39 km magasságból ugrott, szabadeséssel túllépte a hangsebességet Felix Baumgartner – KÉPGALÉRIA

Az osztrák Baumgartner nem emlékszik a hangrobbanásra, vagyis arra, hogy mikor érte el a hangsebességet, azt nyilatkozta, hogy túlságosan el volt foglalva azzal, hogy stabilizálja magát. Baumgartner szerint nehéz leírni, hogy milyen a hangsebességnél gyorsabban zuhanni, „mert nem lehet érezni: nincs viszonyítási pont, ezért nem tudod, milyen gyorsan zuhansz” – mondta.

Több mint 1300 kilométeres sebesség

A mérőműszerek szerint a 43 éves, salzburgi születésű sportoló óránként 1342,8 kilométeres maximális sebességet ért el a zuhanás közben, ez 1,24 Machnak felel meg, és nagyjából 265 kilométer/órával haladja meg a hangsebességet. A sajtótájékoztatón Brian Utley, a sportrepülők nemzetközi szövetségének (FAI) az illetékese bejelentette, hogy az eredményt hivatalosnak fogadják el, azaz Baumgarter új rekordot állított fel. Vasárnap délután fél hétkor szállt fel az új-mexikói sivatagból egy 55 emelet magas héliumballonon függő kapszulában. Az egykori katonai ejtőernyős több mint kétórás emelkedés után ugrott ki a kapszulából különleges, nyomás- és hőálló űrhajósruhájában, s száguldott a Föld felé, 20 óra 16 perckor az új-mexikói sivatagban biztonságosan landolt. Az ugrás összesen mintegy tíz percig tartott, ebből 4 perc 19 másodperc volt a szabadesés. Sci-fibe illő, magas nyomást és extrém hideget is kibíró ruháját egy, a NASA-nak is dolgozó cég tervezte, a DavidClark Company négy évig fejlesztette az asztronauták felszerelésére emlékeztető, és a hangsebesség terhelését is kibíró szkafandert.

Repülés –56 fokos hidegben

Bázisugrónak lenni nem életbiztosítás: épp a múlt hónapban végződött halállal egy terhes bázisugró búcsúugrása. Baumgartnerre pedig még a szokásosnál is több veszély leselkedett, hiszen eddig nem látott magasságból, a sztratoszférából hajtotta végre ugrását – az osztrák extrémsportoló alapvetően bázisugró, igaz, ez az ugrása ejtőernyősugrás volt. A mutatvánnyal több rekordot is megdöntött: ez a legmagasabbról végrehajtott ugrás, emellett ballonnal ilyen magasra még nem jutott ember. Az ugrás a sztratoszférában indult, ahol az alacsony légnyomásból eredően kisebb a légellenállás és a súrlódás, ez a zuhanó testeket forgó pályára készteti.

Ha a centrifugális erő magával ragadta volna Baumgartnert, akkor a többszörös g-erő hatására az eszméletét is elveszthette volna: ez a G-loc néven ismert állapot, amely halált is okozhat. Ennek elkerülésére egy g-erőt mérő karóra került a sportoló csuklójára, amely egy hat másodperces periódusban 3,5-szörös vagy nagyobb erőhatásra kioldott volna egy stabilizációs ernyőt. Amikor Baumgartner elhagyta az őt ugrási magasságba szállító űrkapszulát, több mint –20 Celsius-fokos hideg várta, de 15-20 kilométer zuhanást követően a sztratoszféra alsó határánál már –56 fokot kellett elviselnie.

Hogy megakadályozzák, hogy a férfi lélegzetéből kicsapódó pára átláthatatlanná tegye sisakja sildjét, a mérnökök 110 vékony fűtőszálat ragasztottak a műanyagkompozit pajzsra, amely Nomexből készült. Ez egy tűzálló anyag, egyúttal hőszigetelőként is szolgál. Alatta egy gázcellákból álló, hálószerű bélés, legbelül pedig egy lélegzőréteg található. A felszerelés különlegessége, hogy a növekvő légellenállás hatására merevvé vált, ezzel segítette az ugrót abban, hogy minden körülmény között tartani tudja a deltapózt (feje lent, lábai fent).

A négy és fél perces útra Baumgartner egy lassító, egy fő és egy tartalék ernyőt vitt magával. Utóbbi kettőt a szokásos kilenc-, illetve hétcellásra tervezték, de további óvintézkedések céljából ezek 2,5-ször nagyobbak a megszokottnál. Az extrém ernyőzés korábbi, nagy sebességen történt kioldási balesetei miatt négy külön kart szereltek fel, amelyek a különböző zuhanási szituációkban is biztonságos kioldást tesznek lehetővé.