Hirdetés

Párhuzamba állították az 1849-es osztrák megtorlást a schengeni vétóval az aradi megemlékezésen

•  Fotó: MTI/Rosta Tibor

Fotó: MTI/Rosta Tibor

A hagyományoknak megfelelően a vértanúk vesztőhelyén álló obeliszknél, valamint a Szabadság-szobornál tartottak megemlékezést Aradon a nemzeti gyásznapon, a vértanúk kivégzésének 174. évfordulója alkalmából pénteken.

Krónika

2023. október 06., 22:032023. október 06., 22:03

2023. október 06., 23:062023. október 06., 23:06

Mindkét eseményen jelen volt Lázár János építési és közlekedési miniszter, valamint Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. A szövetség vezetője a román-magyar megbékélés parkjában álló Szabadság-szobornál elhangzott beszédében elmondta, Zala György 1890-ben felavatott, megannyi hányattatáson keresztül ment alkotása ma azért állhat Aradon, mert a magyarok közösségét nem tiporták el, nem tiporhatták el az évszázadok folyamán, mert volt hite és volt ereje.

Idézet
Erre a hitre és erre az erőre lesz szükségünk. Mert ha erősek és egységesek vagyunk – akkor jobban védekezünk minden kihívással szemben. Ez a legjobb ellenszer! A hit, az erő, az összefogás” – hangoztatta a politikus.

Kelemen ugyanakkor a történelmi távlatokat is felemlegető beszédében párhuzamot vont a magyar forradalom és szabadságharcot eltipró osztrák hatalom, valamint a Románia schengeni csatlakozását megakadályozó jelenlegi osztrák kormány között.

Hirdetés
•  Fotó: MTI/Rosta Tibor Galéria

Fotó: MTI/Rosta Tibor

„A mi szabadságunknak ma van még egy korlátja, apropó osztrákok! Földhözragadt dolgokról is beszélünk, akkor, amikor emlékezünk, és itt van, mindannyian érezzük, Schengen! Nem teljes az itt élő emberek szabadsága, mert az osztrákok ma is tudnak akadályokat gördíteni elénk. Igazi, valós indok nélkül akadályozzák a szabadság kiteljesedését itt Aradon, Erdélyben, Romániában, megvétózzák azt, hogy szabadon közlekedhessünk; aki az innen pár km-re levő határon egyetlen egyszer átutazott az elmúlt években át akar menni, hosszú órákat állhatott sorba; ennek meg kell változnia!” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke az aradi megemlékezésen.

Lázár János arról beszélt, hogy az aradi vértanúk különbözőnek születtek, de eggyé váltak és egyek lettek a haza és a szabadság szeretetében.

•  Fotó: MTI/Rosta Tibor Galéria

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Magyarország építési és közlekedési minisztere az aradi Szabadság-szobornál az aradi vértanúk emléknapján tartott megemlékezésen kiemelte: a vértanúk más nemzetiségűek voltak életükben, de magyarokká váltak halhatatlanságukban, és ezen a módon született meg a „sokgyökerű”, de egységes kultúrájú magyar nemzet és a nemzetek közös Európája, amely most „sokunk szerint támadás alatt áll”. A miniszter hozzátette, az aradi vértanúkra gondolva ma arra kell emlékezni, hogy koncepciós eljárással ítélték el őket, a döntés már megvolt, az eszközöket pedig ahhoz igazították. Hozzátette: a mai birodalmak, „birodalommá válni akaró erőközpontok” is gyakran élnek ezekkel a módszerekkel, például akkor, amikor „egy-egy nép jogos jussát világnézeti okból tagadják meg”.

Horváth Zoltán István protonotárius, kanonok, plébános szentmisét celebrál az aradi vértanúk emlékére kivégzésük 174. évfordulóján, a nemzeti gyásznapon, az Arad-belvárosi római katolikus templomban •  Fotó: MTI/Rosta Tibor Galéria

Horváth Zoltán István protonotárius, kanonok, plébános szentmisét celebrál az aradi vértanúk emlékére kivégzésük 174. évfordulóján, a nemzeti gyásznapon, az Arad-belvárosi római katolikus templomban

Fotó: MTI/Rosta Tibor

A nemzeti gyásznapon szentmisét tartottak az Arad-belvárosi római katolikus templomban az aradi vértanúk emlékére kivégzésük 174. évfordulóján, ahol Horváth Zoltán István protonotárius, kanonok, plébános celebrált.

