Hirdetés

EKE: 2025-ben is minden korosztályt megmozgat

Erdélyi Kárpát-Egyesület EKE

Vidám csapat a Bélavára túrán, háttérben a látványos Coșul Boului barlang

Fotó: Veres Ágnes

Sikeres évet zárt, rekordszámú résztvevővel szervezte meg teljesítménytúráit az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) kolozsvári tagszervezete Kismihály Boglárka szerint. Az EKE Kolozsvár 1891 szervezet irodavezetője tavalyi tevékenységük kiértékelésén kívül azt is megosztotta a Krónikával, hogy idén milyen újdonságokkal készülnek, mivel szólítják meg a különböző korcsoportokat, illetve hogyan jelentkezhetnek a kirándulásokra a természetkedvelők.

Bede Laura

2025. január 02., 09:002025. január 02., 09:00

– Hogyan értékeled az EKE ­­­­– Kolozsvár 1891 szervezet 2024-es tevékenységét, sikerült elérni a kitűzött célokat?

– Összességében sikeres évet zártunk, hiszen tavaly ünnepeltük az EKE-gyereksíverseny 20. születésnapját 80 résztvevővel, ötévessé cseperedett a Hangay Oktáv Családi Síverseny, amelyen 55 versenyző állt rajthoz, megszerveztük mind a négy teljesítménytúrát rekordszámú 1101 résztvevővel, emellett nagyjából 170 gyalogos, buszos és kerékpáros túrát hirdettünk meg az év folyamán, több mint 2900 résztvevőnek biztosítva minőségi szabadidős tevékenységet a természetben. Ugyancsak sikerként könyvelhető el, hogy ősszel ismét beindultak a gyerektúrák, amelyek meglepően nagy népszerűségnek örvendtek, a novemberin például 110 résztvevővel (56 felnőtt és 54 gyerek) túráztunk a Bükk ösvényein.

Hirdetés
Idézet
Fontos kiemelnünk, hogy az egyesület tavalyi tervei nem valósulhattak volna meg 119 önkéntesünk közbenjárása nélkül, akik saját szabadidejük felajánlásával tették lehetővé rendezvényeink sikeres megszervezését.

Bár nem a túraszervezéshez tartozik, az egyesület élete szempontjából mégis fontos eseménynek számít az októberi tisztújítás, amelynek eredményeként ezentúl két lelkes, tenni akaró hölgy is erősíti csapatunkat Filep Ingrid és Kasza Izabella személyében. Tavaly egy másik, régebbi tervünk is megvalósult, hiszen Márton Laci önkéntes webfejlesztőnknek köszönhetően megújult a weboldalunk arculata.

Erdélyi Kárpát-Egyesület EKE Galéria

Több mint 500 képet vihettek haza emlékként az önkéntesek az idei évadzáró ünnepségről

Fotó: Lőrincz Ferenc

– Milyen túrákat terveztek a 2025-ös évben, van-e újdonság köztük?

– A 2025-ös eseményeink között elsőként a síversenyeket emelném ki, hiszen épp a napokban derült ki a végleges dátum, így március 8–9. között szeretettel várjuk a téli sportok szerelmeseit a Buszkát sípályára. Január folyamán az online regisztrációt is beindítjuk. Ami a túrákat illeti, nagyon fontosnak tartjuk a családok megszólítását, emiatt 2025-ben minden hónapban szeretnénk legalább egy gyerektúrát szervezni.

2024-ben több magashegyi kirándulás is bekerült a repertoárba, amelyek hiánypótlóknak bizonyultak és nagy népszerűségnek örvendtek, így idén is szeretnénk néhány magasabb csúcsot meghódítani.

Természetesen a Kolozsvár környéki hosszabb-rövidebb túrák sem fognak elmaradni, hiszen nem kell több száz kilométert utazni ahhoz, hogy kimozduljunk a természetbe, kincses városunk is rendelkezik számos kedvelt túraútvonallal. Ugyanakkor a sokak által kedvelt buszos honismereti kirándulások sem fognak elmaradni, így Erdély számos kulturális és történelmi jelentőségű helyszíneit megismerhetik majd a kirándulók.

