A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Tagozata októberben zárja a kolozsvári magyar nyelvű felsőoktatás 150 éves fennállását ünneplő jubileumi évét.
A hagyományoknak megfelelően a vértanúk vesztőhelyén álló obeliszknél, valamint a Szabadság-szobornál tartottak megemlékezést Aradon a nemzeti gyásznapon, a vértanúk kivégzésének 174. évfordulója alkalmából pénteken.
Sokszor nehéz az igaz ügyet kitartóan szolgálni, de az idő bizonyítja, hogy az áldozatvállalás sohasem hiábavaló – hangsúlyozta az aradi vértanúkra emlékezve Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó pénteken Resicabányán.
Fél tucat bűncselekmény elkövetése derült ki a Temes megyei Csákon egy 48 éves, traktorral közlekedő férfiról, amikor a rendőrök leállították a város határában.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) arra számít, hogy a jövő évi választások nyomán megtartja polgármestereinek és törvényhozóinak létszámát, és szeretne visszatérni a kormányba – jelentette ki pénteken Kelemen Hunor.
Ideiglenesen bezáratott a Neamţ megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség egy üzemanyagtöltő-állomást, miután gépkocsi-tulajdonosok arra panaszkodtak, hogy tankolás során víz került az autójuk üzemanyagtartályába.
Negyvenegy macskát tartott tömbházlakásában egy piteşti-i nő. Az állatokat rendőrök távolították el a házból, a nő ellen kivizsgálás indult állatkínzás gyanúja miatt.
Az arculati kézikönyv frissítésére megbízott cég által elkészített logó „csak egy kis töredékét tette ki a 250 000 lej plusz áfa értékű szerződésnek” – így reagált a Román Lottótársaság arra, hogy botrány robbant ki az új arculati elem körül.
A Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány pályázatot hirdet magyar egyetemisták és doktoranduszok számára a Rongyos Gárda témakörében. A zsűri által kiválasztott pályázatokat szerzőik tudományos előadás keretében mutatják be Lakiteleken jövő tavasszal.
Vádat emelt a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Vlad Pascu ellen, aki a tengerparti 2 Mai településen bedrogozva halálra gázolt két fiatalt, további hármat pedig megsebesített.
Balázs Imre József kolozsvári költőt, irodalomtörténészt tüntette ki a Romániai Írók Szövetségének kolozsvári fiókja a Dsida Jenő-díjjal – közölte honlapján a Helikon irodalmi folyóirat.
Madárgyűrűzést tartanak szombaton Kolozsvártól 25 kilométernyire, az Oláhléta (Lita) és Tordaszentlászló (Săvădisla) közti Natura 2000 védett területen – közölte a Milvus Csoport madárvédelmi egyesület.
Hivatalos látogatást tesz szerdán Magyarországon Klaus Iohannis – közölte pénteken a bukaresti Elnöki Hivatal.
Kedden, október 10-én Bukarestbe látogathat Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – derült ki pénteken egybehangzó bukaresti sajtóértesülésekből.
Aknára futott csütörtökön egy török teherhajó a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Járhatatlanná vált a romániai Isaccea és az ukrajnai Orlivka közötti, dunai komphatárátkelő, miután péntekre virradóra orosz dróncsapás érte az ukrán oldali átkelőt.
Az adócsalás elleni küzdelem jegyében a román kormány próbálja minél jobban visszaszorítani a készpénzes tranzakciókat, már jövőre korlátozza mind a természetes személyek, mind pedig a cégek számára, hogy mekkora összegek fizethetők bankókkal, érmékkel.
Büntetőeljárás indul egy Beszterce-Naszód megyei férfi ellen, aki autójával, kábítószer hatása alatt ment új jogosítványt igényelni a szakhatósághoz, miután előzőleg érvénytelenítették gépjárművezetői engedélyét – számolt be a helyi sajtó.