
Fotó: Forrás: Székely Ágnes
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes kalauzolásával új vallási műsor indul vasárnap délelőtt a Dunán. Az elveszett paradicsom – Dél-erdélyi barangolások Böjte Csabával című, hetente jelentkező adásokban a nézők megismerhetik a Kőmíves Kelemen balladájában felbukkanó dévai várat, a Szent István által alapított egyházmegye szívének számító Gyulafehérvár páratlan művészeti kincseit, vagy az unitárius Mekka jelzővel illetett Torockót is.
2023. március 31., 20:032023. március 31., 20:03
2023. március 31., 20:042023. március 31., 20:04
Az elveszett paradicsom – Dél-erdélyi barangolások Böjte Csabával címmel látható vasárnaptól a Duna új vallási műsora. A romániai idő szerint 11:25-kor kezdődő 15 perces epizódokban Dél-Erdély történelmi múltját és természeti értékeit mutatja be Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója – közölte szerkesztőségünkkel az MTVA sajtóirodája. A dévai ferences kolostorban és a mellette lévő gyermekotthon épületeiben látogatóközpontot hoztak létre, ahol a térséget kisebb-nagyobb csoportban felkereső zarándokok szállást, illetve ellátást kaphatnak, hogy csillagtúra-szerűen barangolják be a Kárpát-medencének e csodálatos szegletét.
Böjte Csaba történészek, geológusok, biológusok, és egyháztörténészek társaságában kalauzolja a nézőket Dél-Erdély „kincsei” között. Megismerhetik Kőmíves Kelemen balladájának helyszínét, a dévai várat, amely sok érdekességet tartogat a kíváncsi utazónak. Ellátogathatnak az egykor székelyek lakta Szászsebesre.
A település történelmi kincsei közül kiemelkedik a Fejedelmek háza, amely – nevéhez méltón – fontos szerepet töltött be a mohácsi csatavesztést követő időszakban, illetve az erdélyi fejedelemség történetében. Barangolhatnak a hegyek ölelésében megbúvó Torockón és megismerhetik Gyulafehérvár ezeréves katedrálisát, amelynek páratlan történelmi és művészeti kincseit felsorolni is nehéz.
A műsort és annak címét is John Milton 17. századi angol költő epikus költeménye, az Elveszett paradicsom sorai ihlették: „Abban tűnik ki nagyságunk, hogyha mi magunk teremtünk nagyot kicsinyből, rosszból hasznosat, a bajból jót, s – bármily helyen – virulunk a vészben is, a kínból enyhülést orzunk munkás kitartással”. E szellemiségben mutatja be a Duna új vallási műsora Dél-Erdélyt, amely nem csupán a táj, a természet és a múlt emlékeinek gazdagságát kínálja az utazóknak, hanem a nyelvek, vallások és nemzetiségek sokszínűségét.
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
1 hozzászólás