Hirdetés

A gyerekek mosolya és szeretete ösztönzi munkájában a versenyvizsgán remeklő Hideg Vivien szamosújvári óvónőt

Hideg Vivien szerint kiváló eredménye elsősorban az alapos, intenzív felkészülésnek köszönhető •  Fotó: Hideg Vivien

Hideg Vivien szerint kiváló eredménye elsősorban az alapos, intenzív felkészülésnek köszönhető

Fotó: Hideg Vivien

Hideg Vivien arra szeretné nevelni a gyerekeket, hogy legyenek önmaguk, és kitartóak céljaik elérésében. A Kolozs megyei Szamosújváron található Elvarázsolt Házikó óvónője a júliusi címzetes vizsgán elért eredményéről, a kisgyermekkorban elsajátítandó tudásról és készségekről, a digitális eszközök használatának csökkentéséről beszélt a Krónikának.

Bede Laura

2024. augusztus 03., 19:312024. augusztus 03., 19:31

2024. augusztus 04., 10:302024. augusztus 04., 10:30

– Nemrég kiváló eredményt ért el a címzetes vizsgán és a 9,95-ös minősítéssel Kolozs megyében első lett a versenyvizsgázó óvónők között. Minek köszönhető sikere, a megfelelő felkészülésen vagy szerencsén múlott?

– Két évvel ezelőtt vettem részt először a címzetes vizsgán, rögtön amint befejeztem felsőfokú tanulmányaimat. Az akkori osztályzattal sikerült óvónői állást foglalnom szülővárosomban, Szamosújváron az Elvarázsolt Házikó Óvodában, ahol megkaptam a címzetes állást óvoda szinten, az idei vizsgajegynek köszönhetően pedig országos szinten lettem végleges státusú pedagógus a tanügyi rendszerben. Eredményem elsősorban az alapos, intenzív felkészülésnek köszönhető, beleértve a szakirodalom részletes tanulmányozását és a hatékony időbeosztást.

Hirdetés

Számomra a vizsga sikerét a kitartás, motiváció és a megfelelő felkészülés hozta, semmiképp nem szerencse kérdése volt.

A szamosújvári óvónő második otthonának érzi az Elvarázsolt Házikót •  Fotó: Hideg Vivien Galéria

A szamosújvári óvónő második otthonának érzi az Elvarázsolt Házikót

Fotó: Hideg Vivien

– Mióta tanít a szamosújvári óvodában, és ez idő alatt milyen nehézségekkel szembesült, illetve milyen pozitív élményekkel gazdagodott?

– Két éve tanítok a szamosújvári Elvarázsolt Házikó Óvodában, amely számomra olyan, mint egy második otthon. Attól a pillanattól kezdve, ahogy beléptem az óvoda kapuin, nagyon sok pozitív élményben volt részem. A kollégák szeretetteljes, nyitott fogadatása gördülékennyé tette a beilleszkedésemet. Kétségtelen, hogy amióta tanítok a legtöbb pozitív élménnyel a gyerekek ajándékoztak meg. Úgy érzem, hogy a gyerekek mosolya és szeretete a hajtóerő mindabban, amit teszek. Nagy öröm számomra, hogy a szülőkkel is rendkívül jól együttműködtem az elmúlt években. Kapcsolatunk a bizalomra, megértésre és kölcsönös tiszteletre alapszik.

Idézet
Partnerek vagyunk a nevelésben, így egyazon céljaink vannak: a gyerekek jólléte és kiegyensúlyozott, egészséges fejlődése.

Szerencsésnek érzem magam, hogy lehetőségem van egy olyan óvodában ,,építeni a szárnyaimat”, mint az Elvarázsolt Házikó. Ez a hely motiváló környezet számomra. Azért fogalmaztam úgy, hogy ,,építem a szárnyaimat”, mert még nagyon a pálya elején tartok, de ez nem akadály számomra. A kihívásokat, nehézségeket lehetőségként élem meg, és igyekszem a legjobb tudásom szerint cselekedni minden helyzetben.

Hideg Vivien a szülőkkel is rendkívül jól együttműködik •  Fotó: Hideg Vivien Galéria

Hideg Vivien a szülőkkel is rendkívül jól együttműködik

Fotó: Hideg Vivien

– Eddigi tapasztalatai szerint mi az a tudás, amelyet még óvodában át kellene adni a gyerekeknek, és melyek azok a készségek, amelyekre fontos lenne már kisgyerekként szert tenni?

– Az óvodai nevelés során a fő hangsúly a gyermek személyiségfejlődésén van, ezen belül olyan erkölcsi normák és viselkedési modellek elsajátításán, amelyek segítik beilleszkedni a társadalomba és megfelelni a társadalmi elvárásoknak, úgy, hogy az identitásukat is megőrizzék.

A kora gyermekkori nevelés során alapozzuk meg mindazokat a készségeket, amelyek feltételei a későbbiekben, az iskolában elsajátítandó kulcskompetenciáknak.

