
Tóth Kincső légiutas-kísérő lelkesen mesélt munkájáról a kolozsvári közönségnek
Fotó: Bede Laura
Már gyermekkorában, amikor látta a székelyföldi égbolton a repülőgép mögött hagyott felhőcsíkot, Tóth Kincső eldöntötte, hogy majd ha „nagy lesz”, légiutas-kísérő válik belőle – osztotta meg csütörtökön este a kolozsvári Planetarium kávéház közönségével.
2025. március 29., 09:512025. március 29., 09:51
A kovásznai születésű fiatal lány annak idején szomorúan tapasztalta, hogy álmai teljesüléséhez több ezer euróra lenne szükség, a budapesti repülőtéren dolgozva azonban megtudta, hogy létezik olyan akadémia, amely támogatja a jelentkezők képzését. Így vett részt a Wizz Air két hónapos kiképzésén, amely megfogalmazása szerint nagyon intenzívnek bizonyult, olykor hét napból haton tanultatok, reggeltől délutánig, elmélet és gyakorlat egyaránt szerepelt a programban, ugyanakkor minden nap végén felmerték ismereteiket, és a képzés végén két vizsgán kellett bizonyítaniuk szakértelmüket.
Tóth Kincső már két éve dolgozik a fapados légitársaságnál,
A konkrét feltételekre kitérve elmondta, szükséges érettségi diploma, jó kommunikációs szintű angolnyelv-tudás, pozitív kisugárzás, ugyanakkor a jelentkezőnek nem lehet látható helyen tetoválása (az egyenruha alól ne látszódjon ki), és jelenleg már nincs magassági korlátozás.
A Közgazdász Klub eseményén a magyar fővárosban élő stewardesstől azt is megkérdezték, mit tekint munkája legnagyobb kihívásának, illetve mi az, amit szeret benne. „Olykor vannak nehéz napjaink, de mindig topon kell lenni testileg, lelkileg egyaránt. Én bagolytípus vagyok, ezért számomra sokkal nehezebb egy hajnali járathoz felkelni, mint későn lefeküdni. Viszont nagy pozitívum, hogy a Wizz-járatokkal minidig hazarétek, és a saját ágyamban alszom, ugyanakkor egy hónapra előre látom a beosztásom, van havi négy kivehető szabadnapom és sokszor hétköznap is szabad vagyok.
– magyarázta Tóth Kincső. Hozzátette, a járatok késése számukra is kellemetlen, ugyanakkor nem könnyű feladat 35 perc alatt „levezényelni” az utasok leszállítását, takarítást, majd a helyek elfoglalásához útba igazítást adni.
A légiutas-kísérő néhány technikai információt is megosztott a közönséggel: a repülőgép, amelyen dolgozik, 239 főt tud szállítani, 12+1 órát lehet a levegőben és mindig 5 stewardess van a fedélzeten.
és amikor az egyik pilóta például mosdóba megy, a protokoll szerint egy légiutas-kísérőnek ez idő alatt a kabinban kell tartózkodnia, ugyanakkor ezt szabadidejében is megteheti, mert a fülkében található egy harmadik személynek szóló hely is.
Érdeklődésünkre Tóth Kincső azt is elárulta, hogy a légnyomás-különbségkor a füldugulás, fül-, illetve fejfájás elkerülése érdekében ajánlott orrspray-t használni, főként ha megfázva, orrdugulással utazunk. A repülőgép-személyzetnél fennálló halláskárosodás veszélyével kapcsolatban rámutatott, a légiutas-kísérőket ötévente, a pilótákat évente felülvizsgálják, így idejében megállapítható az esetleges károsodás.
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
szóljon hozzá!