Hirdetés

Állami támogatásért házasodnak

Megnőtt a házasulási kedv egyes háromszéki településeken a 200 eurós állami támogatásnak köszönhetően. Serena Ivan, a Kovászna Megyei Népjóléti Igazgatóság vezetője szerint az elmúlt időszakban Háromszéken 276 pár nyújtotta be házasságkötési kérelmét az önkormányzatokhoz, számukra már 37 435 lejnyi támogatást utaltak ki.

2007. március 02., 00:002007. március 02., 00:00

Bár a háromszékianyakönyvvezetők tapasztalatai szerint az évnek ebben aszakában máskor lényegesen kevesebben mondtákki a boldogító igent, idén a 200 euróstámogatás miatt a megszokottnál többenkötöttek házasságot. Tavasszal ésősszel nőhet az esküvők száma. Kőröspatakon amúlt héten egy nap alatt egyszerre 20 párfogadott örök hűséget egymásnak. SilciuAchim, a település polgármestere elmondta, aházasulandók 90 százaléka márrégóta együtt élt, most az államitámogatásnak köszönhetően döntöttekúgy: törvényesítik kapcsolatukat. Alegidősebb kőröspataki házasuló pár 60 évkörüli. Serena Ivan szerint a megyében egy zágoni75 éves férfi volt a legidősebb, aki a 200 euróérthivatalosította kapcsolatát. A törvényértelmében családalapítás esetébena 200 eurós támogatást kérésalapján ítélik oda; mellékelni kell asaját felelősségre megírt nyilatkozatot is,amelyből kiderül, hogy mindkét fél az elsőházasságát köti.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 25., csütörtök

Rugón mozgó paradicsommadarak, szultánkenyér, jótékonysági bazárok: ilyen volt a karácsony Kolozsváron százötven éve

Gyertyafényes karácsonyfák, ehető díszek, bazárok és jótékonyság: így ünnepelték a karácsonyt Kolozsváron másfél évszázaddal ezelőtt. Újvári Dorottya művészettörténésszel utaztunk vissza az időben.

Rugón mozgó paradicsommadarak, szultánkenyér, jótékonysági bazárok: ilyen volt a karácsony Kolozsváron százötven éve
Hirdetés
2025. december 24., szerda

„Azon az estén valami történik a szívünkben, én mindig azt érzem, egyszerűen megváltozom”. Udvarhelyszéki kisdiákok karácsonyi kívánságai

Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.

„Azon az estén valami történik a szívünkben, én mindig azt érzem, egyszerűen megváltozom”. Udvarhelyszéki kisdiákok karácsonyi kívánságai
2025. december 23., kedd

Újévi „zenei párbaj” a 100 Tagú Cigányzenekarral Kolozsváron

Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.

Újévi „zenei párbaj” a 100 Tagú Cigányzenekarral Kolozsváron
2025. december 22., hétfő

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt

Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Országházi Gyermekkarácsony: erdélyi apróságok is megcsodálták a Parlamentet

Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.

Országházi Gyermekkarácsony: erdélyi apróságok is megcsodálták a Parlamentet
2025. december 20., szombat

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján

Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján
2025. december 20., szombat

Fizetőssé válik az olasz főváros több turistacélpontja

Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.

Fizetőssé válik az olasz főváros több turistacélpontja
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Savanyú káposzta a világ körül, avagy különleges receptek a téli vitaminbombából

A téli hónapok gasztronómiája nehezen képzelhető el savanyú káposzta nélkül: aki nem maga teszi el, az megvásárolja a piacon vagy a nagyáruházakban. A sokoldalúan felhasználható, méltán népszerű vitaminbombát a világ számos pontján ismerik.

Savanyú káposzta a világ körül, avagy különleges receptek a téli vitaminbombából
2025. december 19., péntek

Kutyafalka rongált meg autókat a partiumi városban

Egy kutyafalka négy autót rongált meg Aradon, belemartak a gépkocsik karosszériájába, darabokat téptek le azokból. Feltehetően az autókban rejtőző macskák miatt viselkedtek agresszíven az ebek, amelyek közt kóbor kutyák is voltak.

Kutyafalka rongált meg autókat a partiumi városban
2025. december 18., csütörtök

Letöltendőt kapott Romániában az amerikai rapper

Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte jogerősen a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.

Letöltendőt kapott Romániában az amerikai rapper
Letöltendőt kapott Romániában az amerikai rapper
2025. december 18., csütörtök

Letöltendőt kapott Romániában az amerikai rapper

Hirdetés
Hirdetés