Hirdetés

Apáczais diákok lépnek fel a Kolozsvári Magyar Opera színpadán

apáczais diákok

Apáczais diákokat láthat a közönség a Diótörő és Egérkirály című előadásban

Fotó: Fall Dóra archívuma

Álom és valóság határán játszódó musicaldarabot mutatnak be a hétvégén a kolozsvári operában. Az E. T. A. Hoffmann klasszikus meséje alapján íródott Diótörő és Egérkirály című előadást apáczais diákok szereplésével állították színpadra. Szabadi Ildikó, az előadás zenei vezetője a darab üzenetéről, a hosszú próbafolyamatról, a Marika karakterét alakító Fall Dóra pedig a kihívásokról beszélt a Krónikának.

Deák Szidónia

2025. február 22., 15:142025. február 22., 15:14

Az apáczais diákok előadását korábban már láthatta a közönség Magyarfenesen. Szomor György − Szurdi Miklós − Valla Attila zenés mesedarabját Vadas László rendezte, zenei vezetői Szabadi Ildikó és Zsigmond László voltak, látványvilágát Ozsváth Zsuzsa alkotta meg, koreográfusa Jakab Melinda volt.

Szabadi Ildikó, az Apáczai Csere János Gimnázium zenetanára, az előadás zenei vezetője a Krónikának elmondta, az Apáczai Musical és az Osrick Egyesület szervezésében színpadra állított darab üzenete napjainkban is aktuális. „A karácsony misztikumát, az ünnepek hangulatát és a családban együtt töltött időt felidéző musicalmese mindenkihez szól.

Hirdetés
Idézet
Ezenkívül fontosnak tartottuk, hogy olyan műfajt válasszunk, amely közelebb hozza a fiatal korosztályhoz a színjátszást, és segít a komolyzene megértésében is”

− magyarázta a zenei vezető.

apáczais diákok Galéria

Az apáczais diákok musical-előadása hiánypótló kezdeményezés Kolozsváron

Fotó: Fall Dóra archívuma

A darab színpadra állítását hosszú próbafolyamat előzte meg, ami sok esetben kihívás elé állította a naponta 7-8 órát az iskolapadban töltő tanulókat. „A diákoknak a színpadi jelenléthez is hozzá kellett szokniuk. Annak ellenére, hogy korábban már adtak elő musicalrészleteket, a szereplőknek ének- és tánctechnikailag is sokat kellett fejlődniük. A nehézségek ellenére ügyesen vették az akadályt, és sikerült a musicaldarabot teljes egészében színpadra állítanunk” – fejtette ki a zenetanár.

Apáczais diákok hiánypótló zenei projektje

Kitért arra is, hogy a diákok életében hiánypótlóak az ilyen jellegű tevékenységek, ugyanis ritkán van lehetőségük színpadon mások előtt játszani, ezenkívül egyedülálló az Apáczai Musical és az Osrick Egyesület kezdeményezése a tekintetben is, hogy Kolozsváron ritkán láthatóak gyerekszereplőkkel készült zenés darabok. „Az előadások pozitív hozadéka továbbá, hogy többen érdeklődnek a komolyzenei műfajok, az opera világa iránt, sőt ezek hatására vannak, akik zene szakon folytatnák tanulmányaikat” – mondta Szabadi Ildikó.

apáczais diákok Galéria

A főszereplő Marika karakterét Fall Dóra (balra) játssza

Fotó: Fall Dóra archívuma

Az előadás főszerepét dupla szereposztásban Fall Dóra és Ciotlăuș Anna játssza. A Marika karakterét alakító Fall Dóra megkeresésünkre elmondta, tavaly ilyenkor kezdték el a Diótörő és Egérkirály színpadra állítását, és a hosszú próbafolyamat során mind az előadás, mind a szereplők sokat változtak. „Érdekes kihívásnak találtam Marika megformálását. Azért mondom, hogy kihívás, mert egy kislányról van szó, aki őszintén rácsodálkozik a dolgokra, és mindenben a szépet látja.

