2008. január 29., 00:002008. január 29., 00:00
A stúdiók azt remélik, hogy a rendezõkkel történõ megállapodás megfelelõ nyomást gyakorolhat a november eleje óta sztrájkoló írókra. Az új egyezség jelentõs elõnyökkel jár, többek között megduplázza az internetes letöltések után a rendezõknek járó részesedést. Most már a céh 13 500 tagján a sor, hogy szavazzanak az új szerzõdésrõl. Michale Apted, a DGA elnöke leszögezte, hogy az egyezséggel mindhárom fontos célját elérte a rendezõi szervezet: illetékességet szereztek az új médiában, amihez mindenképpen ragaszkodtak; elérték a kompenzációt munkáik használatáért és újrafelhasználásáért az új médiában, és sokkal jobb feltételeket harcoltak ki a hagyományos média tekintetében is. Az internetes felhasználás utáni részesedést az írók is kardinális kérdésnek tekintik. Többek között ebben sem jutottak dûlõre korábban a producerekkel, ezért álltak fel decemberben a tárgyalóasztaltól. Hírösszefoglaló
Köztudott tény, hogy ünnepek alatt általában bőségesebben esznek-isznak az emberek, mint a hétköznapokban: több édességet, alkoholos italt, zsíros, fűszeres ételt fogyasztanak.
Gyertyafényes karácsonyfák, ehető díszek, bazárok és jótékonyság: így ünnepelték a karácsonyt Kolozsváron másfél évszázaddal ezelőtt. Újvári Dorottya művészettörténésszel utaztunk vissza az időben.
Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.
Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A téli hónapok gasztronómiája nehezen képzelhető el savanyú káposzta nélkül: aki nem maga teszi el, az megvásárolja a piacon vagy a nagyáruházakban. A sokoldalúan felhasználható, méltán népszerű vitaminbombát a világ számos pontján ismerik.
Egy kutyafalka négy autót rongált meg Aradon, belemartak a gépkocsik karosszériájába, darabokat téptek le azokból. Feltehetően az autókban rejtőző macskák miatt viselkedtek agresszíven az ebek, amelyek közt kóbor kutyák is voltak.