
Fotó: Krónika
2008. január 18., 00:002008. január 18., 00:00
Az idõpont közeledik, és a forgatókönyvírók három hónapja tartó sztrájkjának még mindig nem látni a végét. Így továbbra is bizonytalan, hogy milyen körülmények között oszthatják majd ki az amerikai filmipar híres szobrocskáit. Az Oscar-díj „elõszobájának\" tekintett Aranyglóbusz díjkiosztója már áldozatul esett az írók munkabeszüntetésének. A sztrájkot támogató színészek bojkottja miatt a filmes és televíziós díjakat a szokásos többórás fényes ünnepség helyett egy félórás száraz sajtótájékoztatón ismertették. Gil Cates kijelentette, el sem tudja képzelni, hogy az Oscar-díjkiosztó ilyen sorsra jusson. „Megrendezzük\" – szögezte le, hozzátéve: arra is felkészülnek, hogy a sztrájk addig nem ér véget. Az esetleges alternatív show részleteit nem fedte fel, de utalt rá, hogy a „filmipar nagyágyúi\", akik a díjakat kihirdetik, szükség esetén rögtönöznének. „Nincs pánik, elõkészítjük a gálát\" – erõsítette meg Sid Ganis, az Oscar-díjakat odaítélõ Filmmûvészeti és Filmtudományi Akadémia elnöke. Mások viszont borúlátók. Harvey Weinstein, a róla elnevezett stúdió vezetõje szerint akárki akármit mond, ha az írók sztrájkja folytatódik és a színészek céhe támogatja, akkor egyszerûen nem lesz Oscar-show. Az akadémia vezetõi mindenesetre a vészforgatókönyvön törik a fejüket. Az alternatív mûsorban az elõre felvett bejátszások és filmrészletek játszanák a fõszerepet, mivel valószínûleg sok híresség lemondaná részvételét. Ha az írók céhe nem tud megegyezni addigra a stúdiókkal, akkor feltehetõleg arra fogják biztatni a színészeket, hogy ne tegyék lábukat a vörös szõnyegre a Kodak Színház elõtt. Patric Verrone, a forgatókönyvírók céhe nyugati parti szervezetének (WGA West) elnöke közölte: csak akkor lesz változás, ha megegyeznek az új munkaszerzõdésekrõl. A filmstúdiókkal bértárgyalásokat folytató képviseleti szervezet, a WGA azt már korábban bejelentette: elutasítja az akadémia arra vonatkozó kérését, hogy az Oscar-gála idejére szüneteltessék a sztrájkot. A két fél között december 7-én szakadtak meg a tárgyalások. MTI
Köztudott tény, hogy ünnepek alatt általában bőségesebben esznek-isznak az emberek, mint a hétköznapokban: több édességet, alkoholos italt, zsíros, fűszeres ételt fogyasztanak.
Gyertyafényes karácsonyfák, ehető díszek, bazárok és jótékonyság: így ünnepelték a karácsonyt Kolozsváron másfél évszázaddal ezelőtt. Újvári Dorottya művészettörténésszel utaztunk vissza az időben.
Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.
Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A téli hónapok gasztronómiája nehezen képzelhető el savanyú káposzta nélkül: aki nem maga teszi el, az megvásárolja a piacon vagy a nagyáruházakban. A sokoldalúan felhasználható, méltán népszerű vitaminbombát a világ számos pontján ismerik.
Egy kutyafalka négy autót rongált meg Aradon, belemartak a gépkocsik karosszériájába, darabokat téptek le azokból. Feltehetően az autókban rejtőző macskák miatt viselkedtek agresszíven az ebek, amelyek közt kóbor kutyák is voltak.