Sikeresnek bizonyult a magyar és a román rendőrség közös járőrszolgálata Hajdúszoboszlón, illetve az Erdélyi-szigethegységben. A román és a magyar turisták által legkedveltebb régiókban 2017 óta él a két rendőrség közötti együttműködés.
Két héten belül befejeződnek a fugyivásárhelyi körgyűrű kivitelezésének munkálatai: az új elkerülő utat augusztus 24-én, szombat reggel 9 órakor nyitják meg a forgalom előtt – tájékoztatta pénteken a Krónikát a Bihar Megyei Tanács sajtóosztálya.
Egy 2,6 millió lejes európai uniós támogatásnak köszönhetően Szatmár megye legmodernebb iskoláiban kezdhetik el, vagy folytathatják tanulmányaikat a sajátos nevelési igényű gyerekek Szatmárnémetiben és Nagykárolyban román és magyar tagozaton.
Lemondott a bukaresti Sfântul Pantelimon kórház menedzsere, Bogdan Socea – nyilatkozta Alexandru Rafila egészségügyi miniszter az Agerpres hírügynökségnek.
Az Európai Unió tagállamai közül 2022-ben Romániában (29,5 százalék), Cipruson (33,1 százalék) és Olaszországban (35,4 százalék) volt a legalacsonyabb a könyveket olvasók aránya – közölte pénteken az Európai Unió statisztikai hivatala.
Ezüstérmet nyert a Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra kajakos páros 500 méteren a párizsi olimpián, a Pupp Noémi, Fojt Sára kettős pedig nagy izgalmak után a németekkel holtversenyben harmadik lett.
Nem a Facebookon vagy a televízióban fogom bejelenteni, hogy indulok-e az államfői tisztségért – jelentette be pénteken Marcel Ciolacu miniszterelnök, a Szociáldemokrata párt (PSD) elnöke a párt vezetőségének ülését követően.
A hónap elejétől elektromos buszok szállítják a parajdi sóbányát felkereső turistákat, illetve a Hargita megyei településre gyógykezelésre érkezőket.
Fokozott légköri labilitásra vonatkozó elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 16 megyéjére.
Románia külkereskedelmi mérleghiánya 13,2 százalékkal 15,09 milliárd euróra nőtt az idén az első fél évben az egy évvel korábbihoz képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A kormány csütörtökön 60 millió lejjel egészítette ki a szállítási tárca költségvetését a Román Vasúttársaság áruszállító részlege, a CFR Marfă folyó kiadásainak és költségeinek fedezésére.
Rasovszky Kristóf arany-, Betlehem Dávid bronzérmet szerzett nyíltvízi úszásban a párizsi olimpián.
Legalábbis egyelőre nem táplál miniszterelnöki ambíciókat Ilie Bolojan, a Bihar megyei közgyűlés elnöke: a politikus elutasította a pártvezetés javaslatát.
Új tulajdonosa van annak a Nagyvárad belvárosában álló villának, amely az 1989-es rendszerváltoztatás előtt Nicolae Ceaușescu nacionálkommunista diktátor kényelmét szolgálta.
Az Egyesült Államok, Katar és Egyiptom vezetői csütörtök este közös nyilatkozatban szólították fel Izraelt és a Hamászt, hogy a jövő héten üljenek újra tárgyalóasztalhoz.
Válogatott kínzásoknak vetné alá a Párizsban zajló ötkarikás játékok nyitóünnepsége erősen vitatott jelenetének szereplőit Vincze Minya István, az Erdélyi Református Egyházkerület kalotaszegi esperese.
Sikeresen befejezte küldetését szerdán a nemzetközi szinten is egyedülállónak számító VIREO magyar műhold, amelynek célja a mesterséges intelligencia űrbeli használata volt.
Cătălin Predoiu belügyminiszter szerint Romániának jó esélye van arra, hogy az év végéig teljes körűen csatlakozzon a schengeni övezethez.