Izraeli és palesztin tisztségviselők hétfői nyilatkozatai szerint közeledtek az álláspontok Izrael és a Hamász között egy esetleges gázai tűzszünet kapcsán, bár a döntő nézeteltérések még nem oldódtak meg.
Szélre figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetés érvényes a következő 24 órában Erdély keleti és déli részére, Dél-Moldvára, valamint Munténiára és Dobrudzsára.
Kényszerleszállást hajtott végre a Swiss International Air Lines légitársaság Bukarestből Zürichbe tartó gépe hétfő este az ausztriai Grazban – számolt be kedden a Reuters a légitársaság tájékoztatására hivatkozva.
Az új kormány hétfő este jóváhagyta a központi közigazgatásra vonatkozó szóló sürgősségi rendeletet, amely törvénybe ülteti a román parlamentnek az új végrehajtó hatalomnak bizalmat szavazó határozatával létrehozott kormányzati struktúrát.
Bassár al-Aszad megbuktatott szíriai elnök brit származású felesége nem akar válni – közölte a Kreml szóvivője.
Budapest irányítása alá került a román pénzügyi és fejlesztési minisztérium azáltal, hogy RMDSZ-es miniszterek kerültek az élükre – vélekedik a szélsőjobboldali Călin Georgescu.
Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.
Klaus Iohannis államfő jelenlétében hétfő este letették az esküt a Cotroceni-palotában a Marcel Ciolacu vezette új kormány tagjai. Az államfő megoldásokat vár az új kormány tagjaitól.
Nem hoz megszorító intézkedéseket az új kormány – ígérte hétfőn a parlamentben Marcel Ciolacu kijelölt miniszterelnök. A Marcel Ciolacu vezette új kabinetet 240 igen és 143 nem szavazattal fogadta el a román törvényhozás két háza.
Tevékenységük révén kiemelkedő Szatmár megyei gazdákat díjaztak, és agrár-vándorbölcsők is gazdára találtak a vasárnap délután megtartott Falugazdász Gálán.
Tavaly egy hektár termőföld átlagára 41 624 lej volt Romániában; területi bontásban a legalacsonyabb átlagárat (35 303 lej) az északkeleti régióban, a legmagasabbat (61 360 lej) a Bukarest–Ilfov régióban jegyezték – közölte az INS.
Kocsit és ezer lej értékű élelmiszert lopott egy falusi portáról az a 31 éves zsibói férfi, akit a szilágysági rendőrök rövid idő alatt lefüleltek.
Több első- és másodfokú riasztást adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország több mint felében várható havazás és viharos szél miatt.
Az USR nem fogja megszavazni a Ciolacu-kormányt, és jelenleg arra sem lát esélyt, hogy Crin Antonescu államelnök-jelöltségét támogassa – jelentette be hétfőn Ionuţ Moşteanu.
Keményen bírálta a hétfőn hivatalosan is megalakult új kormánykoalíciót Călin Georgescu, az elnökválasztás megsemmisített eredményű első fordulójának győztese.
December 29-én lesz a Semmelweis Ignácról szóló magyar film országos tévépremierje a Dunán – jelentette be a közmédia.
A kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékház JelesNapTár hagyományőrző gyermekprogramjának keretében december 27-én, pénteken délután kántálni, aprószentekelni, újévet köszönteni várják a gyerekeket és felnőtteket is.
Kiszámíthatóságot és tervezhetőséget ígér Tánczos Barna leendő pénzügyminiszter az új koalíciós kormány felállását követően.