
Fotó: MTI
2012. október 15., 11:402012. október 15., 11:40
Az osztrák Baumgartner nem emlékszik a hangrobbanásra, vagyis arra, hogy mikor érte el a hangsebességet, azt nyilatkozta, hogy túlságosan el volt foglalva azzal, hogy stabilizálja magát. Baumgartner szerint nehéz leírni, hogy milyen a hangsebességnél gyorsabban zuhanni, „mert nem lehet érezni: nincs viszonyítási pont, ezért nem tudod, milyen gyorsan zuhansz” – mondta.
A mérőműszerek szerint a 43 éves, salzburgi születésű sportoló óránként 1342,8 kilométeres maximális sebességet ért el a zuhanás közben, ez 1,24 Machnak felel meg, és nagyjából 265 kilométer/órával haladja meg a hangsebességet. A sajtótájékoztatón Brian Utley, a sportrepülők nemzetközi szövetségének (FAI) az illetékese bejelentette, hogy az eredményt hivatalosnak fogadják el, azaz Baumgarter új rekordot állított fel. Vasárnap délután fél hétkor szállt fel az új-mexikói sivatagból egy 55 emelet magas héliumballonon függő kapszulában. Az egykori katonai ejtőernyős több mint kétórás emelkedés után ugrott ki a kapszulából különleges, nyomás- és hőálló űrhajósruhájában, s száguldott a Föld felé, 20 óra 16 perckor az új-mexikói sivatagban biztonságosan landolt. Az ugrás összesen mintegy tíz percig tartott, ebből 4 perc 19 másodperc volt a szabadesés. Sci-fibe illő, magas nyomást és extrém hideget is kibíró ruháját egy, a NASA-nak is dolgozó cég tervezte, a DavidClark Company négy évig fejlesztette az asztronauták felszerelésére emlékeztető, és a hangsebesség terhelését is kibíró szkafandert.
Bázisugrónak lenni nem életbiztosítás: épp a múlt hónapban végződött halállal egy terhes bázisugró búcsúugrása. Baumgartnerre pedig még a szokásosnál is több veszély leselkedett, hiszen eddig nem látott magasságból, a sztratoszférából hajtotta végre ugrását – az osztrák extrémsportoló alapvetően bázisugró, igaz, ez az ugrása ejtőernyősugrás volt. A mutatvánnyal több rekordot is megdöntött: ez a legmagasabbról végrehajtott ugrás, emellett ballonnal ilyen magasra még nem jutott ember. Az ugrás a sztratoszférában indult, ahol az alacsony légnyomásból eredően kisebb a légellenállás és a súrlódás, ez a zuhanó testeket forgó pályára készteti.
Ha a centrifugális erő magával ragadta volna Baumgartnert, akkor a többszörös g-erő hatására az eszméletét is elveszthette volna: ez a G-loc néven ismert állapot, amely halált is okozhat. Ennek elkerülésére egy g-erőt mérő karóra került a sportoló csuklójára, amely egy hat másodperces periódusban 3,5-szörös vagy nagyobb erőhatásra kioldott volna egy stabilizációs ernyőt. Amikor Baumgartner elhagyta az őt ugrási magasságba szállító űrkapszulát, több mint –20 Celsius-fokos hideg várta, de 15-20 kilométer zuhanást követően a sztratoszféra alsó határánál már –56 fokot kellett elviselnie.
Hogy megakadályozzák, hogy a férfi lélegzetéből kicsapódó pára átláthatatlanná tegye sisakja sildjét, a mérnökök 110 vékony fűtőszálat ragasztottak a műanyagkompozit pajzsra, amely Nomexből készült. Ez egy tűzálló anyag, egyúttal hőszigetelőként is szolgál. Alatta egy gázcellákból álló, hálószerű bélés, legbelül pedig egy lélegzőréteg található. A felszerelés különlegessége, hogy a növekvő légellenállás hatására merevvé vált, ezzel segítette az ugrót abban, hogy minden körülmény között tartani tudja a deltapózt (feje lent, lábai fent).
A négy és fél perces útra Baumgartner egy lassító, egy fő és egy tartalék ernyőt vitt magával. Utóbbi kettőt a szokásos kilenc-, illetve hétcellásra tervezték, de további óvintézkedések céljából ezek 2,5-ször nagyobbak a megszokottnál. Az extrém ernyőzés korábbi, nagy sebességen történt kioldási balesetei miatt négy külön kart szereltek fel, amelyek a különböző zuhanási szituációkban is biztonságos kioldást tesznek lehetővé.
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.