Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vezetője utasítást adott Iránnak, hogy „közvetlenül csapjon le Izraelre”, miután a Hamász politikai vezetőjét, Iszmail Haníjet Teheránban szerdára virradóra megölték – írja a New York Times.
Még néhány hétig folytatódik a koronavírusos fertőzések számának növekedése, a fertőzés oltottakat és oltatlanokat egyaránt érint, de a többség esetében nem okoz súlyos megbetegedést – mondta Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.
Ukrajna megkapta a negyedik generációs, amerikai gyártmányú F-16-os repülőgépek első tételét – jelentette július 31-én a Bloomberg az ügyet ismerő, meg nem nevezett személyekre hivatkozva.
Vereséget szenvedett a döntőben Dél-Koreától, ezzel ezüstérmet szerzett Magyarország férfi kardválogatottja a párizsi olimpián. A magyarok 28 év után vívtak csapatezüstöt férfi kardban.
A címvédő Milák Kristóf kikapott a 200 méter pillangó döntőjében, és ezüstérmet szerzett a párizsi olimpia úszóversenyének szerda esti fináléjában.
Több mint 50 fős csapattal és 21 tonnás hang- és színpadtechnikai felszereléssel érkezik első alkalommal az országba Sam Smith, aki az augusztus 8–11. közötti kolozsvári Untold fesztivál sztárfellépője lesz.
Huszonhatodik alkalommal szervezik meg augusztus 16–20. között Kolozsvárt és a környező településeken a Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót.
Dróndarabokat találtak szerdán a Tulcea megyei Ceatalchioi település közelében – jelentette a bukaresti védelmi minisztérium.
Szőcs Bernadette a nyolcaddöntőben búcsúzott női egyesben a párizsi olimpia asztalitenisz-tornáján.
Újabb magyarországi céget vásárol fel a romániai Sameday futárszolgálat – jelentette be a vállalat.
A 18 és 24 év közötti Z generáció nagyrészt július–augusztusban tervezi a nyaralást (64 százalék), míg a 45 év feletti érett korosztály pedig a többi népességhez képest inkább a szezonon kívül utazást preferálja.
Bár Izrael nem vállalta a felelősséget a Hamász palesztin terrorszervezet politikai vezetője, Iszmail Haníje teheráni meggyilkolásáért, a legfőbb iráni vezető Izrael elleni bosszúra készül.
Eddig tíz személy – lehetséges áldozatok és tanúk – tettek bejelentést e-mailben, miután a vádhatóság felhívást intézett a SNSPA azon diákjaihoz, akiket Alfred Bulai professzor szexuálisan zaklatott, hogy vegyék fel a kapcsolatot a nyomozókkal.
Idén júliusban 4 744 722 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 929-cel kevesebbet, mint egy hónappal korábban; az átlagnyugdíj 2250 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szerdán közzétett adataiból.
Kevésbé elégedettek az emberek a személyes kapcsolataikkal, és egyre többen mondják azt, hogy nincs kitől segítséget kérniük – világít rá a szomorú valóságra egy szerdán ismertetett kutatás, amely a 2022-es és a 2018-as helyzetet hasonlítja össze.
Közzétették szerdán a rendes (titular) tanári állásokra kiírt versenyvizsga végleges eredményeit.
Kánikulára figyelmeztető sárga riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország déli felére csütörtökre.
Az év első hat hónapjában 1,3 százalékkal kevesebb építési engedélyt adtak ki lakóépületekre Romániában, mint 2023 első félévében – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).