Hirdetés

Az Edda is fellép a Kalotaszegi Magyar Napokon

Kalotaszeg

A magyar rocktörténelem legnagyobbjai érkeznek Kalotaszegre

Fotó: Pinti Attila

Színes programpalettával vár mindenkit Kalotaszeg legnagyobb kulturális seregszemléje, amelyet hetedik alakommal szerveznek meg július 12–13. között a Kolozs megyei Bánffyhunyadon.

Krónika

2025. június 26., 11:002025. június 26., 11:00

A Kalotaszegi Magyar Napok immár hagyományosan a térség egyik legjelentősebb közösségi eseménye, amelynek célja a magyar kultúra, népművészet és hagyományok ápolása, valamint a közösségépítés. Az idei rendezvénysorozat is ennek szellemében valósul meg, számos tematikus programmal – írták a szervezők szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükben.

„Nagy öröm számunkra, hogy idén már hetedik alkalommal szervezhetjük meg Kalotaszeg legnagyobb közösségi ünnepét.

Hirdetés
Idézet
A célunk változatlan: erősíteni a helyi magyar közösséget, élővé tenni hagyományainkat, és értéket adni minden korosztálynak.

Külön öröm, hogy idén is megtartjuk a rendezvényünk kiemelkedő, legszínesebb programját, a népviseleti mustrát, amelyre biztatjuk Kalotaszeg szerelmeseit, hogy öltsék magukra népviseletüket és vonuljanak velünk a Barcsay-kertbe.

A rendezvény utolsó napján az EDDA Művek lép színpadra, és nem titkoljuk, hogy óriási bulira készülünk” – jelentette be Buzás-Fekete Mária, a Kalotaszegi Magyar Napok főszervezője.

Kalotaszeg Galéria

Idén sem marad el a népviseleti mustra

Fotó: Facebook/Kalotaszegi Magyar Napok

A látogatókat továbbá gyermekfoglalkozások, kézműves- és termelői vásár, tematikus kerekasztal-beszélgetések, ismeretterjesztő előadások és könyvbemutatók várják. A kiállítások és kulturális bemutatók révén a térség értékei kerülnek reflektorfénybe, míg a nappali színpadiprogramokon a népzene és a néptánc szerelmesei élhetik át a hagyományos kalotaszegi hangulatot. A rendezvényt mindkét nap koncertek zárják.

További információk és a részletes program hamarosan elérhető a Kalotaszegi Magyar Napok Facebook-oldalán.

korábban írtuk

Felvonulás Bánffyhunyadon: „a kalotaszegi díszítés európai szinten híressé tette az erdélyi magyarság motívumait”
Felvonulás Bánffyhunyadon: „a kalotaszegi díszítés európai szinten híressé tette az erdélyi magyarság motívumait”

A kalotaszegiek gondos gazdái a rájuk bízott örökségnek: odaajándékozták a világnak, és ezzel megsokszorozták, anélkül, hogy elveszítettek volna bármit is – hangoztatta a Magyarság Házának igazgatója vasárnap Bánffyhunyadon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Megéheztél a nyereményre? 400 lejt ér az Őszi gasztrokrónika legnépszerűbb ételfotója!

Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.

Megéheztél a nyereményre? 400 lejt ér az Őszi gasztrokrónika legnépszerűbb ételfotója!
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Sóban az igazság, avagy mi történik, ha az alma „kilép” a süteményestálból?

Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.

Sóban az igazság, avagy mi történik, ha az alma „kilép” a süteményestálból?
2026. október 10., szombat

Luxusmelltartóban hatékonyabb az időjóslás? Visszásságok a meteorológiai szolgálatnál

Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.

Luxusmelltartóban hatékonyabb az időjóslás? Visszásságok a meteorológiai szolgálatnál
2026. október 08., csütörtök

Nemcsak Drakula csábít Erdélybe: a kolozsvári „kísérteterdő” rejtélyei is vonzzák a külföldieket

Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.

Nemcsak Drakula csábít Erdélybe: a kolozsvári „kísérteterdő” rejtélyei is vonzzák a külföldieket
Hirdetés
2026. október 04., vasárnap

Fehér rózsa, zöld rózsa: így lesz izgalmas eledel az „egy tőről fakadó” rokonzöldségekből

Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.

Fehér rózsa, zöld rózsa: így lesz izgalmas eledel az „egy tőről fakadó” rokonzöldségekből
2026. október 02., péntek

Kortárs ruhadarabokon él tovább a széki örökség – Szövérfi Zsuzsanna ruhatervezővel beszélgettünk

A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.

Kortárs ruhadarabokon él tovább a széki örökség – Szövérfi Zsuzsanna ruhatervezővel beszélgettünk
2026. szeptember 27., vasárnap

Körte szalonnával, céklával, borssal, avagy a nagymama kamrájától a koreai konyháig

Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.

Körte szalonnával, céklával, borssal, avagy a nagymama kamrájától a koreai konyháig
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Önkéntesek a hegyek szolgálatában

Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.

Önkéntesek a hegyek szolgálatában
Önkéntesek a hegyek szolgálatában
2026. szeptember 26., szombat

Önkéntesek a hegyek szolgálatában

2026. szeptember 26., szombat

Változik a falkák viselkedése, eltűnnek a farkas-kutya hibrid egyedek

Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.

Változik a falkák viselkedése, eltűnnek a farkas-kutya hibrid egyedek
2026. szeptember 20., vasárnap

A „piros arany” szezonja és rejtelmei: amit a paradicsomról tudni érdemes

Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.

A „piros arany” szezonja és rejtelmei: amit a paradicsomról tudni érdemes
Hirdetés
Hirdetés