
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az aszály a romániai gesztenyetermesztést is negatívan befolyásolta, így a hazai piacokat elárasztotta az importgesztenye, ami nem olcsó.
2024. október 07., 13:432024. október 07., 13:43
A Görögországból és Olaszországból származó gesztenye 25 és 40 lej között mozog, de megeshet, hogy amint még érik, akár 100 lejbe is kerülhet. Amint a digi24.ro riportjából kiderült,
Akadnak vásárlók, akiket is nem feltétlenül az ár zavar, hanem az, hogy a gyümölcsöt más országokból hozzák be. A sült gesztenyét sokan kedvelik, otthon a sütőben is meg lehet sütni, melegen ínyencségnek számít. A gesztenye rostokban és vitaminokban gazdag, gyógyhatása is ismert, lehet sütni, főzni vagy pürésíteni.
Amint az agroforum.hu honlapon olvasható, a szelídgesztenye termésének érési ideje októbertől várható. Ekkor a termés a földre hullik. Felszedést követően a termés tárolása igen nehéz feladat, ugyanis
Nagyüzemi körülmények között a gesztenye fermentálásával van esély pár hónapos tárolási idő elérésére, háztartásokban inkább az azonnali felhasználása, esetleg főzött állapotban történő fagyasztása javasolt.

A szelídgesztenye alapvetően a mediterrán éghajlatot kedvelő faj, ám termése szerte a világban kedvelt étel, nassolnivaló – térségünkben főként az ősz beköszöntével keresik.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!