Hirdetés

Finom kis piac: luxusvillák szárnyakon

Tavasszal kerülnek forgalomba az új generációs utasszállító óriás-repülőgépek, és nyomukban rögtön itt a hipergazdagok legújabb hóbortja, a luxus óriás-magánrepülő. Nem újdonság, hogy a gazdag utazók a menetrend szerint közlekedő zsúfolt járatok helyett inkább magánrepülővel járnak, de az akár 800 főt szállítani képes új típusú repülő csodák megjelenésével egy-egy kisebb gép már nem számít igazi státusszimbólumnak.

Gazda Árpád

2007. január 08., 00:002007. január 08., 00:00

A Lufthansa Technik nevű német vállalat irodájában éppen ezért egymásnak adják a kilincset a hipergazdag megrendelők, akik csillagászati összegeket is hajlandók fizetni új játékszerükért. Hamarosan bővíteni is kell a Lufthansa Technik hamburgi gyárcsarnokát, ahol 7000 alkalmazott dolgozik keményen, hogy határidőre repülő palotává varázsolják az Airbus utasszállító gépeit.
A megrendelők többsége az arab olajsejkek közül kerül ki, utánuk az orosz oligarchák következnek, de gyakoriak a fényűzésben járatos afrikai államférfiak és az infotechnológiai iparban meggazdagodott informatikusok. A nagy filmsztárok és zenészek közül azonban csupán néhányan engedhetnek meg maguknak szárnyas óriáspalotát, mint például Madonna vagy a képzett pilóta John Travolta, aki decemberben a floridai villája mellett épített két kilométer hosszú kifutópályáról saját kezűleg vezette magán-óriásgépét Rómába Tom Cruise és Katie Holmes esküvőjére.
„Finom kis piac ez” – véli Walter Heerd, a Lufthansa Technik értékesítési igazgatója – és hatalmas összegek cserélnek benne gazdát: a gépek alapára 150 millió euró körül mozog, és ehhez jön még a berendezés költsége, ami még akár 50 millió euróval megtoldhatja a végösszeget.
Kathrin Impelmann, a bútorokért és a faburkolatokért felelős munkatárs elmondta, hogy a legújabb divat a csak Dél-Ázsiában beszerezhető ambonia-erezetű burkolat, amelynek négyzetmétere 900 dollárba kerül, egy gép teljes belső burkolásához pedig 10 ezer négyzetméternyi anyagot használnak fel.
A megrendelők kívánságai rendkívül változatosak és érdekes kulturális sajátosságok is kiolvashatók belőlük: a muszlim hívők például gyakran műholdas helyzet-meghatározó berendezést rendelnek az imaterembe, hogy mindig Mekka felé fordulva tudjanak imádkozni, az afrikaiak kedvelik a gazdag aranyozást és a ragadozó nagymacskák prémjét, de nem ritka az olyan kuncsaft sem, aki szívműtétek elvégzésére is alkalmas műtőt építtet repülőjébe.
A nagyjából 600 négyzetméteres lakterű repülő palotákban az ablakokon kívül semmi nem emlékeztet arra, hogy repülőgépen tartózkodik az utas. A falak egyenesek, a belmagasság hatalmas, és az emeletes szerkezetnek köszönhetően az otthon megszokott rendet is be lehet tartani. A ház ura és vendégei nyugodtan tölthetik az időt az emeleti lakosztályban, míg a szakácsok, inasok, orvosok, edzők, sofőrök és testőrök a „földszinti” kabinokat foglalják el.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
Hirdetés
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
2026. október 25., vasárnap

Szekrény tetején érlelt kincs: birsalma, a kamra illatos „királynője”

Kőkemény, fanyar, nyersen szinte ehetetlen, mégis nagy becsben tartották nagyanyáink. A birsalma türelmet „kér”, de aki kivárja, hogy a hő munkához lásson benne, mézédes, rózsaszínre pirult, illatos étkeket kap cserébe.

Szekrény tetején érlelt kincs: birsalma, a kamra illatos „királynője”
Hirdetés
Hirdetés