
Kincsre bukkantak a medgyesi Oberth-emlékház renoválásakor
Fotó: Ora de Mediaș
Új, eddig ismeretlen, tudományos jellegű kéziratokat találtak meg Hermann Oberth, a múlt század világhírű fizikusa, az űrkutatás egyik úttörőjének medgyesi házában. A dokumentumokra a múzeumként szolgáló emlékház padlásának renoválása során bukkantak.
2021. október 22., 08:232021. október 22., 08:23
A legfelsőbb szint mennyezete és a padlás padlózata közé elrejtett faládára bukkantak azok a munkások, akik a medgyesi Hermann Oberth-emlékház renoválásán dolgoznak. A helyi múzeum kutatói kiderítették, hogy a műszaki rajzok és kéziratok az 1894-ben Nagyszebenben született, később Segesvárra, majd Medgyesre költözött világhírű tudós és családja tulajdonát képezték.
„Óriási szerencsénk volt, hogy teljesen véletlenszerűen sikerült rábukkanni a padlózat alatti üregbe rejtett ládára. A gondosan becsomagolt vázlatok és rajzok egészen jó állapotban vannak, a jegyzetek, levelek és folyóiratok már kevésbé. Azokon látszik, hogy az idő meg a rágcsálók kikezdték. De még így is értékes leleteknek számítanak” – osztotta meg örömét a Krónikával Viorel Ştefu muzeológus.
A fiatal kutató szerint a talált tárgyak között lévő rakétaalaprajz egyértelművé teszi, hogy az Hermann Oberth munkája volt.
A rakétatechnika és az asztronautika egyik atyjaként számontartott fizikus még gyermekkorában, Jules Verne regényei által került a rakéták és az űrrepülés vonzalmába. Alig 14 esztendős volt, amikor már a folyékony tüzelőanyaggal működő rakéták gondolata kezdte foglalkoztatni. Apja unszolására orvosi egyetemre iratkozott, ám hobbijával nem hagyott fel.
Huszonnyolc éves volt, amikor Münchenben benyújtotta elméleteit a rakéta meghajtásáról és mozgásáról. Nem keseredett el attól, hogy tézisét egyszerű fantáziálgatásnak minősítették és elutasították; Oberth tovább kutatott, és 1929-ben sikerült szabadalmaztatnia rakétaterveit. A második világháború alatt a náciknak, utána az amerikaiaknak dolgozott. Németország és az Egyesült Államok között „ingázva”, 1950-ben egy időre Olaszországba költözött, ahol az olasz haditengerészet tervein dolgozott.
Egy bizonyos effektust róla neveztek el, ugyanis ő volt az, aki kiderítette, hogy a nagy sebességgel haladó rakéták több hasznos energiát termelnek, mint az alacsonyabb sebességgel mozgók.
Feuchtban űrutazási múzeum nyílt a tiszteletére, a Holdon kráter „őrzi” emlékét. A minden idők egyik leghíresebb erdélyi szász tudósának számító Oberth 95 éves korában, 1989. december 28-án hunyt el Nürnbergben.
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
szóljon hozzá!