Az eredeti tervekkel ellentétben mégsem szavaz a szenátus és a képviselőház keddi együttes ülésén az Állandó Választási Hatóság (AEP) új elnökéről, mivel az értesülések szerint konfliktus robbant ki a koalíciós kormány két román pártja között.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
A premontrei rendről szóló, Kilenc évszázad hit és kultúra című kötetet mutatják be Nagyváradon pénteken.
Közel 110 ezer munkavállalási engedélyt bocsátott ki tavaly a Bevándorlási Főfelügyelőség (IGI) külföldi munkavállalók számára – derül ki a legfrissebb kimutatásokból.
Megerősítette Marcel Ciolacu, a kormány legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a képviselőház elnöke, hogy ő lesz a párt miniszterelnök-jelöltje a május végén esedékes csere során.
Nagyszeben és Bukarest közötti járatot indít március 27-én az AirConnect diszkont légitársaság – közölte hétfőn a Szeben megyei tanács.
Keresi a rendőrség Jecza Péter magyar szobrászművész temesvári sírjának megrongálóit, akik ellopták a sírhantról a fejfaként odaállított bronz emlékművet – erősítette meg az MTI-nek hétfőn Andreia Jerdea rendőrségi szóvivő.
Katonai gyakorlatokat tartanak március hónap folyamán Sepsiszentgyörgy környékén – jelentették be hétfőn a 22. számú Cireşoaia hegyivadász zászlóalj képviselői.
Bejelentette idei kiadásának időpontját a Nagybányai Magyar Napok – Főtér Fesztivál: szeptember 4. és 11. közt tartják az eseménysorozatot.
Általános felháborodást váltott ki a romániai lakosság körében az Auchan francia kiskereskedelmi üzletlánc bejelentése, ami szerint lemondanak a hagyományos pénztárakról, a vásárlóknak pedig maguknak kell beszkennelniük az árut az automata pénztáraknál.
Az EU polgári missziót tervez a Moldovai Köztársaságban – jelentette be a Die Welt című német lap.
Elkezdődtek a Fehér megyei Tompaháza Árpád-kori templomának tető-helyreállítási munkálatai – közölte a Teleki László Alapítvány.
Európai viszonylatban 74 százalékkal nőtt a tojás átlagára a farmok kapujánál a tavalyi év azonos időszakához mérten, Romániában 70 százalékos drágulást regisztráltak.
Rekordszámú csapat jelentkezett a Kolozsvári Magyar Diákszövetség idei rendezvényére, a diáknapokra. Az eseményt május elején tartják, több fellépőt is várnak – közölték a szervezők.
Nem kispályázott az a román férfi, akit a közelmúltban vettek őrizetbe az amerikai hatóságok, miután kiderült, hogy több mint ötmillió dollárral károsította meg az államkasszát.
Hiába tűnik nagynak az összeg, amely az országos közútkezelő társaság (CNAIR) kasszájába egy év alatt az útdíjakból befolyik, valójában még a legszükségesebb kiadásokra sem elegendő.
Jelentős összeget készül gépjármű-állományának felújításába, illetve karbantartásába fektetni a román parlament: a szenátus 22 darab limuzin típusú személygépkocsit akar vásárolni.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.