Idézet
Ezt a gyermeki őszinteséget nehezen tudtam elővenni, mivel az ember hajlamos a belső, gyermeki énjét elfojtani. Számomra ez egyben volt nehézség és szépség is, mert előtérbe került a bennem lévő kislány.

Remek volt a barátaimmal együtt dolgozni, különösen Gecse-Borgovan Egonnal, aki a Diótörőt alakítja, ugyanis rengetegszer álltunk már együtt színpadon, és sokat is duetteztünk” – mesélte az apáczais diáklány.

Elmondta, az előadás színpadra állítása rendkívül fárasztó folyamat volt nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is, de a végeredményt tekintve érdemes volt részt venni a projektben, ugyanis színészi képességüket, tánc- és énektudásukat is fejlesztették, és kipróbálták magukat a nagyközönség előtt.

Az előadást február 23-án, vasárnap 11 órától láthatja a közönség a Kolozsvári Magyar Opera színpadán.

korábban írtuk

Újratervezi a Valahol Európában musicalt a kolozsvári opera, gyermekszereplőket keresnek
Újratervezi a Valahol Európában musicalt a kolozsvári opera, gyermekszereplőket keresnek

Újra színpadra állítja a Kolozsvári Magyar Opera a Valahol Európában című, jó pár évvel ezelőtt nagy sikerrel játszott musicalt, amelyhez gyermekszereplőket keresnek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Megéheztél a nyereményre? 400 lejt ér az Őszi gasztrokrónika legnépszerűbb ételfotója!

Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.

Megéheztél a nyereményre? 400 lejt ér az Őszi gasztrokrónika legnépszerűbb ételfotója!
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Sóban az igazság, avagy mi történik, ha az alma „kilép” a süteményestálból?

Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.

Sóban az igazság, avagy mi történik, ha az alma „kilép” a süteményestálból?
2026. október 10., szombat

Luxusmelltartóban hatékonyabb az időjóslás? Visszásságok a meteorológiai szolgálatnál

Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.

Luxusmelltartóban hatékonyabb az időjóslás? Visszásságok a meteorológiai szolgálatnál
2026. október 08., csütörtök

Nemcsak Drakula csábít Erdélybe: a kolozsvári „kísérteterdő” rejtélyei is vonzzák a külföldieket

Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.

Nemcsak Drakula csábít Erdélybe: a kolozsvári „kísérteterdő” rejtélyei is vonzzák a külföldieket
Hirdetés
2026. október 04., vasárnap

Fehér rózsa, zöld rózsa: így lesz izgalmas eledel az „egy tőről fakadó” rokonzöldségekből

Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.

Fehér rózsa, zöld rózsa: így lesz izgalmas eledel az „egy tőről fakadó” rokonzöldségekből
2026. október 02., péntek

Kortárs ruhadarabokon él tovább a széki örökség – Szövérfi Zsuzsanna ruhatervezővel beszélgettünk

A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.

Kortárs ruhadarabokon él tovább a széki örökség – Szövérfi Zsuzsanna ruhatervezővel beszélgettünk
2026. szeptember 27., vasárnap

Körte szalonnával, céklával, borssal, avagy a nagymama kamrájától a koreai konyháig

Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.

Körte szalonnával, céklával, borssal, avagy a nagymama kamrájától a koreai konyháig
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Önkéntesek a hegyek szolgálatában

Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.

Önkéntesek a hegyek szolgálatában
Önkéntesek a hegyek szolgálatában
2026. szeptember 26., szombat

Önkéntesek a hegyek szolgálatában

2026. szeptember 26., szombat

Változik a falkák viselkedése, eltűnnek a farkas-kutya hibrid egyedek

Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.

Változik a falkák viselkedése, eltűnnek a farkas-kutya hibrid egyedek
2026. szeptember 20., vasárnap

A „piros arany” szezonja és rejtelmei: amit a paradicsomról tudni érdemes

Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.

A „piros arany” szezonja és rejtelmei: amit a paradicsomról tudni érdemes
Hirdetés
Hirdetés