
Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
Görkorcsolya, társasjáték, ló, hazugságdetektor-szemüveg – csak néhány dolog, ami szerepel az angyalnak vagy Jézuskának a gyerekek által írt levelekben. A nagyváradi Ady Endre Gimnázium ötödikes diákjai közül sokan nemcsak tárgyi ajándékokat szeretnének, hanem azt is, hogy legyen vége a koronavírus-járványnak, valamint hogy családtagjaik egészségesek maradjanak.
2021. december 19., 09:002021. december 19., 09:00
A karácsonyt minden évben a gyerekek várják a legjobban: levelet írnak az angyalnak vagy Jézuskának, melyben elmondják, milyen ajándékot szeretnének. Idén a nagyváradi Ady Endre Gimnázium ötödikesei mondták el a Krónikának, miért várják a karácsonyt, és hogyan készülnek az ünnepekre.
A kívánságlistákon kiskutyától társasjátékig és iPAD-ig sok minden megtalálható, viszont idén nagyon sokan korukat meghazudtolóan érett kívánságokat fogalmaztak meg, és sokan kérték az angyaltól azt is, hogy véget érjen a koronavírus-járvány. Személyiségi jogok miatt csak a gyerekek nevének kezdőbetűit közöljük.
G. P. elmondta, évek óta egy kölyökkutya az álma, mert véleménye szerint a négylábú pajtás megszépíti, jobbá teszi az életüket. Ezenkívül azt kéri az angyaltól, hogy a régi osztálytársaival, rokonaival ismét találkozhasson, mivel nagyon hiányoznak, és mindennap gondol rájuk.
K. I. is azt szeretné, hogy vége legyen a pandémiának, mert a maszk miatt nem látják és hallják egymást az osztálytársaival, ezenkívül a tanárok is megbetegszenek, az online oktatás pedig a legrosszabb. Elmondta, örülne egy görkorcsolyának is, mert kinőtte a régit, és nagyon jó érzés az unokatestvérével a szabadban görkorizni, mert „pont olyan, mintha repülne”.
Sz. L. csak azt kéri az angyaltól, hogy a családja egészséges legyen. „Megmondom őszintén, hogy már tele van a hócipőm a vírussal. Tavaly és idén is nagy bajt okozott. Múljon el, semmi mást nem kérek!” – fogalmazta meg a nagyváradi kisiskolás. Sz. Z. is azt kívánja, hogy egyik családtagja se essen át a fertőzésen. Emellett azt is szeretné, hogy a testvére jobban tanuljon, hogy ne legyen neki nehéz a második osztály. L. A. azt szeretné, hogy a családja mindig boldog legyen. Ha lehetne még egy kívánsága, az az lenne, hogy minél több könyvet olvashasson el a közeljövőben, és hogy szebben írjon – mondta a kisdiák. K. E.-nek két kívánsága is lenne az ünnepekre.
– fogalmazta meg nem mindennapi kívánságait a kisdiák. A második kívánsága nagytatájával kapcsolatos. „Tata már nyolcvanéves, nekem pedig nincs más nagyszülőm, és nagyon szomorú lennék, ha ő meghalna. Nagyon szeretném, hogy még sok hosszú évet töltsön velünk a jövőben egészségesen” – tette hozzá. M.
„Naponta eszembe jut az, hogy vajon milyen lesz, mikor lesz, vajon fájni fog, gyors lesz-e vagy lassú. Az lenne a kívánságom, hogy soha többé ne gondoljak erre” – kéri az angyaltól a nagyváradi gyerek.
K. E. az angyaltól egy iPAD-et kér. Elmondta, tudja, drágának tűnik a táblagép, de nem kötelező, hogy az legyen a karácsonyfa alatt, csak nagyon vágyik rá, mert szeret szerkeszteni, rajzolni. Ezenkívül az a kívánsága, hogy ne veszekedjék többé édesanyjával. „Jelenleg növök, és sokszor veszekszünk, azt hiszem, azért, mert kamaszodom. Őszintén, nem tudom. Szeretem anyát, csak néha felidegesít, vagy talán én idegesítem fel őt. Ez a kamaszság, azt hiszem” – mondta el az ötödikes kisdiák.
„A nagymamám sajnos rosszul szokott lenni, mert veseproblémája van, úgyhogy azt szeretném, hogy ha nem is tud meggyógyulni, akkor is egészséges legyen” – mondta el K. R. Sz.
Sz. T. D. hazugságdetektor-szemüvegre vágyik. „Sok rossz ember van, aki hazudik. Ez a szemüveg megelőzhetné a problémákat, és sok minden mást is, ezzel a tárggyal majdnem teljes békében élhetne az emberiség” – mondta a kisdiák. Hozzátette, a másik kívánsága egy olyan gép, ami kiszámolná, hogy mennyire volt szorgalmas, és ennek függvényében kapna egy bizonyos pénzösszeget.
– fejtette ki az ötödikes. K. V. új széket kért az angyaltól, mivel a mostani nagyon kényelmetlen, és ha újra online oktatás lesz, akkor szüksége lesz jobb ülőalkalmatosságra. „A szék neve: Razes Iskur. Ha ez nem megvalósítható, akkor boldogságot kérnék magamnak és az egész családomnak” – mondta a kisdiák.
Sz. A. K. elmondta, kiskora óta vágyik az 5 másodperc 3 válasz elnevezésű társasjátékra. Hozzátette, sokáig csak a tévéreklámokban látta, de most már a könyvesboltban is kapható. „Ahányszor elmegyek a könyvesbolt előtt, mindig azt nézem. És még azt szeretném kívánni, hogy mindenkinek legyen kellemes karácsonya veszekedés, szomorúság, betegség és hiányérzet nélkül” – kérte a kisdiák.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!