
Fotó: VATICAN MEDIA Divisione Foto
Megnyitották a látogatók előtt vasárnap reggel a Szent Péter-bazilikában a pápáknak szentelt kriptát, ahova csütörtökön eltemették a december 31-én elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápát.
2023. január 08., 11:412023. január 08., 11:41
XVI. Benedek sírját egyszerű fehér márványlap fedi. A carrarai márványból készült sírlapon a latin Benedictus PP XVI felirat olvasható. A monogram a Pontifex pontificium kifejezés rövidítése, amelyet a pápák saját címként használnak. XVI. Benedek, aki 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje, visszavonulása után sem mondott le róla.
A sírkő alsó részén a görög Krisztus szónak a keresztény ikonológiában használt szimbóluma látható, vagyis egy P és egy X betű egymásba illesztve. A sírkő feletti falat egy reneszánsz dombormű díszíti, melyen Szűz Mária karjában tartja a gyermek Jézust, két oldalán angyalokkal.
A kripta a pápák hagyományos temetkezési helye: korábbi vatikáni bejelentés szerint XVI. Benedek választotta ki magának a sír helyét, és ott nyugszik, ahol korábban XXIII. János és II. János Pál pápa, akiknek porait szentté avatásuk után a bazilika kápolnáiba helyezték át.
Életének 96. évében elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápa – jelentette be szombaton a Vatikán.
Az altemplom azon pontjáról van szó, amely a legközelebb esik a Szent Péter apostolnak tulajdonított sírhoz, amely pont a főoltár alatt található.
Nincsen külön sor sem, a látogatóknak ugyanazt az útvonalat kell követni, mint a bazilikába való bejutáshoz. A sírnál a hívők megállhatnak egy rövid imára, és virágot is elhelyezhetnek. Az MTI tudósítója helyszíni jelentése szerint a hívők már kilenc óra előtt sorban álltak a bazilikába való bejutáshoz, hogy elsőként róhassák le kegyeletüket a sírnál. Voltak közöttük olyanok, akik nem tudtak részt venni a ravatalozáson vagy a temetésen, mások a temetésen is ott voltak, de a sírnál is imádkozni akartak.
XVI. Benedek ravatalához több mint 195 ezren járultak három nap alatt. Temetésén ötvenezren vettek részt.

Elbúcsúztatták a Vatikánban XVI. Benedek korábbi pápát, aki az óév utolsó napján hunyt el. A szertartáson Ferenc pápa mondott gyászmisét, 130 bíboros és több száz püspök jelenlétében.
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
szóljon hozzá!