
Hazai terepen. A kolozsvári fellépés ezúttal is az Auditorium Maximumban lesz
Fotó: Facebook/Szomszédnéni Produkciós Iroda
Két előadást mutat be egy jegy áráért a Szomszédnéni Produkciós Iroda 2024-es erdélyi turnéja keretében. A Karinthy-gyűrűs humoristák ezúttal a boldogságot és feleségüket keresik, több-kevesebb sikerrel – osztották meg közösségi oldalukon.
2024. február 01., 20:012024. február 01., 20:01
A budapesti Dumaszínház 2023-ban az év önálló előadásának választotta Tóth Szabolcs „Boldogság – Akarok róla beszélni”, valamint kollégája „Bálint Ferenc feleséget keres” estjét, amit együtt visznek a közönség elé a Kettő az egyben! elnevezésű erdélyi turnén.
Elismert tehetség. A budapesti Dumaszínház 2023-ban az év önálló előadásának választotta a két produkciót
Fotó: Facebook/Szomszédnéni Produkciós Iroda
A több mint tíz éve Magyarországon élő humoristák március elsején Aradon kezdik a turnét, a bábszínházban 18 és 20 órakor is színpadra lépnek. Másnap 19 órától a nagyváradi filmharmóniában nevettetnek, a következő nap 17 órától pedig a nagyszalontai Zilahy Lajos Művelődési Házban lépnek fel. Március 13–15. között a margittai művelődési házban (19 óra), a zilahi Vigadóban (18 és 20 óra), valamint a máramarosszigeti zeneiskolában (19.30) adják elő önálló előadásukat.
A Szomszédnéni Produkciós Iroda közösségi oldalán megtalálhatók a jegyvásárlással kapcsolatos információk, ugyanitt jelentik be a turné áprilisi állomásait, amelyek Székelyföldön lesznek.
Egy platinagyűrűt árvereznek el a jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos – közölte pénteken az Artmark aukciós ház.
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
szóljon hozzá!