
Fotó: Rompres
2008. január 10., 00:002008. január 10., 00:00
A négyéves Madeleine McCann-nek tavaly május 3-án veszett nyoma a dél-portugáliai Praia da Luz fõleg britek látogatta, Ocean Club nevû üdülõközpontjában, miközben a szülõk a szállodától néhány méterre, baráti társasággal vacsoráztak. Az esetet szinte példátlan nemzetközi figyelem kíséri, különösen azóta, hogy a portugál rendõrség szeptember elején a kislány orvos szüleit, Gerry és Kate McCannt nyilvánította gyanúsítottá az ügyben. Az Evening Standard, London legnagyobb esti napilapja kedden – név nélkül idézett forrására hivatkozva – azt írta: a házaspár megpróbálja hasznos célokra kihasználni ezt az érdeklõdést a filmiparban. A lap úgy tudja: McCannék a világ legnagyobb szórakoztatóipari ügynökségével, az IMG-vel állnak tárgyalásban a történet megfilmesítési jogainak értékesítésérõl. A potenciálisan több millió fontot érõ szerzõdés hozadéka a Madeleine fellelésére létrehozott alapítvány, a Find Madeleine Fund kasszáját gyarapítaná. A szülõk ugyanis attól tartanak, hogy a közadományokból eddig összegyûlt 1,2 millió font (440 millió forint) lassan elfogy. Becslések szerint a pénzbõl eddig 500 ezer fontot költöttek; csak a házaspár által felbérelt spanyol magándetektív-iroda havi 50 ezer fontot számláz, emellett az alapítvány folyamatos hirdetési kampányt indított Portugáliában, Spanyolországban és Marokkóban. Utóbbi országban többen is látni vélték a kislányt, és sokan úgy vélik, hogy Madeleine a virágzó marokkói gyermekszexipar megrendelésére dolgozó emberrablók áldozatául esett. Ugyancsak szó van egy esetleges könyvszerzõdésrõl, valamint pénzért felkínált tévéinterjúkról is; ezek bevételei szintén teljes egészében az alapítványhoz folynának be – írta a lap. A családhoz közel állónak minõsített forrás szerint ha „a média hajlandó fizetni, elfogadjuk\". A barát szerint ugyanakkor a filmjogokról folyó tárgyalások egyelõre elõzetes jellegûek. Ha létrejön az egyezség – ennek egyik feltétele a szülõk gyanúsítotti státusának hivatalos megszüntetése, amit ügyvédeik hivatalosan kérni fognak a portugál hatóságoktól –, akkor az esetrõl készítendõ film dokumentumjellegû lenne – írta a londoni napilap. MTI
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.
A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.