás amatőr ultrafutók, akik az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány által szervezett jótékonyság akció keretében futottak. A hat napon át tartó, hatszáz kilométeres táv megtételével a szór

A magyarfülpösi szórványkollégium számára gyűjt adományokat hatszáz kilométeres jótékonysági futás keretében az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány. A budapesti nemzetpolitikai államtitkárság által is támogatott akció szerdán rajtol Budapesten.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.
A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.
szóljon hozzá!