Kína „határozottan tiltakozik” az ellen, hogy a NATO többszörösen is fenyegetésként tekintsen rá – áll a norvégiai kínai nagykövetség szombaton közzétett nyilatkozatában.
Ha ápoljuk kultúránkat, megőrizzük identitásunkat, cselekvőképesek leszünk – mondta Csák János kulturális és innovációs miniszter a Duna-nap megnyitóján szombaton Torockón.
Meghaladta a 290-et a péntek esti indiai vonatbaleset halálos áldozatainak száma; több mint 850 sérültet kórházban ápolnak, és még mindig zajlanak a mentési munkálatok – közölték indiai kormányzati tisztségviselők szombaton.
Kisiklott, majd egy szemből érkező vonattal ütközött egy személyvonat India Odisa államában helyi idő szerint péntek este, a balesetnek legalább 50 halottja és több száz sérültje van.
Az amerikai hadsereg egyik szimulációja során egy mesterséges intelligencia által vezérelt drón – megbízatása teljesítése érdekében – váratlanul úgy döntött, kiiktatja a vezetőjét, hogy ne tudjon beavatkozni – írta a The Guardian.
Csökkent az élelmiszerek világpiaci ára májusban áprilishoz képest az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján pénteken közzétett adatok szerint.
Trianon tragédiája nem csak veszteségeket hozott. Döntő próbatétel volt ez nemzetünk számára: a hit, az állhatatosság és a nemzeti összetartozás próbatétele – hangsúlyozta Szilágyi Péter.
Közel az idő, amikor az európai vezetők igazat adnak a magyar békepárti álláspontnak - hangsúlyozta a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken reggel Orbán Viktor miniszterelnök.
Vjosa Osmani koszovói elnök hajlandó új helyhatósági választásokat tartani az ország zavargások sújtotta északi részén.
Rendőrökre támadtak szélsőbaloldali tüntetők Németországban több városban szerda este rögtönzött demonstrációkon, amelyeket egy szélsőbaloldali aktivistára kirótt börtönbüntetés miatt tartottak.
Svédország mihamarabbi NATO-tagságát sürgette az észak-atlanti szövetség főtitkára csütörtökön Oslóban, a NATO-tagországok külügyminiszteri találkozóján.
A Sevilla 1-1-es döntetlent követően 11-esekkel felülmúlta az AS Romát a labdarúgó Európa-liga szerdai döntőjében, melyet a Puskás Arénában rendeztek.
Menetrend szerinti buszjárattal is meg lehet majd közelíteni Kolozsvárról a közép-erdélyi térség legnagyobb természeti látványosságát, a Tordai-hasadékot – közölték szerdán a természetvédelmi terület üzemeltetői.
Munkalassítással, illetve túlbuzgósággal tiltakoznak Romániában a szolgálati nyugdíjak tervezett reformja ellen a börtönőrök – tudatta szerdán a büntetés-végrehajtási intézetek szakszervezeti szövetsége (FSANP).
Archív fotókat és korabeli dokumentumokat bemutató kiállítással népszerűsíti a román külügyminisztérium június 4-ét, mint a „Trianoni Szerződés Napját”.
Az Európai Unió Tanácsa csaknem megkettőzte, 295 millió euróra emelte a Moldovának szánt, egy évvel ezelőtt jóváhagyott makroszintű pénzügyi támogatás összegét – tájékoztatott az uniós tanács kedden.
A NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó erő, a KFOR 25 katonája, valamint több civil is megsérült az észak-koszovói zavargások során, amikor a koszovói rendőrség és a KFOR csapatai a helyi szerbekkel csaptak össze.
Nem lehet kizárni egy Oroszország és a NATO közti háborút. Amennyiben kitörne, Csehország az első pillanattól kezdve részese lenne – jelentette ki Karel Rehka, a cseh hadsereg vezérkari főnöke hétfőn Prágában egy biztonságpolitikai konferencián.