Erdélyi Kárpát-Egyesület EKE Galéria

Szülinapi tortás csoportkép 20. EKE-gyereksíversenyen

Fotó: Lőrincz Ferenc

– A kirándulások közül melyiket ajánljátok kezdő s melyiket tapasztalt túrázóknak, illetve milyen korosztálynak?

– Ha valaki újévi fogadalmai között megfogalmazza, hogy 2025-től szeretne rendszeresen túrázni, de nehezen teszi meg az első lépéseket, azoknak azt ajánlanám, hogy kezdésként vegyenek részt a rövidebb és könnyedebb, Kolozsvár környéki kirándulásokon. Ezek általában közepes hosszúságú és nehézségű útvonalak, így egészségi állapotának megfelelően szinte bárki teljesítheti őket.

Az idősebb korosztálynak nagy szeretettel ajánljuk a szerdai bükki sétákat, hiszen ez tökéletes alkalom, hogy kimozduljanak szobájuk magányából,

megmozgassák a berozsdásodott végtagokat és friss levegőn töltsenek pár órát, ráadásként pedig szocializálhatnak is egymással. A kisgyerekes családok számára általában olyan útvonalakat gondolunk ki, amelyek nem túl hosszúak (maximum 10-12 kilométeresek), és nem is túl nehezek, de mégis kihívást jelentenek a gyerekeknek, hiszen így tapasztalhatják meg a természetjárás igazi örömét. A tapasztalt és nagyobb kihívásra vágyó személyeknek természetesen a magashegyi túrákat ajánljuk, ahol saját erőnlétüknek megfelelően feszegethetik határaikat. Egy olyan célcsoportot is megszólítunk, akik túrázni nem szeretnek, vagy már nem tudnak, de szívesen kirándulnak, nekik kifejezetten a buszos honismereti kirándulásokat ajánljuk.

Erdélyi Kárpát-Egyesület EKE Galéria

Az idei Bánffy-teljesítménytúrát a Székelyjó-patakon való átkelés tette emlékezetessé a hosszú gyalogos út résztvevőinek

Fotó: Lőrincz Ferenc

– Körvonalazódik már az idei teljesítménytúrák listája?

– Az idei teljesítménytúrák kapcsán több változásra is számíthatnak az érdeklődők, éppen emiatt még nem született meg a végleges dátum mindegyik túra esetében. Ami biztos: május 10-én Jókai Mór emlékére kirándulhatunk négy gyalogos és könnyebb-nehezebb kerékpáros útvonalakon Kolozsvár és Torockó között,

június 21-én pedig Kalotaszeg szívétől vlegyászai magaslatokig juthatunk el a Bánffy Miklósról elnevezett emlék- és teljesítménytúrán.

Mivel a Vasvári kerékpáros-teljesítménytúrán évről évre egyre kevesebben vesznek részt, elképzelhető, hogy ezentúl nem fogjuk olyan módon megszervezni, mint a többi teljesítménytúrát, hanem egy kisebb logisztikát igénylő, egyszerű emléktúraként hirdetjük meg ellenőrzőpontok nélkül.

Erdélyi Kárpát-Egyesület EKE Galéria

A hőségre való tekintettel a Kós-teljesítménytúrát jövő évben szeptemberben szervezné meg az EKE

Fotó: Kismihály Boglárka

Ami az augusztusi Kós-teljesítménytúrát illeti, a hőségre való tekintettel szeretnénk elhalasztani szeptemberre, hiszen addigra a családok is visszaérkeznek a nyaralásból, és az enyhébb időjárás miatt talán olyan személyek is jelentkeznének, akiket eddig a hőség tántorított el. Tavaly szerettünk volna egy ötödik teljesítménytúrát is megszervezni, ami objektív okok miatt sajnos nem valósult meg, reményeink szerint viszont 2025-ben gazdagítani fogja a repertoárt. Ez valójában egy régi-új teljesítménytúra lenne, hiszen a 2000-es évek elején többször is megszervezték, az alacsony részvétel miatt viszont rövid életűnek bizonyult.

A városunk híres szülöttjéről elnevezett teljesítménytúra a Bükk-erdő ismert és kevésbé járt túraösvényeit foglalná magába

és október végén várná a túrázókat, hogy igazi őszi színkavalkádban feszegessék határaikat.

