Hirdetés

A British Museumnak sikerült visszaszereznie az ellopott és gyűjtőknek eladott tárgyak egy részét

•  Fotó: Pixabay

Fotó: Pixabay

A British Museumnak sikerült visszaszereznie a gyűjteményéből ellopott és gyűjtőknek eladott tárgyak egy részét – jelentette be szombaton George Osborne egykori brit pénzügyminiszter, aki 2021 óta a múzeum kuratóriumi elnöke.

MTI

2023. augusztus 28., 10:002023. augusztus 28., 10:00

George Osborne szerint mintegy 2 ezer ellopott tárgyról van szó és ezek egy része már visszakerült.

A British Museum több mint 8 milliós gyűjteményéből csak mintegy 80 ezret állítanak ki a bemutatótermekben. A kuratórium elnöke

Hirdetés

elismerte, hogy a hatalmas gyűjtemény nem minden tárgya került katalogizálásra, és az elkövető, aki ezt tudta, szinte minden veszély nélkül kivihette őket az épületből.

George Osborne azt mondta, nem hiszi, hogy a múzeum vezetése megpróbálta volna elhallgatni a botrányt, amikor a lopások először ismertté váltak, de elismeri, hogy sokáig „nem tudták elhinni, hogy az egyik alkalmazott áll a lopások mögött”.

A brit média szerint egy belső vizsgálat eredményeként elbocsátották az intézménytől Peter Higgst, a görög gyűjtemények egykori őrzőjét, aki 30 évig dolgozott a múzeumban. Maga Higgs tagadja, hogy köze lenne a hiányzó tárgyakhoz.

A The Daily Telegraph szerint a Peter Higgs által állítólag ellopott tárgyak együttes értéke több millió font is lehet.

A lap korábban arról számolt be, hogy az ellopott tárgyak közül néhányat 40 fontért kínáltak eladásra az eBay-en, bár valós értékük eléri az 50 000 fontot.

Az ellopott tárgyak származási ideje a Kr.e. 15. századtól a Kr.u. 19. századig terjed. A lopási botrány miatt Hartwig Fischer múzeumigazgató pénteken benyújtotta lemondását.

korábban írtuk

Több műkincs is eltűnt a British Múzeumból, elbocsátottak egy dolgozót, a rendőrség is vizsgálódik
Több műkincs is eltűnt a British Múzeumból, elbocsátottak egy dolgozót, a rendőrség is vizsgálódik

Menesztette egyik munkatársát a londoni British Múzeum, miután kiderült, hogy több műkincsük eltűnt vagy megrongálódott.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés