Hirdetés

Jövő héten megnyithatják a forgalom előtt az észak-erdélyi sztráda Kolozsvár és Marosvásárhely közötti hiányzó szakaszát

•  Fotó: Facebook/Guvernul României

Fotó: Facebook/Guvernul României

Jövő héten, valószínűleg csütörtök este megnyitják a forgalom előtt az észak-erdélyi autópálya Maroskece és Aranyosgyéres közötti szakaszát – jelentette be Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter pénteki terepszemléjén. Ez pedig azt jelenti, hogy már karácsony előtt sztrádán lehet majd eljutni Kolozsvárról Marosvásárhelyre.

Krónika

2023. december 15., 12:222023. december 15., 12:22

Marcel Ciolacu kormányfő eközben gratulált a sztrádaszakaszt építőjének, amiért nyolc hónappal a határidő előtt végzett a munkálatokkal.

Mint ismeretes, a 15,7 kilométeres szakasz befejezéséről 2022 októberének végén írták alá a 420 millió lej értékű szerződést a Strabag és a Geiger vállalatokból álló konzorciummal, amely szerint a szakaszt 2024 augusztusában kellenek megnyitni a forgalom előtt.

Hirdetés

A beruházás nem „zöldmezős” volt, hiszen az előző kivitelező – akivel a felmerült problémák miatt felbontották a szerződést – már 38 százalékban megépítette a szakaszt.

Az alig valamivel több mint 15 kilométeres sztrádaszakaszra az első tendert amúgy még nyolc évvel ezelőtt, 2015-ben hirdették meg, és még abban az évben kötöttek szerződést a nyertesként kikerült kivitelezővel. A Stracónak tizenkét hónap alatt kellett volna megépítenie a Maros és Kolozs megye határán lévő szakaszt. A szakemberek már akkor megjósolták, hogy a túlságosan alacsony árat kérő cég képtelen lesz a felvállalt összegért elvégezni a munkát, és igazuk lett: a súlyos pénzügyi gondokkal küszködő Straco nem fizette az alvállalkozókat, ezért a munka többet szünetelt, mint amennyit haladt. Számos egyeztetés és be nem tartott ígéret után a CNAIR végül 2021-ben szerződést bontott, ami ellen az érintett vállalkozó azonnal óvást emelt. A bíróság előbb felfüggesztette az útügyi hatóság döntését, később azonban jóváhagyta az alvállalkozók csődeljárási kérését.

Az ítélet jogerőre emelte a szerződésbontást, és lehetővé tette az újabb közbeszerzési eljárás meghirdetését.

Mint ismert, a Brassó és Bors között tervezett 415 kilométer hosszú A3-as észak-erdélyi autópálya megépítésére 2003-ban közbeszerzési eljárás és európai uniós támogatás nélkül írt alá megállapodást a román kormány az amerikai Bechtel társasággal, de miután – az állami finanszírozás akadozása miatt – a Bechtel hat év alatt csak 52 kilométer pályát épített meg 1,3 milliárd euróért, a felek 2013-ban közös megegyezéssel felbontották a szerződést. Románia elérte, hogy az észak-erdélyi sztráda Marosvásárhely és a magyar határ közötti útvonalát az Európai Unió felvegye a transzeurópai közlekedési hálózatba (TEN-T), így az építkezés európai támogatások igénybevételével folytatódhatott. Jelenleg a pályából három szakasz használható, a három együtt mintegy 107 kilométer. A magyar-román államhatáron áthaladó 5,3 kilométeres szakasz rávezeti a romániai forgalmat a magyarországi M4-es autópályára. Emellett a Kolozsvártól nyugatra fekvő Magyarnádas és Marosvásárhely között eddig 102 kilométernyi autópályát adtak át a forgalomnak.

korábban írtuk

A jelek szerint már idén tényleg teljes hosszában autópályán lehet majd Kolozsvár és Marosvásárhely között közlekedni
A jelek szerint már idén tényleg teljes hosszában autópályán lehet majd Kolozsvár és Marosvásárhely között közlekedni

Jó az esély arra, hogy még az év vége előtt teljessé váljon az autópálya-összeköttetés Kolozsvár és Marosvásárhely között, mivel minden bizonnyal elkészül az észak-erdélyi (A3-as) autópálya Aranyosgyéres és Maroskece közötti szakasza.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés