Sata Zalán újságíró szakos hallgató teljes másodévét Tajvanon, a tajpeji egyetemen tölti
Fotó: Sata Zalán
Már kis kora óta érdeklődéssel és izgalommal gondolt Tajvanra Sata Zalán, aki a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem újságírás szakos hallgatójaként a teljes másodévét a tajpeji egyetemen tölti cserediákként. A székelyudvarhelyi egyetemista beilleszkedéséről, az oktatási rendszerek különbözőségeiről, a nyelvtanulás során tapasztalt nehézségekről, Tajvanon szerzett élményeiről beszélt a Krónikának.
2025. január 18., 17:582025. január 18., 17:58
– Másodéves újságírás szakos hallgatóként úgy döntöttél, hogy Tajvanon tanulsz cserediákként. Hogyan esett a választásod a tajpeji egyetemre?
– Már kisebb koromban hallottam Tajvanról, az akkoriban itt dolgozó keresztapám mesélte történeteit. Egzotikusnak, elérhetetlennek tűnt. Élénken bennem él még, amikor néhány napig nem mehetett dolgozni tájfun miatt. Fel sem fogtam, mit mesél a telefonon és pontosan miről van szó, de már akkor izgatott.
2024 áprilisában lehetőségem nyílt közelebbről felfedezni Tajvant. A kar titkársága e-mailt továbbított a
Leadtam a jelentkezésem, először a saját egyetemem interjúvolt meg, és a jóváhagyásukat követően, júniusban a tajpejiek is rábólintottak. A teljes másodévre jelentkeztem, úgy éreztem, ennyire mást és ennyire újat megismerni csak hosszabb idő alatt lehet. Benedek Dezső nyelvész tanár úr mentorálásával sikeresen kijutottam.
Tajvanon négyéves alapképzésben vesznek részt az egyetemisták
Fotó: Sata Zalán
– A tajvani oktatási rendszer minden bizonnyal számos ponton eltér a romániaitól, ennek ellenére fedeztél fel hasonlóságokat?
– Nehéz bármi hasonlót találni, hiszen Tajvanon, az amerikai rendszerhez hasonlóan, a diákok szabad kezet kapnak tárgyválasztáskor. Az újságírást tanuló diák így könnyedén felvehet akár matematikát vagy fizikát, és ez fordítva is igaz. A tajvaniak továbbá négyéves alapképzésben vesznek részt, ahol főszakot és mellékszakot is választhatnak.
Pont a tanügyhöz kapcsolódik az első nagy különbség, ami már az érkezést követően szembetűnt. A rendszerük alapján először lelkesen indultam felvenni az otthonihoz illő számú tantárgyat, félévente hetet-nyolcat, azonban diáktársaim és a tajvani koordinátoraim csak néztek rám nagy szemekkel. Nem értettem.
Míg otthon csak a félévek végén kérnek számon igazán, addig pedig a diákon múlik, hogy mennyire veszi komolyan az adott tananyagot, itt hétről-hétre komoly beadandókat kérnek, és minden szemeszter felénél úgynevezett „midtermeket” tartanak, ez szó szerint félidős vizsgát jelent. Emellett a végső, otthon szesszióként ismert felmérésen fáradtsága ellenére könnyebben átlendül az ember, hiszen tudása friss a folyamatos megpróbáltatások miatt.
Sata Zalán (jobbra) szerint a tajvani diákok hatalmas nyomás alatt vannak
Fotó: Sata Zalán
– Tapasztalataid szerint melyek azok az irányelvek, módszerek, amelyek által hatékonyabbá, diákcentrikusabbá válhatna a romániai oktatási rendszer?
– A két rendszer tanulhatna a másik hibáiból, erényeiből. A tajvani diákok hatalmas nyomás alatt vannak a magas elvárásokból, számtalan beadandóból és a folyamatos, feladatok közti „zsonglőrködésből” adódóan. A román rendszer pedig olyan alapvető tudástárat és képességeket nem ad át, amelyek elengedhetetlenek lennének a felelős állampolgárrá váláshoz.
Ezek magánintézmények, amelyek bizonyos vizsgákra való felkészítésre vállalkoznak, sokszor akár este tízig tartó munkaidővel. Így például könnyen meglehet, hogy a tajvani tanuló, miután késő délután végez az iskolában, középiskolai jelentkezési vizsgára való előkészítésen vesz részt este tízig, majd haza kell sietnie, hogy házi feladatait is elkészítse. Majd másnap megteszi ugyanezt. Egyetemi szinten pedig gyakran hallom, hogy nem ritka éjszakába nyúlóan tanulni, vizsgák közt akár minimálisat vagy semmit nem aludni. Sokaknak vizsgákkal és prezentációkkal párhuzamosan kell teljesíteniük a gyakorlatban is.
Az egyetem berkein belül különböző kultúrák találkoznak
Fotó: Sata Zalán
A román rendszerben, úgy érzem, ha a pozitív elismerés és visszaigazolás nem is sokkal több, nem hajtják annyira a „végsőkig” a diákokat. Azonban itt jön felszínre a román tanügy nagy hiányossága.