Este az aradi Szabadság-szobornál tartottak fáklyás megemlékezést •  Fotó: MTI/Rosta Tibor Galéria

Este az aradi Szabadság-szobornál tartottak fáklyás megemlékezést

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Mínusz 15 fokos hideg, hóvihar: fiatalok rekedtek a Székelyföld határán az elszigetelt hegyvidéken

Három fiatalember rekedt a mínusz 15 fokos hidegben, hóviharban a Székelyföld határán található, elszigetelt hegyvidéken.

Mínusz 15 fokos hideg, hóvihar: fiatalok rekedtek a Székelyföld határán az elszigetelt hegyvidéken
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Január végéig kitart a nagy hideg, mínusz 22 fokot mértek egy székelyföldi településen

Szombat reggel Gyergyóalfaluban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet az országban: a Hargita megyei településen mínusz 22 Celsius-fok volt – tájékoztatta az Agerprest a nagyszebeni regionális meteorológiai központ szolgálatos meteorológusa, Raul Stoica.

Január végéig kitart a nagy hideg, mínusz 22 fokot mértek egy székelyföldi településen
2026. január 17., szombat

FRISSÍTVE – Robbanás Gyulafehérváron: súlyosan megsérült egy férfi, öt lakás megrongálódott

Súlyos sérülésekkel kórházba került egy férfi, miután szombat reggel robbanás történt egy gyulafehérvári tömbházban. Az incidens következtében több lakás és jármű is megrongálódott, valamint 22 személyt kellett evakuálni az épületből.

FRISSÍTVE – Robbanás Gyulafehérváron: súlyosan megsérült egy férfi, öt lakás megrongálódott
2026. január 17., szombat

Hogy jön a dákoromán kontinuitás a honfoglaláshoz? Párbeszéd a megosztó témákról is

Közösen vizsgálják a legmegosztóbb kérdéseket román és magyar történészek a Mathias Corvinus Collegium (MCC) új eseménysorozatában.

Hogy jön a dákoromán kontinuitás a honfoglaláshoz? Párbeszéd a megosztó témákról is
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Kelemen Hunor szerint meg kell követni a választókat az adóemelések miatt

Elnézést kell kérni az emberektől Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a kormány által foganatosított adóemelések miatt. A szövetség politikusai hosszú ideje azt hangoztatják, hogy nem értenek egyet az adóemelésekkel.

Kelemen Hunor szerint meg kell követni a választókat az adóemelések miatt
2026. január 16., péntek

Gyermekvállalást és szűrési programokat támogató egészségfejlesztés indult Szatmárnémetiben is

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Szatmárnémetiben és Hódmezővásárhelyen.

Gyermekvállalást és szűrési programokat támogató egészségfejlesztés indult Szatmárnémetiben is
2026. január 16., péntek

Vidéken, anyanyelven is elmondhatók a panaszok a Kolozs megyei egészségügyi karaván keretében

Kolozs megyei egészségügyi karavánt indít a KIFOR az egyik kincses városi klinikával közösen: a kezdeményezés célja, hogy vidéki településekre is eljuttassa a megelőzéshez szükséges tudást és alapvető egészségügyi szolgáltatásokat.

Vidéken, anyanyelven is elmondhatók a panaszok a Kolozs megyei egészségügyi karaván keretében
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Nem találtak újabb leprás eseteket, újranyitott a kolozsvári masszázsszalon

Kolozsváron nem találtak új leprás esetet és gyanús beteget a hatóságok annak az epidemiológiai vizsgálatnak keretében, amelyet egy luxus SPA két ázsiai származású alkalmazottjának decemberi leprás megbetegedése után indítottak.

Nem találtak újabb leprás eseteket, újranyitott a kolozsvári masszázsszalon
2026. január 16., péntek

A tandíjemelések ellen tüntettek a BBTE diákjai

Néhány tucat diák tüntetett csütörtök este a kolozsvári BBTE főépülete előtt a következő tanévtől esedékes tandíjemelések miatt. A tiltakozó diákok szerint az egyetem vezetésének döntései nemcsak a jövőbeli hallgatókat érintik.

A tandíjemelések ellen tüntettek a BBTE diákjai
2026. január 16., péntek

Elmenekült a halálos baleset után: 24 órára őrizetbe vették a 38 éves erdélyi sofőrt

Csütörtök este őrizetbe vettek a Kolozs megyei Egeres községben egy 38 éves, Krassó-Szörény megyei sofőrt, aki a délelőtti órákban halálos közlekedési balesetet okozott a Gyerőfalva és Körösfő közötti országúton, majd elmenekült a baleset helyszínéről.

Elmenekült a halálos baleset után: 24 órára őrizetbe vették a 38 éves erdélyi sofőrt
Hirdetés
Hirdetés