Elfogadta szerdán a képviselőház a köztisztégviselők feddhetetlenségre vonatkozó jogszabályok módosításáról és kiegészítéséről szóló törvénytervezetet: e szerint a vagyonnyilatkozatokat nem hozzák teljes egészében nyilvánosságra.
Januártól megszűnik az aradi székhelyű Nyugati Jelen című regionális hetilap Böszörményi Zoltán, az újság tulajdonosa szerint. A kiadó a múlt héten pénteken Tusványoson jelentette be, hogy nem tudja tovább fenntartani az öt megyében terjesztett lapot.
Három lehetséges kormányalakítási forgatókönyvet vázolt fel szerdán Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Nyolc házkutatást tartottak kedden több Maros megyei településen annak az öt személynek az ingatlanjaiban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy nagy mennyiségű halat fogtak ki jogtalanul egy mezőségi magántóból.
A képviselőház szerdán elfogadta a törvénytervezetet, amely válsághelyzetet hirdet a kőolaj és kőolajtermékek piacán, és ideiglenes intézkedéssel csökkenti a gázolaj jövedéki adóját.
Az Országos Börtönigazgatóság (ANP) közölte, hogy szerdán zsarolóvírusos támadás érte több telephelyét és szerverét.
Miközben szerdán is folytatódik a kórházakban elsősorban a közalkalmazotti bértörvény módosítása elleni tiltakozásként kirobbant sztrájk, Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszter a felszabadított kórházi állások elosztása miatt bírálja a kormányt.
Új elszámoltathatósági rendszert vezet be a román vasúttársaságnál (CFR-nél) a közlekedési minisztérium: a jövőben a naponta közlekedő mind az 1265 vonathoz kijelölnek egy felelős igazgatót.
Rémálommá vált egy Szatmár megyei diákcsoport franciaországi kirándulása: a Nizzában nyaraló tanulók személyi okmányok, pénz és poggyász nélkül maradtak, miután ismeretlenek feltörték az autóbuszukat.
Bár az előző évekhez képest mintegy 35–40 százalékkal kisebb költségvetésből gazdálkodnak a szervezők, idén is megrendezik a Vásárhelyi Forgatagot.
Életét vesztette kedden egy elektromos rollerrel közlekedő 14 éves fiú, miután elütötte egy személyautó a 19E jelzésű országúton, a Bihar megyei Vámosláz község területén – közölte a Bihar megyei rendőrség.
A Románia légterében lelőtt drónokért Oroszországot terheli a felelősség, és Bukarest nem tűri el az ilyen incidenseket – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Oana Țoiu ügyvivő külügyminiszter.
Kolozsvárott gyárt majd katonai drónokat a helyi Oves Enterprise és Ukrajna egyik legnagyobb dróngyártója, az Edrone egy frissen aláírt stratégiai partnerségi megállapodás nyomán – közölte a cég.
Az előzetes bejelentésnek megfelelően kedden általános sztrájkba léptek Románia több mint 400 kórházának alkalmazottai. Az eddigi mérleg szerint több százezer páciens érintett.
Az oktatásban és egészségügyben dolgozók fizetésével kapcsolatos jelentős nézeteltérések miatt a következő két hétben nincs reális esély a közalkalmazotti bértörvény tervezetének elfogadására Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint.
Kedden általános sztrájk kezdődik az egészségügyben – jelentette be a Sanitas Szakszervezeti Szövetség hétfőn.
Az egészségügyi minisztérium több mint 7800 betöltetlen álláshely felszabadítását javasolja az egészségügyi rendszerben, és véleményezésre bocsátja az erről szóló memorandumot – közölte hétfőn a Facebook-oldalán az intézmény.
Oroszország soha nem küldött és jelenleg sem küld harci drónokat romániai célpontok ellen, az ezzel kapcsolatos találgatások pedig teljesen alaptalanok – közölte hétfőn Oroszország bukaresti nagykövetsége.