2007. szeptember 07., 00:002007. szeptember 07., 00:00
A lap egy fotóriporter, Fabrice Chasserey ügyvédjére hivatkozott. Chasserey a három perbe fogott paparazzo egyike, akiket a magánélet szentségének megsértésével vádoltak, amiért a halálos baleset éjszakáján lefényképezték Dianát és barátját a Ritz Szállodánál, majd a totálkáros autóban. A fotósokat 2004-ben felmentették, a felvételek pedig a hatósági iratok közé kerültek. Nemrégiben viszont olasz és spanyol lapokban megjelent egy kép, amelyen a haldokló Diana látható a roncsban. Az ügyvéd, Jean-Louis Pelletier szerint a fotót védence készítette, és azért akart betekinteni az aktába, hogy ezt bizonyítsa.
A több tízezer oldalnyi iratnak nyoma veszett. „Időnként elkeverednek akták, de ebben az esetben egyáltalán nem normális az ilyesmi, annál is inkább, hogy az ügy még nem is zárult le” – mondta Pelletier.
A szerencsétlenség körülményeit hat évig vizsgálták a francia hatóságok, ezután további háromévi brit rendőrségi vizsgálat következett. Mindkettő arra a megállapításra jutott, hogy baleset történt, amelyet az ittas és túl gyorsan hajtó sofőr okozott. Az angol–walesi törvények „váratlan, illetve erőszakos halálesetek körülményeinek felderítésére” minden esetben külön – bírósági eljárás formáját öltő – halottkémi vizsgálatot is előírnak, így aztán még ma is tart a vizsgálat.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.