Erdélyi Kárpát-Egyesület EKE Galéria

Népes gyerekcsapat a november eleji túrán

Fotó: Veres Ágnes

– Hol, meddig és milyen feltételeknek megfelelően jelentkezhetnek az érdeklődők ezekre a kirándulásokra?

– A buszos túrák, kirándulások esetében általában egy online Google-űrlap kitöltésével jelentkezhetnek az érdeklődők, hiszen fontos tudnunk a pontos létszámot az utazási logisztika megszervezése miatt. A gyerektúrák és egyes kerékpáros, vagy kisautós kirándulások esetén szintén ki kell tölteni egy jelentkezési űrlapot, de vannak olyan túrák is, ahol a túravezetőnél kell bejelentkezni telefonon. Ezt minden esetben pontosítjuk a meghirdetett túratervben,

ahol pedig nem szerepel, hogy szükséges előzetes bejelentkezés (pl. a Kolozsvár környéki vagy szerdai túrák esetén), csupán meg kell jelenni pontos időben a találkozási helyszínen.

A síversenyekre és teljesítménytúrákra a rendezvények saját weboldalán lehet regisztrálni, emellett a részvételi feltételeket, útvonal-leírásokat, fontos információkat is itt tesszük közzé. Ugyanakkor Facebook-oldalunkon is megosztjuk túratervünket és fontosabb eseményeinket.

Erdélyi Kárpát-Egyesület EKE Galéria

Az idei családi síverseny meglepetését a 11 fős, A piszkos tizenkettő nevű csapat jelentette, amely nemcsak a vándorkupát vihette haza, hanem megdöntötte a legnépesebb család rekordját is

Fotó: Lőrincz Ferenc

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Megéheztél a nyereményre? 400 lejt ér az Őszi gasztrokrónika legnépszerűbb ételfotója!

Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.

Megéheztél a nyereményre? 400 lejt ér az Őszi gasztrokrónika legnépszerűbb ételfotója!
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Sóban az igazság, avagy mi történik, ha az alma „kilép” a süteményestálból?

Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.

Sóban az igazság, avagy mi történik, ha az alma „kilép” a süteményestálból?
2026. október 10., szombat

Luxusmelltartóban hatékonyabb az időjóslás? Visszásságok a meteorológiai szolgálatnál

Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.

Luxusmelltartóban hatékonyabb az időjóslás? Visszásságok a meteorológiai szolgálatnál
2026. október 08., csütörtök

Nemcsak Drakula csábít Erdélybe: a kolozsvári „kísérteterdő” rejtélyei is vonzzák a külföldieket

Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.

Nemcsak Drakula csábít Erdélybe: a kolozsvári „kísérteterdő” rejtélyei is vonzzák a külföldieket
Hirdetés
2026. október 04., vasárnap

Fehér rózsa, zöld rózsa: így lesz izgalmas eledel az „egy tőről fakadó” rokonzöldségekből

Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.

Fehér rózsa, zöld rózsa: így lesz izgalmas eledel az „egy tőről fakadó” rokonzöldségekből
2026. október 02., péntek

Kortárs ruhadarabokon él tovább a széki örökség – Szövérfi Zsuzsanna ruhatervezővel beszélgettünk

A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.

Kortárs ruhadarabokon él tovább a széki örökség – Szövérfi Zsuzsanna ruhatervezővel beszélgettünk
2026. szeptember 27., vasárnap

Körte szalonnával, céklával, borssal, avagy a nagymama kamrájától a koreai konyháig

Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.

Körte szalonnával, céklával, borssal, avagy a nagymama kamrájától a koreai konyháig
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Önkéntesek a hegyek szolgálatában

Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.

Önkéntesek a hegyek szolgálatában
Önkéntesek a hegyek szolgálatában
2026. szeptember 26., szombat

Önkéntesek a hegyek szolgálatában

2026. szeptember 26., szombat

Változik a falkák viselkedése, eltűnnek a farkas-kutya hibrid egyedek

Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.

Változik a falkák viselkedése, eltűnnek a farkas-kutya hibrid egyedek
2026. szeptember 20., vasárnap

A „piros arany” szezonja és rejtelmei: amit a paradicsomról tudni érdemes

Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.

A „piros arany” szezonja és rejtelmei: amit a paradicsomról tudni érdemes
Hirdetés
Hirdetés