
Archív felvétel
Fotó: Komka Péter/MTI
Pénteken kezdődik az idén háromnapossá bővült 17. Nemzeti Vágta Szilvásváradon, a Lipicai Lovasközpontban – hangzott el az M1 aktuális csatorna műsorában szerdán.
2024. október 02., 16:412024. október 02., 16:41
Szotyori Nagy Kristóf, az esemény versenyigazgatója elmondta,
A helyszínnel kapcsolatban a versenyigazgató kifejtette, hogy a szilvásváradi lipicai lovasközpont nagyszerű talajjal rendelkezik, ami rendkívül fontos a lovak egészsége, védelme szempontjából és nagyszerű helyszín is, hiszen 300 lónak biztosít helyet több napon keresztül. Emellett a lovas stadion jobban átlátható a nézők számára, mint a Hősök terei helyszín volt – jegyezte meg.
Az újdonságok között említette, hogy a Nemzeti Vágta nulladik napján, pénteken a Nemzetközi Rendőr Lovasverseny részeként 10 ország lovas rendőrei mérik össze tudásukat. Hozzátette: vasárnap, a nemzetközi futamon a Nemzetközi Lovas Díszegységek versenyzői állnak rajthoz, akik lipicai lovakon fognak lovagolni.
Kitért arra is, hogy a távot az előző évekhez képest egy körrel lerövidítették a középdöntőben és a döntőben.
Elmondta, hogy a korábbi évekhez képest változtattak a mezőny összetételén, mivel egyre több fiatal szeretne indulni a Nemzeti Vágtán. Idén először az ifjúsági mezőnyben két csoportban indulhatnak a versenyzők: a 10–13 évesek a Huszárgyerek Vágtán indulnak pónikkal, a 14–17 évesek ugyancsak pónikkal a Kishuszár Vágtán versenyeznek.
A Nemzeti Vágta fő célja, hogy a lovas hagyományainkat felelevenítsük és „modern köntösbe” csomagolva, tartalommal gazdagítsuk, valamint egy olyan országimázst építsünk, amely mindig is jellemző volt a magyar emberre, hiszen a magyar egy lovas nemzet – mondta a versenyigazgató.
A Nemzeti Vágta korábbi közleménye szerint
Fontos különbség a más lovasversenyekhez képest, hogy a Nemzeti Vágtán nem egyénileg, hanem településenként indulnak a versenyzők. A nemzetközi futamokon kizárólag öt évesnél idősebb, magyar tenyésztésű lipicai lovakkal lehet rajthoz állni. A Nemzeti Vágtán a hatvan csapatból tizenhatan vesznek részt a vasárnap délelőtti középfutamokban, majd négyen a délutáni döntőben.
A 17. Nemzeti Vágta szilvásváradi döntőjét vasárnap a Duna tévécsatorna élőben közvetíti, a korábbi napok sportösszefoglalóit pedig az M4 sportcsatornán és a közmédia MédiaKlikk felületén követhetik nyomon az érdeklődők.

Színvonalas, izgalmas döntő futam ért véget vasárnap a 13. Székely Vágtán, ahol az első helyet Tamás Csaba, a másodikat Bartha Ferenc nyerte el. Harmadikként György Mátyás Zsolt futott be, őt követte Kelemen Sándor.
A mobiltelefonok inkább az internethez való hozzáférés eszközévé váltak, mint a beszélgetés eszközévé.
Sokkoló eset történt az Egyesült Államokban: Pennsylvania államban egy 11 éves fiú lelőtte az apját, miután az elvette tőle a játékkonzolját.
Életét vesztette egy 17 éves fiatal péntek este, miután hídfőnek ütközött az autó által vontatott szán, amelyen utazott – közölte az Olt megyei rendőr-főkapitányság.
Új korszak kezdődik a NÉKED történetében: Sodor a szél címmel megjelent csütörtökön a gyergyószentmiklósi zenekar első nagylemeze. Már látható a dalhoz készült videóklip is, amely vizuálisan is tovább mélyíti az album világát.
A feljegyzések kezdete óta 2025 volt a harmadik legmelegebb év globálisan, mindössze 0,01 Celsius-fokkal volt hűvösebb, mint 2023, és 0,13 Celsius fokkal volt hűvösebb, mint az eddig legmelegebb év, 2024.
A januári hidegben sokan aggódnak a hóban álldogáló gólyákért, de a szakértők szerint nincs szükség beavatkozásra: egyes példányok könnyebben átvészelik a telet, mint az afrikai vándorlást. A hideg a többi madárnak is kihívás. Így segíthetünk rajtuk.
Egy újabb típusú csalás terjed Romániában, és egyre többen esnek áldozatául: a csalók a futárszolgálatok iránti bizalmat használják ki.
Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.
A Mehedinți megyei rendőrség azonosított egy 16 éves fiatalt, aki két, az utcán parkoló autót rongált meg Szörényváron (Drobeta-Turnu Severin), miután részt vett egy TikTok‑kihívásban.
Huszonhárom tehén zuhant egy befagyott tóba vasárnap a Suceava megyei Pocoleni településen, miután a jég beszakadt alattuk. A kimentésükhöz összetett beavatkozásra volt szükség – közölte a Suceava megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
szóljon hozzá!