Romániában hiába fáradt az iskolás, alapvető állampolgári ismeretekről fogalma sincs. Nem tudja, mi a sajtó szerepe, melyek a demokrácia alapelvei, hogyan kezelje a pénzügyeit, hogyan fizessen számlát, egyszóval hiányos az élet gyakorlati tudástára. Ezzel magamat minősítem, társaim nagy részéhez képest nem vagyok különb. Ennek pótlásához nem az óraszám növelésére, hanem annak tartalmi újragondolására van szükség. Úgy látom, a romániai diákság ugyanúgy fáradt, csak fel kell tennünk a kérdést, hogy miért. Nem töltünk annyi időt az iskolában és annyi alapműveltségünk sincs.
A cserediák szerint az sem meglepő, ha tájfunriadó alatt nevetgélve sétálnak a hallgatók
Fotó: Sata Zalán
– Milyen az egyetemi közösség, sikerült beilleszkedned a közel féléves ottléted alatt?
– Megbízhatók és kölcsönös tiszteletre építkeznek. Sokszor elkacagom velük: míg nekem a berögződésem a metróra való várakozás közben, hogy biztosítsam, értéktárgyam nem lóg ki a zsebemből, nekik az, hogy az előre kijelölt helyen, a padlóra festett nyilak szerint várakozzanak. Ha az ember körülnéz a szigeten, rend van. Minimális a bűnözés, biztonságosak az utcák, tiszták az állomások. Úgy áll fenn a rend és béke, hogy közben progresszív társadalmat alkotnak.
Nekem erdélyiként enyhe túlzással lételemem a problémáim megosztása, kimutatása. Ez nem baj, ez csupán kulturális különbség, amiért néha furcsán néznek rám az itteniek, hogy miért siránkozom annyit.
A nemzetközi diákközösség pedig mintha új dimenziókat nyitott volna meg előttem. Annyi néppel és kultúrával ismerkedtem meg, hogy nehéz számon tartani. Csak a közvetlen kollégáim közt találok német, francia, spanyol, finn, angol, amerikai, japán, dél-koreai, Fülöp-szigeteki, thaiföldi, vietnámi, dél-afrikai, orosz cserediákot, és a lista folytatható. Minket az egyetem nemzetközi kapcsolatokért felelős osztálya sikeresen összeköt, és fogadóbulit, karácsonyi összejövetelt, nyelvcsereprogramot szervez.
A székelyudvarhelyi egyetemista az eredeti hot pot ízét is felfedezhette
Fotó: Sata Zalán
– Napjainkban a kínait (mandarint) tartják a világ egyik legnehezebben megtanulható nyelvének. Te hogyan boldogulsz?
– A kínai a teljesítménykényszeremen és a tökéletességmániámon segített. Megtanított, hogy bizonyos esetekben tényleg meg kell elégedni, el kell fogadni a tökéletlent. Nem viccből mondják, hogy nehéz, szinte lehetetlen úgy becsukni a tankönyvet, hogy biztosak legyünk, a másnapi felmérőben tökéletesen teljesítünk majd.
Meg kell tanulni kiejtését, tónusát és latin betűs átírását. Már az újságolvasáshoz, az alapszintű írástudáshoz is több ezret el kell sajátítani. Türelmesnek kell lenni, hiszen még a kínai anyanyelvűek közt sem ritka, hogy elfelejtenek leírni egy-egy ritkább karaktert. A kezdet nagyon nehéz. Amíg megszokja az ember a karakterek jellegét, felépítését, számtalanszor le kell írnia a legegyszerűbbet is, hogy megjegyezze.
Ha beszélni kezdek, további kihívás a tónusok tartása, hiszen a legkisebb baki miatt is nagyon félre lehet beszélni. Csak a tónus választja el például az édesanya és a ló karakterét, egyébként ugyanúgy kiejtendő. A tanulócsoportom augusztus végén közel húszfős volt, decemberben azonban már csak heten vettünk részt. Sokan feladják, még olyanok is, akiknek korábbi kötődésük is van a nyelvhez, kultúrához, jártak már itt vagy egyetemen tanulták.
Az első kínaiórai feladatlap, amelyet Sata Zalán megoldott
Fotó: Sata Zalán
– A magyar szintén a nehezen elsajátítható nyelvek közé tartozik. Csoporttársaid érdeklődtek anyanyelvünk, kultúránk iránt?
– Az egyetem minden cserediákhoz társít egy itteni tanulót. Az én mentorom már az első héten jelezte, hogy Budapestre indul a következő félévben, és hogy ezért osztották mellém őt. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen folytatja tanulmányait. Ha kínai anyanyelvűekkel értekezem, akár angolul, legtöbbször szükséges megemlítenem Magyarország és Románia kínai nevét is, így könnyebben beugrik nekik.
Ha magyart hallanak, sokan először orosznak gondolják, de legtöbben nem tudják kapcsolni semmihez. Ha románul beszélek, egyértelműen a spanyolhoz kötik, érzik a nyelv újlatin jellegét. Megismertem egyébként olyan tajvani srácot is, akinek édesapja magyar szobrász, édesanyja pedig hualieni születésű. Bár soha nem élt Magyarországon, és ritkán látogatta, édesapja ösztönzésére még mindig folyékonyan beszéli a nyelvet. Számára idegen az ábécé, de beszédben igazán bő szókincse van.
Fotó: Sata Zalán
Fotó: Sata Zalán
Fotó: Sata Zalán
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!