
Az erdélyi színészek közreműködésével készült játékfilm Aradtól Sepsiszentgyörgyig több településen is látható lesz
Fotó: Filmtett.ro
Erdélyi mozikban is vetítik április végétől Olasz Renátó magyarországi rendező Minden csillag című játékfilmét. A fiatal felnőttek útkeresését bemutató magyar filmben szereplői között több erdélyi színész is felbukkan.
2026. április 16., 16:212026. április 16., 16:21
Moziforgalmazásba kerül Erdélyben is Olasz Renátó magyarországi rendező első nagyjátékfilmje, a Minden csillag című magyar produkció, amely különösen erdélyi vonatkozásai miatt tarthat számot a helyi közönség érdeklődésére. Az alkotás stáblistáján ugyanis több, Erdélyhez kötődő színész neve is szerepel.
A történet középpontjában egy testvérpár, Bianka és Milán áll, akik Budapestről térnek haza a vidéki Magyarországra, hogy hosszú évek után ismét együtt töltsék a karácsonyt gyerekkori barátaikkal és egykori szerelmeikkel. A találkozások azonban nem hozzák vissza a múltat: a bulik, az alkohol és az emlékek ellenére sem minden olyan, mint régen.
A produkció Olasz Renátó első nagyjátékfilmje, aki egyben a főszerepet is alakítja. Partnerei között több erdélyi színész is feltűnik, köztük Pál Emőke, Farkas Loránd, valamint Oláh-Badi Levente és Udvari-Kardos Tímea. A szereplőgárdát erősíti továbbá Waskovics Andrea, Szén János és Gedő Zsolt.
A film producere Petrovits Genovéva, executive producere pedig Tarr Béla. Az operatőri munkát Bántó Csaba jegyzi, a vágó Czakó Judit, míg a zenét Mészáros Ádám szerezte.
A Minden csillag című filmet már korábban is láthatta az erdélyi közönség, ám az április 24-i hivatalos romániai bemutatót követően több településen is műsorra tűzik.
A filmet a Filmtett Egyesület forgalmazza Romániában. A 15 éven felülieknek ajánlott alkotást minden helyszínen eredeti magyar nyelven, román felirattal vetítik. További részletek a filmről, vetítésekről itt olvashatóak.

Összesen csaknem háromszázezer nézőt vonzott eddig a Káel Csaba Magyar menyegző című filmje, amelyet Magyarországon több mint kétszázezren, a határon túl pedig kilencvenezren láttak eddig.
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
szóljon hozzá!