2007. december 19., 00:002007. december 19., 00:00
A kisfiú 2800 gramm súllyal jött a világra az állami Frimley Park kórházban. Négyéves nõvére után õ a második olyan tagja a brit királyi családnak, aki a brit állami egészségügyi szolgálat egyik kórházában született. Érkezésével a 81 éves uralkodó immár mind a négy gyermekének egyenként két utódja van. A trónöröklési sor elsõ három helyét a legidõsebb sarj, az 59 éves Károly walesi herceg – a néhai Diana hercegnõ volt férje –, valamint gyermekük, Vilmos és Harry herceg foglalja el. Ha Vilmosnak és/vagy Harrynek gyermekei születnek, apjukat õk követik majd a trónjogosultságban. Eduárd jelen volt, amikor kisfia hétfõ este a világra jött. Elmondta: a szülés az elõzõnél „sokkal nyugodtabb\" körülmények között zajlott. A házaspár elsõ gyermeke ugyanis drámai körülmények között született. Sophie Rhys-Jonesnak néhány évvel korábban volt már egy kis híján tragédiával végzõdõ méhen kívüli terhessége, 2003 novemberében sürgõsséggel szállították a Frimley Park kórházba, miután – egy teljes hónappal a várt idõpont elõtt – rosszul lett. Sophie-n azonnal császármetszést hajtottak végre, és világra hozták a kislányt, aki alig 2 kilogrammal született. A kiszivárgott értesülések szerint a grófnõ akkor rendkívül sok vért vesztett, és még a sebészi beavatkozás után is alig tudták megállítani a kialakult súlyos vérzést. Hírösszefoglaló
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.