Mindaz a tudás, amit óvodában adunk át a gyermeknek, játék által történik, hiszen kisgyermekkorban alapvető tevékenység a játék, konkrét tanulásról csak iskolás korban beszélhetünk. Óvodában fontos olyan készségeket elsajátítani mint a szociális, kommunikációs, pszichomotoros és problémamegoldó készségek.

A gyerekek gyakran végeznek szabadtéri tevékenységeket az óvoda udvarán •  Fotó: Hideg Vivien Galéria

A gyerekek gyakran végeznek szabadtéri tevékenységeket az óvoda udvarán

Fotó: Hideg Vivien

– Napjainkban sok esetben már a legkisebb korosztály is az okostelefonok, digitális eszközök hatalmába kerül. Óvónőként hogyan próbálja ezt megakadályozni, csökkenteni?

– A digitális eszközöket ma már nem lehet teljesen kiküszöbölni a gyerekek életéből, hiszen olyan világban élünk, amely rohamosan fejlődik. Ezért fontos az, hogy olyan gyerekeket neveljünk, akik tudnak majd alkalmazkodni az állandóan változó körülményekhez. Így az óvodában is lépést kell tartanunk ezekkel a változásokkal, és amikor használjuk a digitális eszközöket, fontos, hogy tudatosan, mértékkel és jól meghatározott céllal tegyük ezt.

Csökkenteni, megakadályozni ezt úgy lehet, hogy a gyerekekkel olyan tevékenységeket végzünk, amelyek kielégítik mozgásigényüket, lekötik figyelmüket és aktivizálják a fantáziájukat, kreativitásukat.

A gyerekek nagyon jól érzik magukat a szabadban, ahol levezethetik energiájukat, ezért gyakran kimegyünk az óvoda udvarára, vagy az épület melletti parkban sétálunk, ahol különböző szabadtéri tevékenységet végzünk. Igyekszem olyan tevékenységeket tervezni, amelyek vonzóak lehetnek a gyerekek számára, és enyhíthetik a digitális technológiák iránti igényüket.

– Mi az az irányelv, útmutatás, amit pályafutása során szeretne átadni a gyerekeknek?

– Pályafutásom során arra szeretném nevelni a gyerekeket, hogy legyenek önmaguk, és kitartóak céljaik elérésében, működjenek együtt társaikkal, bízzanak önmagukban és a szeretet erejében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Megéheztél a nyereményre? 400 lejt ér az Őszi gasztrokrónika legnépszerűbb ételfotója!

Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.

Megéheztél a nyereményre? 400 lejt ér az Őszi gasztrokrónika legnépszerűbb ételfotója!
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Sóban az igazság, avagy mi történik, ha az alma „kilép” a süteményestálból?

Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.

Sóban az igazság, avagy mi történik, ha az alma „kilép” a süteményestálból?
2026. október 10., szombat

Luxusmelltartóban hatékonyabb az időjóslás? Visszásságok a meteorológiai szolgálatnál

Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.

Luxusmelltartóban hatékonyabb az időjóslás? Visszásságok a meteorológiai szolgálatnál
2026. október 08., csütörtök

Nemcsak Drakula csábít Erdélybe: a kolozsvári „kísérteterdő” rejtélyei is vonzzák a külföldieket

Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.

Nemcsak Drakula csábít Erdélybe: a kolozsvári „kísérteterdő” rejtélyei is vonzzák a külföldieket
Hirdetés
2026. október 04., vasárnap

Fehér rózsa, zöld rózsa: így lesz izgalmas eledel az „egy tőről fakadó” rokonzöldségekből

Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.

Fehér rózsa, zöld rózsa: így lesz izgalmas eledel az „egy tőről fakadó” rokonzöldségekből
2026. október 02., péntek

Kortárs ruhadarabokon él tovább a széki örökség – Szövérfi Zsuzsanna ruhatervezővel beszélgettünk

A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.

Kortárs ruhadarabokon él tovább a széki örökség – Szövérfi Zsuzsanna ruhatervezővel beszélgettünk
2026. szeptember 27., vasárnap

Körte szalonnával, céklával, borssal, avagy a nagymama kamrájától a koreai konyháig

Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.

Körte szalonnával, céklával, borssal, avagy a nagymama kamrájától a koreai konyháig
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Önkéntesek a hegyek szolgálatában

Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.

Önkéntesek a hegyek szolgálatában
Önkéntesek a hegyek szolgálatában
2026. szeptember 26., szombat

Önkéntesek a hegyek szolgálatában

2026. szeptember 26., szombat

Változik a falkák viselkedése, eltűnnek a farkas-kutya hibrid egyedek

Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.

Változik a falkák viselkedése, eltűnnek a farkas-kutya hibrid egyedek
2026. szeptember 20., vasárnap

A „piros arany” szezonja és rejtelmei: amit a paradicsomról tudni érdemes

Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.

A „piros arany” szezonja és rejtelmei: amit a paradicsomról tudni érdemes
Hirdetés
Hirdetés