Britney Spearsnek a bárok fogságában

Alkoholelvonó-kúrával kezdte az új esztendőt Britney Spears amerikai popsztár, és máris visszatért az éjszakai bárok forgatagába. A kétgyerekes, nemrég elvált énekesnőt szülei és menedzsere az ötcsillagos, luxus arizonai Sanctuary gyógyközpontba száműzték, ahol egyetlen éjszaka 1300 fontba kerül.

Gazda Árpád

2007. január 09., 00:002007. január 09., 00:00

Britney szüleinek az volt az utolsó csepp a pohárban, hogy az utóbbi időben botrányos életet élő énekesnő hulla részegen összeesett az új évi partin a Las Vegas-i Pure éjszakai bárban. Britney azonban mindössze három napot töltött az elvonókúrán, és amint kiengedték, azonnal újra belevetette magát az éjszakába. Barátai meglepve tapasztalták, hogy a pop egykori hercegnője rosszabbul néz ki, mint amikor elvonóra vitték. A szeme karikás, az arca duzzadt, ráadásul hízott is. „Sajnálom a szülőket, amiért végig kell nézniük, hogy tönkremegy a lányuk, és nem tehetnek semmit” – magyarázta az ismerős. Britney azonban honlapján megígérte rajongóinak, hogy visszatér hozzájuk: „Tudom, hogy mostanában nem voltam tökéletes példakép. De szeretlek benneteket! Ígérem, még ebben az évben visszatérek, és jobb leszek, mint valaha.” Kérdés, ha továbbra is klubokban tölti az éjszakáit, mikor lesz ideje a visszatérő lemezének elkészítésére, főleg pedig arra, hogy nevelje két kisfiát.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 07., vasárnap

Égi tünemény: így festett a holdfogyatkozás Kolozsvár fölött

Bár sok helyen felhő borította az eget, Erdély-szerte meg lehetett csodálni vasárnap este a teljes holdfogyatkozást. Néhány felvételen mutatjuk, miként festett – hiszen sok esetben valóban festői volt – az égi jelenség.

Égi tünemény: így festett a holdfogyatkozás Kolozsvár fölött
2025. szeptember 05., péntek

Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping egy bekapcsolt mikrofon mellett beszélgettek arról, hogy akár örökké is élhetnek

Egy véletlenül rögzített beszélgetésen Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a halhatatlanság lehetőségéről elmélkedtek.

Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping egy bekapcsolt mikrofon mellett beszélgettek arról, hogy akár örökké is élhetnek
2025. szeptember 03., szerda

Szülői felügyeletet vezetnek be a ChatGPT-nél

A ChatGPT-t üzemeltető amerikai OpenAI bejelentette, hogy szülői felügyeleti mechanizmust vezet be a platformon, miután augusztus végén amerikai szülők azzal vádolták meg a chatbotot, hogy öngyilkosságra buzdította gyermeküket.

Szülői felügyeletet vezetnek be a ChatGPT-nél
2025. augusztus 28., csütörtök

Nem telik megfelelő étkezésre – uniós viszonylatban elég rosszul állunk

Tavaly az Európai Unió lakosságának 8,5 százaléka nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon; ez az arány 1 százalékponttal kisebb a 2023-ban jegyzettnél.

Nem telik megfelelő étkezésre – uniós viszonylatban elég rosszul állunk
2025. augusztus 27., szerda

Egy lassan eltűnő iskolai tantárgy tehetné ellenállóbá a jövő generációit az álhírekkel szemben

A kutatások szerint a filozófia nyitottabbá és tudatosabbá formálja a gondolkodást, Romániában azonban egyre inkább háttérbe szorul az oktatásban.

Egy lassan eltűnő iskolai tantárgy tehetné ellenállóbá a jövő generációit az álhírekkel szemben
2025. augusztus 26., kedd

A nemzetközi kutyanap az ember egyik leghűségesebb barátjára hívja fel a figyelmet

Augusztus 26-án tartják világszerte a nemzetközi kutyanapot. Erdélyben is állatvédő eseményekkel hívják fel a figyelmet civil szervezetek az ember hűséges barátjára, az ebre.

A nemzetközi kutyanap az ember egyik leghűségesebb barátjára hívja fel a figyelmet
2025. augusztus 24., vasárnap

Vásári forgatag a Farkas utcában: a Kolozsvári Magyar Napok színes kavalkádja (VIDEÓ)

A Kolozsvári Magyar Napok egyik legkedveltebb helyszíne minden évben a Farkas utca, ahol a vásár standjai között sétálva az ember könnyen elveszhet az illatok, színek és hangok kavalkádjában.

Vásári forgatag a Farkas utcában: a Kolozsvári Magyar Napok színes kavalkádja (VIDEÓ)
2025. augusztus 22., péntek

A Tate fivérek az apokalipszisra készülnek: 3,9 millió dolláros bunkert építtetnek Bukarestben

Bukarestben készül a világ egyik legdrágább magánbunkere Andrew és Tristan Tate számára. A föld alatti luxusmenedék 3,9 millió dollárba kerül, és még sztriptízrúddal felszerelt szórakoztatóterem is lesz benne.

A Tate fivérek az apokalipszisra készülnek: 3,9 millió dolláros bunkert építtetnek Bukarestben
2025. augusztus 22., péntek

Székelyföldi célpontot imádnak a legjobban Romániában

Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.

Székelyföldi célpontot imádnak a legjobban Romániában
2025. augusztus 20., szerda

Táncosok színes forgataga varázsolt ünnepi hangulatot Kolozsváron - KÉPRIPORT

Népviseletbe öltözött táncosok „pörgették-forgatták” Kolozsvár belvárosát az elmúlt napokban. A 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozón öt ország táncosai mutatták be hagyományaikat, bevonva a közönséget is a közös mulatságba.

Táncosok színes forgataga varázsolt ünnepi hangulatot Kolozsváron - KÉPRIPORT